Nyílt levél Gyurcsány Ferencnek

2017. február 21. 13:34

Itt a vége. Én – egy emberként sok korábbi segítőid és támogatóid közül – kijelentem, hogy nem szavazok olyan listára 2018-ban, amelyen szerepel a neved.

2017. február 21. 13:34
Németh Gábor

„Feri, én 10 évig eszköztelenül harcoltam a baloldalért. Ugyanúgy pakoltam padokat Molnár Gyula rendezvényein egyetemista aktivistaként, ahogy később melletted álltam a színpadon, mikor játékpisztolyt fogtak ránk, aztán létrehoztam az ország legolvasottabb, vállaltan baloldali elköteleződésű blogját, és segítettem csapatommal az összefogás jelöltjeinek kampányát is filmekkel, beszédírással.

De itt a vége. Én – egy emberként sok korábbi segítőid és támogatóid közül – kijelentem, hogy nem szavazok olyan listára 2018-ban, amelyen szerepel a neved. Arra kérlek, ne legyél tovább fegyver a Fidesz kezében, ne terheld személyeddel a valódi ellenzéki összefogás ügyét. A Momentum akciójában való kezdeti, kétes részvételed is azt bizonyította, hogy nélküled most könnyebb közös ügyért küzdeni.”

Összesen 166 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
portavox
2017. február 22. 09:45
Salmon Ella,gratula verséhez,tán fletó is elolvassa.
yes_we_can
2017. február 22. 02:50
Köpönyegforgató.
1120
2017. február 21. 23:27
Nocsak...azért egyre többen ismerik fel "odaát", hogy amíg a lükeferi aktív politikus, addig Orbán tkp. bármit megtehet.
Akitlosz
2017. február 21. 23:06
Az nem Gyurcsány Ferenc hibája, hogy az egész baloldal képtelen vele felvenni a versenyt. A DK az egyetlen baloldali párt, amelyik az utóbbi években növelni tudta a támogatottságát. S akkor nekik kellene megszűnniük? Nem inkább a többi semmitérő 0-1%-os párt a felesleges a baloldalon? Csinálják jobban a DK-nál, ha tudják! Győzzék le!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!