Már Tolkien is rasszista volt az orkokkal szemben?

2018. december 18. 09:55

„Egyes fajok rosszabbak, mint mások.” Leleplezték a tolkieni rasszizmust a legéberebb progresszívek!

2018. december 18. 09:55
Veszprémy László Bernát
Veszprémy László Bernát

Andy Duncan regényíró akkor döbbent rá J. R. R. Tolkien rasszizmusára, amikor megállapította, hogy egy a feketék elkülönítését pártoló amerikai szenátor neve Theodore Bilbo volt – azaz vezetékneve azonos volt a Gyűrűk Ura trilógiában szereplő Zsákos Bilbó keresztnevével.

Így vezeti fel a nyugati felszabadító-dili legújabb termékét a Wired, ami teljesen komoly hangon számol be azon gondolatfutamokról, miszerint Tolkien rasszista volt az orkokkal szemben.

„Nehéz nem észrevenni a Tolkien munkáiban gyakran ismételt tételt, miszerint egyes fajok rosszabbak, mint mások, vagy hogy egyes emberek rosszabbak másoknál” – osztotta meg felfedezését Duncan. „Én pedig azt hiszem, hogy ha túlságosan a magunkévá tesszük ezt az elképzelést, annak tragikus következményei lehetnek társadalmunk számára”.

Duncan még 2001-ben írta meg „Bilbó szenátor” című történetét, amit valamiért most talált elővenni a Wired. A történetben egy hobbit politikus basáskodik Középfölde orkjai felett, falak építéséről és „a Megye az első” (Shire First!) politikáról beszélve. Duncan ezt a figurát Trumpra vetíti rá: „Trump sok szempontból egyedi, de más szempontokból pedig mindig is voltak olyan emberek, mint ő”. A szerző interjújában arra is rávilágított, hogy mivel a „reakció hullámai ciklikusan érkeznek”, ezért az arra adott válasznak is ciklikusnak kell lennie.

Eddig a Wired írása. A cikkről eszembe jutott a Daily Gondor nevű Facebook-oldal – nem azért idézem, mert egyetértenék vele –, ami a kritikátlan kisebbségvédő attitűdön köszörüli nyelvét, éppen a Gyűrűk Ura alakjainak felhasználásával.

Azt, hogy ennek aztán mennyire van köze a valósághoz, a Tisztelt Olvasóra bízom.

 

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2018. december 19. 09:55
Namost ha o a regenyevel alkot egy vilagot, akkor hadd tudja mar jobban hogy a sajat szereploi kozul ki rossz es ki jo :)
Akitlosz
2018. december 18. 19:33
Ennek örömére hallgassuk meg a Power of the Horde című nótát! Jó ám! https://www.youtube.com/watch?v=zpB_prsrZQA
Akitlosz
2018. december 18. 19:27
„Trump sok szempontból egyedi, de más szempontokból pedig mindig is voltak olyan emberek, mint ő”. Csak úgy árad a sok bölcsesség! Minden ember egyforma. Aztán ezután az egyformaságon túl már minden ember különböző. Még szó is van erre, egyéniség. És nem is csak minden ember egyéniség, de minden fejlettebb állat egyed is az. Ennyi ésszel elmehetne a szerző szakértőnek is. Ők szoktak abból élni, hogy a nyilvánvalót írják és mondják.
Akitlosz
2018. december 18. 19:22
„Nehéz nem észrevenni a Tolkien munkáiban gyakran ismételt tételt, miszerint egyes fajok rosszabbak, mint mások, vagy hogy egyes emberek rosszabbak másoknál” Ez nem ismételt tétel, hanem a valóság. Az emberek sem egyformák, nemhogy a fajok. A jóság és a rosszaság pedig erősen ízlés és vélemény kérdése. Kinek mi a jó és a rossz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!