Ismerkedés a képzőművészettel bábjátékokon keresztül

2017. március 07. 09:39

Mini Textúra 2017 címmel gyerekeknek szóló programsorozattal jelentkezik a Magyar Nemzeti Galéria szombattól. Az összművészeti produkció a képzőművészetet a kortárs irodalommal, a színházzal és a zenével köti össze.

2017. március 07. 09:39

A Textúra elnevezésű programsorozat évek óta telt házzal futó programja a múzeumnak, ennek gyermekeknek szóló verziója a Budapest Bábszínházzal és a Pozsonyi Pagony Könyvkiadóval most először elindított Mini Textúra – mondta a program hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója.

Baán László hozzátette, a Textúra alapkoncepciója változatlan maradt: kortárs írók alkotnak rövid jeleneteket a gyűjtemény egy-egy darabjához. A Mini Textúra célja, hogy a bábszínházi formanyelv segítségével a négy mesével feltárja a festményekben rejlő történeteket, közben pedig megszerettesse a gyerekekkel a képzőművészetet, a múzeumok világát.

Az MNG harmadik emeletén külön teret rendeztek be a négy jelenetből álló produkciónak, amelyet bábkiállítás is kísér. Hat alkalommal összesen tizenkét előadást hirdetnek elsősorban 5 és 12 év közöttieknek, de várhatóan a felnőtt kísérők is jól érzik majd magukat a programokon – közölte Baán László.

Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója elmondta, hogy nagy örömmel vesznek részt a kezdeményezésben, hiszen a báb a színházművészeti ágak közül talán a legszorosabban kötődik a képzőművészethez, lévén maga a bábfigura is képzőművészeti alkotás.

Kovács Eszter, a Pozsonyi Pagony Könyvkiadó főszerkesztője hangsúlyozta: a rendezvény azt üzeni, hogy a gyerekeknek is ugyanolyan színvonalú kultúra jár, mint a felnőtteknek.

Gadányi Jenő Fantasztikus táj című képéhez Berg Judit Az őrzők címen írt szöveget, Bortnyik Sándor Zöld szamár című festménye Kertész Erzsi hasonló című jelenetét ihlette, Bernáth Aurél Riviéra című munkájához Dániel András A tengernél hűvös az ősz című meséje társul, Jeli Viktória és Tasnádi István pedig Bogdány Jakab Gyümölcsök madarakkal és tengerimalacokkal című festményéhez írta A varázsló kertje című szövegét. A jeleneteket Varsányi Péter, Szilágyi Bálint, Bercsényi Péter és Szenteczki Zita rendezte.

További részletek ITT

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!