Lázadoznak az önkormányzatilakás-bérlők Óbudán

2020. június 25. 08:50

Bár önkormányzati lakást bérlő óbudai lakosok tiltakozó petícióval fordultak a DK-s polgármesterhez, a III. kerület baloldali-liberális vezetése nem változtat azon a döntésén, hogy 1600 bérlőnek a bérleti díja mellé a közös költség egy részét is meg kell fizetnie. Közben a kerületvezetés az önkormányzati tulajdonú lakásokat piaci áron megvásárolhatóvá tette, holott a kampányban az ellenkezőjét ígérte.

2020. június 25. 08:50
Joó István
Joó István

A Kaszásdűlői lakótelep 5-11. számú háztömbjének csaknem 90 lakója írta alá azt a petíciót, amelynek lényege a tiltakozás költségeik megnövekedése miatt. Óbuda-Békásmegyen ugyanis olyan rendeletmódosítás történt, melynek következtében átlagosan tízezer forinttal megnövekedett az önkormányzati tulajdonú lakást középkategóriásan bérlők terhe, amelynek fejében az önkormányzati tulajdonú lakásban lakhatnak.

Olyan rétegről van szó, amely ugyan nem szociális alapon jutott önkormányzati lakáshoz, de zömében mégis kispénzű, illetve kisnyugdíjas. Ők azok, akik például sosem tudtak élni a Kádár-korszakban hosszú várakozás után kiutalt lakótelepi lakás később meghirdetett megvásárlási akcióival.

Vártak a méltányosságra

„Azt érzem, mintha úgy gondolkodnának az önkormányzatnál, hogy hetven körül már dögöljenek meg az emberek” – mondja a Mandinernek egy neve elhallgatását kérő kisnyugdíjas, tartósan beteg hölgy, aki férjével együtt összesen 210 ezer forint nyugdíjból próbál élni. „Az én zsebemben kotorásznának, hogy a szívgyógyszerem, az inzulinom, vagy akármelyik gyógyszeremet emiatt ne tudjam kiváltani? A férjemmel mind a ketten cukrosak vagyunk, 50 ezret hagyunk havonta csak a gyógyszertárban. A vírus óta az árak nagyon fölmentek, a diétás élelmiszerárak is, eleve nagyon nehéz ezt beosztani.”

Az idős nőnek a 37 600 forintos eddigi önkormányzati lakbér mellé áprilistól további 9200-at kellene befizetnie,

a közös költség alapösszegét, miközben ott a 40 ezres rezsi is. „Nem fizettem ki az elmúlt hónapokban ezt a többletköltséget, csak a régi lakbért. Vártuk, hogy a polgármester méltányosságot gyakorol. Én is aláírtam a petíciót, amit a Kaszásdűlő 5, 7, 9,11. lépcsőházak szinte minden bérlője, reménykedtünk, de hiába. Most vannak közöttünk, akik meghátráltak, azt mondják, inkább esznek üres paprikáskrumplit, egyebeket, hogy befizessék az emelt összeget, amit kér a polgármester, mert nem szeretnének bajt maguknak. De miért kell félni?” 

Az asszony különben ledolgozta valaha a negyven évet, Kőbányai Könnyűfémipari Művek, Országos Söripari Vállalat, Fővárosi Ásványvíz- és Jégipari Vállalat, KÖJÁL – 37 éve, azaz 1983 óta laknak itt, bár még 1976-ban adták be a lakásigénylésüket. 1992 körül csaknem meg tudták volna vásárolni az ingatlant, de a nagyobbik fiukat fizetős főiskolán taníttatták, így arra kellett a pénz. A kisnyugdíjas hölgy azt is elmondta, múlt év vége felé olyan kiadásaik lettek, amelyekre nem számítottak, mindketten három hétre kórházba kerültek. Lakástámogatási támogatást kértek, de azzal utasították el őket a hivatalban, hogy nem elég alacsony a nyugdíjjövedelmük.

A polgármester nem engedi el a bérlők többletterhét

Kiss László, az őszi helyhatósági győzelme után az MSZP-ből a DK-ba átült polgármester a szóban forgó lakossági tiltakozó petícióra adott választ átengedte Turgonyi Dániel momentumos alpolgármesternek. Az oktatási, szociális és lakásügyekért felelős alpolgármester azt közölte június 12-én megérkezett levelében a tiltakozó lakókkal: tévesen állították, hogy lakbérüket megemelték. Szerinte arról van csak szó az április 1-i hatályú jogszabály-módosításban, hogy

a közös költség felújítási alapot meghaladó része – a szociális lakbért fizető bérlők kivételével – ettől fogva a bérlőt terheli. 

Az alpolgármester kinyilvánította levelében: az önkormányzati tulajdonú lakások érintett bérlői a piaci lakásbérleti díjakhoz képest továbbra is rendkívül előnyös anyagi feltételek mellett bérelhetik a lakásingatlant.

Miután ezzel világossá vált, hogy az önkormányzati vezetés nem táncol vissza, a tavaly októberben kisebbségbe került Polgári Frakció vezetője, Puskás Péter (Fidesz-KDNP) azt mondja lapunknak: „A polgári pártok szövetsége 2006-2019 között irányította Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatát. Bús Balázs polgármestersége alatt egy Budapesten is egyedülálló szociális támogatási rendszer jött létre a kerületben. A több mint 3000, önkormányzati bérlakásban élő család jövedelmi helyzetétől függően fizette a lakbért. A Kiss László által vezetett balliberális koalíció ezt a rendszert rúgta fel, amikor 2020 januárjában elfogadott egy olyan rendeletmódosítást, mellyel a költségelvű lakbért fizetőkre ráterhelték a közös költség nagy részét. Az 1600 érintett családnak ez évente átlagosan 120 ezer forint pluszköltséget jelent. Tették ezt úgy, hogy nem vizsgálták, milyen hatással lesz ez a lépés az érintettekre.”

A kép csupán illusztráció.<br>Fotó: MTI
A kép csupán illusztráció.
Fotó: MTI

Sarc vagy jogos hiánypótlás?

Puskás Péter szerint

ez a döntés „nem jelent mást, mint pénzbeszedést, sarcot”,

ezért a döntés ellen a Polgári Frakció minden eszközével tiltakozott, annál is inkább, mivel a lakbéremeléssel a koronavírus kitörésekor szembesült az 1600 család. „A felháborodott bérlőkhöz hasonlóan határozottan felszólítottuk a polgármestert – idézi fel a Polgári Frakció vezetője –, hogy a veszélyhelyzet kapcsán ráruházott jogkörrel élve semmisítse meg a döntést, vagy legalább halassza el a járvány utánra annak bevezetését, de mindez hatástalannak bizonyult.”

Szkaliczki Tünde, az Óbudát irányító Momentum-DK-MSZP-PM-LMP frakcióvezetője azt hangsúlyozza a Mandinernek: a költségelvű lakások bérleti díja jelenleg is legfeljebb 706 forint négyzetméterenként, ami egy összkomfortos, 50 négyzetméteres lakás esetében is 35 ezer forint. Ebbe a kategóriába csak 105 és 200 ezer forint közötti jövedelemmel kerülhet be bárki, amennyiben egyedül él. Ha többen is beköltöznek, úgy magasabb a jövedelemhatár. „Így kijelenthető – érvel a Momentum várospolitikusa –, hogy azok a nem szociális bérlakásban lakó bérlők is, akiknek az általuk használt közös helységek díját ezentúl fizetniük kell, jelenleg a piaci ár kevesebb, mint harmadáért bérlik az ingatlanjukat.” Szkaliczki Tünde utal arra is, hogy eközben

a szociális bérlakásokban élők számára továbbra is biztosítja az eddigi kedvezményt Óbuda önkormányzata.

Aki emlékszik arra, hogy polgármesterjelölt korában Kiss László a kampányban hirdetett programjának „Lakáskoncepció” fejezetében önkormányzati bérlakásépítést és a bérlakás-eladások azonnali leállítását ígérte, az elcsodálkozott egy, a minden bérlőknek kiküldött április 7-i tájékoztatólevélen. Ebben az szerepel, hogy „A Magyar Kormány veszélyhelyzeti intézkedései következtében az önkormányzat anyagi helyzete megkívánja a bevétel növekedését, ezért lehetővé teszi az önkormányzati tulajdonú lakások bérlőinek az ingatlanok megvásárlását. Mivel a veszélyhelyzeti intézkedések fedezetét a Kormány nem biztosítja, a lakások megvásárlásénak lehetősége a válsághelyzet fennállásáig lehetséges.”

A szivárványkoalíció lakáskoncepcióbeli cikcakkját a fideszes Puskás Péter úgy kommentálja: „A 2006-2019 terjedő időszakban az önkormányzati bérlakásban élőknek lehetősége volt bizonyos feltételek teljesülése esetén a lakás megvásárlására. Kiss László polgármester és csapata a választási kampányígéreteivel szembemenve a járvány kitörése után több alkalommal is levélben javasolta a bérlőknek, hogy vásárolják meg a lakást, amiben élnek. Ez a fajta presszió sokakat megijesztett, úgy érzik, ha nem veszik meg a lakást, esetleg retorziókkal nézhetnek majd szembe. Ez a lépés is azt igazolja, hogy nincs semmilyen cél, elképzelés, amely mentén az új vezetés irányítani akarná a kerületet, a döntéseiket mindig a pillanatnyi helyzet, az aznapi érdekek befolyásolják.”

Pride-mozgalomban szerzett szociális érzékenység

Óbudai riportunk írása során kiderült, az önkormányzati lakások megvásárlásra való felajánlása tekintetében

a helyi Momentum eltérő utat járt, mint a szocialistából DK-ssá avanzsált polgármester.

A Momentum-DK-MSZP-PM-LMP frakcióvezetője, Szkaliczki Tünde előrebocsátja: „Fontos célnak tartjuk, hogy a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező, szociális lakásokra jogosult embereknek minél több bérlemény álljon rendelkezésére. Ezért támogatjuk a kerület bérlakás-építési projektjét is.” A konkrét ügyről így beszél: „A Momentum Mozgalom korábban nem volt tagja a képviselő-testületnek, de valóban elutasítja azt, hogy a kerület tulajdonát – így a bérlakásokat is – eltékozolják. Éppen ezért javaslatunkra utóbb módosította a III. kerületi önkormányzat az eladásra vonatkozó kedvezmények rendszerét, pontosan azért, hogy bármilyen lakáseladás csak a törvényben már rögzített vásárlói kedvezmény mellett történhessen meg.” 

S hogy mégis miért élesztette fel a III. kerületet vezető koalíció a korábbi gyakorlatot, az önkormányzati lakások megvásárolhatóvá tételét, legalábbis ideiglenesen? „A kerület költségvetésének helyzetéről mindenképpen meg kell említeni – magyarázza a momentumos helyi politikus –, hogy a Fidesz-kormány az utóbbi hónapokban rengetek pluszfeladatot adott számunka, amiket mi erőnkön felül láttunk el. Továbbá csak az eddigi kormányzati megszorítások miatt több mint 2,5 milliárd forint bevételkieséssel számolhatunk a jövő évben; ezzel együtt igyekszünk mindent megtenni az óbudai, békásmegyeri emberek érdekében.”

A szintén momentumos Turgonyi Dániel alpolgármester egy minapi podcastjéből többek között az derül ki, hogy úgymond igazságosabbá kívánják tenni Óbudán a szociális alapú önkormányzatilakás-bérlés eddigi pályázati rendszerét. „Nekem van egy icipici civil múltam – vallja meg a hangfelvételen a 25 éves alpolgármester –, a Budapest Pride szervezőcsapatának tagja voltam egy rövid ideig, ami tudom, nem feltétlenül lakásgazdálkodásra megy rá, de ad egy szociálisan érzékeny hátteret.”

A címlapkép illusztráció. Fotó: MTI

Összesen 152 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BAJA
2020. június 30. 07:01
Egyenek ravatalszöget
harcimarci
2020. június 27. 14:16
Polgármesternek szavazták meg Gyurcsány emberét! Mégis mit vártak, mi lesz? Nem volt elég 2010 előtti időkből? Most kapnak belőle még egy adagot. Vannak, akik a saját kárukon sem tanulnak. "merazorbánelvon" .....micsoda hülye duma: ha 4 hónap járványkezelésben nem képesek részt vállalni az ellenzéki vezetők lakossági elvonások nélkül, akkor hogyan akarnának alapjövedelmet fizetni meg ingyenes alapfogyasztást finanszírozni országosan évekig? Ilyenkor is kiderül, mekkora, pofátlan kamuk ezek is ...
Vakfolt
2020. június 26. 15:15
Miért, eddig ki fizette a közös költségüket?
Saksafar
2020. június 26. 09:15
Akik nem hisznek az évszázados tapasztalatnak és időről-időre visszahozzák a hatalomba a büdös komcsikat, azok most ismét megszívták. Sajnos főpolgi szinten velük együtt mindenki, mert az meg a parkolásból csinál éppen pénzbeszedőt azért, hogy legyen miből fizetni a temérdek alpolgit és az elvtársi tanácsadókat. Sokba lesz nekünk ez az öt év!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!