Megérkezett Iringu a Szegedi Vadasparkba

2020. június 18. 13:19

Pár hét múlva már a külső kifutóban is megfigyelhetik a látogatók.

2020. június 18. 13:19

Egy fiatal Rotschild-zsiráf (Giraffa camelopardalis rothschildi) érkezett a Szegedi Vadasparkba, a bikát néhány hét múlva a kifutóban is megfigyelhetik a látogatók – közölte Veprik Róbert igazgató csütörtökön az MTI-vel. Az Irungunak elnevezett hím 2017 elején született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az állat szállítása minden komplikáció nélkül zajlott, a zsiráf biztonságosan utazott, majd nagyon gyorsan hagyta el a szállítójárművet, és foglalta el a helyét. A fuvart – ahogy a korábbi Szegedre érkező zsiráfok esetében is – a cseh Dvur Kralové-i Állatkertben dolgozó Zdenek Barta végezte, aki a nagy méretű emlősök szállításának specialistája.

Irungu egy darabig az új helyét szokja a szegedi állatkert zsiráfházában, majd megismerkedik a csapat többi tagjával is, Thaboval és Luke-kal. Pár hét múlva már a külső kifutóban is megfigyelhetik a látogatók, addig pedig az üvegen át leshetnek be hozzá. A Szegedi Vadaspark fiatal bikák tartásával segíti a zsiráfok európai fajmentő tenyészprogramját (EEP). Ennek oka, hogy a zsiráfok szociális viselkedésének – vagyis, hogy egy idősebb bika több tehénnel él együtt – egyfajta következménye a „hímtöbblet”, amelyet agglegény csapatban tartanak az állatkertek. Amíg nincs nőstény a közelben, ők jól meg is férnek egymással.

Jelenleg a zsiráf kilenc alfaja közül a Kenya, Uganda és Szudán szavannáin őshonos Rotschild-zsiráf az egyik legveszélyeztetettebb, kevesebb mint 1700 egyede él vadon. Állatkertekben viszont a programnak köszönhetően nagyon jó a helyzete, inkább a hím többletszaporulat elhelyezése jelenti a legnagyobb kihívást, ebben nyújt segítséget a Szegedi Vadaspark az újabb fiatal bika fogadásával.

(MTI)

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bell & Sebastian
2020. június 18. 16:55
Fogadja ezt örökbe a Südi Iringu, a franc fog állandóan nyitott tetőablakkal autókázni.
nempolitizálok
2020. június 18. 16:20
Grillezve milyen lehet a húsa
Ikloorvat
2020. június 18. 13:57
Siker! Más országban van ilyen szép zsiráf? Ugye, hogy nincs. Ilyen csak a sikeres Magyarországon van. Csóró afrikaiaknak például sose lesz annyi pénze , hogy ilyeneket vegyenek. Már csak azért sem mert nem fehéreknek születtek, mint azok, akikkel a magyarok is összekeveredtek ezért mostantól már ők is fehéreknek számítanak. vagy mi?
sozlib_abschaum
2020. június 18. 13:30
Egy fiatal Rotschild?-zsiráf! Remélem a jövő héten nem akarja a magyar rendőröket letérdepeltetni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!