Őssejtekből hoztak létre embriókat holland kutatók

2018. május 05. 06:10

Úgy tűnik, a tudomány fejlődésével a régi kor alkimistáinak egyik vágya valósággá válhat. Ők többek között mesterséges, lombikban létrehozott ember megvalósításán fáradoztak, s lám, holland tudósok most ha még nem is homunkuluszt, de egérembriókat alkottak mesterséges úton, őssejtek felhasználásával – tájekoztatott az MTI.

2018. május 05. 06:10

Ezek a modellembriók oly mértékben hasonlítottak a természetes embriókhoz, hogy beágyazódtak egy nőstény egér méhének nyálkahártyájába, terhességet, az embrió növekedését eredményezve, ami először történt meg ilyen embriókísérletekben.
    
Ez a gyökeresen új módszer megnyitja az utat azelőtt, hogy a szakemberek megérthessék az élet első és rejtett folyamatait, a meddőség problémáit és a betegségek embrionális eredetét. A Maastrichti Egyetem tudósai Nicolas Rivron vezetésével folyt kutatásának eredményeit a Nature című tudományos folyóiratban ismertették. 
    
Az őssejt használatával elért tudományos áttörés nem az emberek vagy állatok klónozását célozza, hanem elsősorban annak megértését, miért végződik vetéléssel számos terhesség a korai időszakban. A folyamat kutatása az emberi termékenység tanulmányozását segítheti – idézte a BBC News a holland szakembereket. 
    
Sok vetélés történik még azelőtt, hogy a nők tudatában lennének terhességüknek, amikor a megtermékenyített petesejtnek nem sikerül beágyazódnia a méhbe. A szakemberek nem ismerik teljesen ennek okát, valószínűleg a növekvő embrióhoz köthető rendellenességek okozzák.
    
A korai embriófejlődés tanulmányozása bonyolult tudományosan és etikailag is. A hímivarsejt és petesejt helyett őssejtek használatával életre hívott modellembriók azonban bőséges készletet teremtenek a tudományos kutatások számára. 
    
Az őssejtek kezdetleges sejtek, amelyek számos különböző sejttípussá képesek alakulni az élet és a növekedés korai szakaszában. A holland kutatók kétfajta egér őssejtet használtak fel. 
    
A korai embrió egy üreges gömb alakú képződmény, amelyet kevesebb mint száz sejt formál. A sejtek külső rétegéből állnak, amelyből a jövőbeni placenta kialakul, valamint belső sejtek kicsiny csoportjából, a jövőbeni embrióból. E külső és belső sejtrészeket jelentő őssejteket először laboratóriumban tenyészették és megsokszorozták, majd egerekbe ültették.
    
A folyamat tanulmányozása közben a szakemberek megfigyelték, hogy „az embrionális sejtek azok, amelyek a placentasejteket arra utasítják, hogyan formálódjanak és beágyazódjanak a méhbe. Ezen molekuláris párbeszéd megértésével megnyitottuk az utat a meddőség, a termékenység vagy az embrióban lévő rendellenességek okozta felnőtt betegségek  mint a cukorbetegség vagy a szív és érrendszeri betegségek  problémáinak megoldása előtt" – idézte a Maastrichti Egyetem közleménye Nicolas Rivront.

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!