Rakétákkal lőtték tripoli repülőterét egy francia és egy ENSZ-diplomata látogatása idején

2018. április 19. 21:46

Egy rakéta eltalált egy Airbus A320-as utasszállítót, illetve a repülőtér érkezési csarnokát.

2018. április 19. 21:46

Rakétákkal lőtték Tripoliban a Mitiga nemzetközi repülőteret csütörtökre virradóra, megrongálva egy felszállásra készülő utasszállító repülőgépet. A támadás éppen aznapra esett, amikor Haszán Szalamé, az ENSZ líbiai különmegbízottja, illetve Brigitte Curmi francia nagykövet megérkezett a líbiai főváros egyedüli üzemelő légikikötőjébe.

Értesülések szerint egy rakéta eltalált egy Airbus A320-as utasszállítót, illetve a repülőtér érkezési csarnokát. A tripoliban székelő nemzeti egységkormány terrorelhárítási erőinek (RADA) közlése szerint senki nem sebesült meg. A terrorelhárítók a Basír, „a tehén” néven ismert milíciavezér embereit vádolták meg a támadás elkövetésével. A kormánnyal rivális egyik csoportról van szó, amellyel már korábban is voltak összecsapások.

Egyelőre sem Szalamé, sem Curmi hivatala nem adott ki közleményt arról, hogy a két diplomata pontosan mikor érkezett meg a repülőtérre. Úgy tudni, hogy a francia nagykövet kora délelőtt tárgyalt a helyi kormány képviselőivel, míg Szalamé a kora délutáni órákban. Az ENSZ közvetítésével tavaly szeptemberben indult újabb tárgyalási forduló Tuniszban az ország különböző térségeit ellenőrző felek között, hogy előkészíthessék az idei évre kitűzött elnök- és parlamenti választásokat. Az egyeztetések egyelőre nem hoztak eredményeket.

Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatását követően Líbia káoszba süllyedt, és a fővárost is különböző fegyveres csoportok tartják ellenőrzésük alatt. Tripoli a székhelye a nemzetközileg elismert egységkormánynak, amelynek hatalmát nem ismeri el az ország keleti részét ellenőrző tobruki parlament és kabinet. A befolyásért és területekért küzdő fegyveres csoportok gyakran intéznek támadást a főváros közlekedési csomópontjai ellen, aláásva így a tripoli kabinet igyekezetét, hogy rábírja a külföldi államokat arra, nyissák meg újra diplomáciai képviseleteiket. Mitiga eredetileg légi támaszpont volt, amelyet 2014 óta, a korábbi nemzetközi repülőtér lerombolása óta a polgári légi közlekedés is használ.

(MTI)

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2018. április 20. 10:36
Minek mentek oda.
balbako_
2018. április 20. 07:26
Egy virágzó országot tettek tönkre. Az "Arab tavasz" egy hihetetlenül aljas eszelős tett volt, ami az egész világ nyugalmát, békéjét felborította.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!