A Fidesz és a KDNP visszautasítja a gyűlöletkampányt Hódmezővásárhelyen

2018. február 16. 19:27

A magát mélyen vallásosnak mutató jelöltről kiderült, hogy erőszakos, kirekesztő és gyűlöletet szít – mondta a Fidesz hódmezővásárhelyi elnöke pénteken.

2018. február 16. 19:27

A Fidesz és a KDNP visszautasítja a függetlenként induló Márki-Zay Péter gyűlöletkampányát Hódmezővásárhelyen – jelentette ki Bálint Gabriella, a KDNP helyi elnöke pénteken az alföldi városban.

Szerinte a napokban az összellenzéki támogatású, magát függetlennek valló jelölt átlépett egy vonalat, melyet nem szabadott volna. Márki-Zay Péter egy fórumán arról beszélt, eljött az ideje a forradalomnak, és egy erőszakos felkelés eseményeit vázolva úgy fogalmazott „nem akarom mondani, hogy a kandelábereket mire lehet még használni a plakátok ragasztásán és helyezésén kívül” – mondta a politikus rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Bálint Gabriella szerint a magát mélyen vallásosnak mutató jelöltről kiderült, hogy erőszakos, kirekesztő és gyűlöletet szít. Nem lehet olyan polgármestere a városnak, aki a vásárhelyiek egyik felét lámpavasra akarja akasztani, aki erőszakos cselekményeket helyez kilátásba –hangsúlyozta a KDNP helyi elnöke. A politikus leszögezte, program helyet akasztással, építés helyet rombolással, tervek és javaslatok helyett erőszakkal, megosztással és gyűlölettel nem lehet egy várost vezetni.

Márki-Zay Péter azt is bejelentette, hogy Gulyás Mártonékat Hódmezővásárhelyre hívja. Gulyás Márton saját magát utcai harcosnak nevezi, számos budapesti akciója ért véget zavargásokkal és rendőri beavatkozással – közölte Bálint Gabriella.

Hódmezővásárhelyen Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester halála miatt kellett időközi választást kiírni. A február 25-i voksoláson a Fidesz és a KDNP jelöltjeként Hegedűs Zoltán jelenlegi alpolgármester, független jelöltként pedig Hernádi Gyula orvos és Márki-Zay Péter közgazdász indul.

(MTI)

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2018. február 17. 01:43
Kegyetlenül szánalmas ez a fidesz. Be vannak szarva nagyon. Szerencsére osztanak krumplit mindenhol, de szegények azért nincsenek..
kunfia
2018. február 16. 21:24
Szerintem Hódmezővásárhelyen Tiborc Istvánnak kellene elindulnia a Fidesz színeiben, meghálálva azt a gesztust,amit a város Tiborc gazdagodásának elősegítésére tett. Illő lenne ,hiszen egy árva kastély sem tudott volna venni hősünk a helyi projekt nélkül. Aztán ugye a város is tartozik Tiborcnak,hiszen elérte,hogy díszkivilágítás idején is nagyszerűen látszódjanak az égen a csillagok,azaz a helyi lámpák fénye ne ragyogja túl a csillagokat.
kunfia
2018. február 16. 21:13
Komolyan,ebben a választási kampányban ennyi lesz a Fidesz taktikája,hogy másokat vádol a saját tetteivel,és közben Sorosozik. Apropó,csak rosszul néztem,vagy tényleg nincs benne,hogy Márki Zay a Soros embere? DDDDD
kunfia
2018. február 16. 21:10
Hú de álszent a Fidesz. Érdekes álláspont ettől a gyűlölködő párttól. Nagyon félnek a bukástól ezek a szerencsétlenek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!