Főváros: Vizsgálóbizottság alakul a korrupciógyanús esetek kivizsgálására

2020. június 24. 11:03

Vizsgálni fogják a patkánymentesítésre 2018-ban kiírt közbeszerzést, az állatkerti Biodóm létesítését, a parkolási rendszer elmúlt 15 éves működését, a Rác fürdő projektet.

2020. június 24. 11:03

Vizsgálóbizottságot alakít a Fővárosi Közgyűlés az elmúlt évek korrupciógyanús ügyeinek kivizsgálására – jelentette be Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) főpolgármester-helyettes szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A javaslat négypárti – MSZP, DK, Párbeszéd és Momentum – előterjesztésben kerül a testület elé, amelyet támogat Karácsony Gergely főpolgármester is. A főpolgármester-helyettes közölte azt is, a Fidesz is delegál tagokat a testületbe.

Mint mondta, az elmúlt években sok olyan budapesti ügy volt, amely a sajtó és a korrupciókutató civilek érdeklődésére tartott számot. Kiemelte: fontos, hogy utánajárjanak ezeknek az ügyeknek, levonják a tanulságokat, és ha kell, büntetőfeljelentést tegyenek. Szükségesnek nevezte a tapasztalatok beépítését is a fővárosi cégek gazdálkodásába. A testületet Havasi Gábor (Momentum), Budapest egészségügyi tanácsnoka vezeti. Havasi Gábor azt mondta: vizsgálni fogják a patkánymentesítésre 2018-ban kiírt közbeszerzést, az állatkerti Biodóm létesítését, a parkolási rendszer elmúlt 15 éves működését, a Rác fürdő projektet, a 3-as metró felújítását, a 4-es metró építését, az elektronikus jegyrendszer-projektet és a Bálna eladását.

Kerpel-Fronius Gábor elmondta: támogatják Láng Zsolt (Fidesz) módosító javaslatát, hogy 2010 előtti ügyeket is vizsgáljanak, azt azonban nem, hogy az eredeti javaslatban szereplő 2021. december 31. helyett már az év végére készüljön el a jelentés. Arra a kérdésre, hogy vizsgálják-e Demszky Gábor, Persányi Miklós és Karácsony Gergely „botrányait” is, igennel válaszolt, és elmondta, ha kell, felelősségre is vonják őket.

A Lánchíddal kapcsolatos kérdésre elmondta, ha valaki annak állapota miatt megsérül, a politikai felelősség „minket is terhel”, ezért naponta vizsgálják a hidat.

(MTI)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mátyás01
2020. július 22. 17:19
Minden korrupciós vizsgálatnak örülök, akármelyik oldalt is érinti, de a felsoroltakon kívül lehetne még mást is vizsgálni, példul a 4-es metrót, vagy kispesten krinyóékat, feltéve, ha az nem kerületi hatáskör, mert akkor Gajda Péter fogja Gajda Pétert vizsgálni. :)
EMM195
2020. június 24. 16:48
Az idős buzi hogy elhagyta a rózsaszínű és piros nadrágjait... Tudja ez, mi az illendő.
Da Vinci
2020. június 24. 15:09
Megvizsgálják magukat, hogy nincs itt semmi látni való mehet az irattárba minden. Lásd Krinyóék. Ez a Frónyius aztán "folyamatban tartja a folyamatokat".... Istenem! Az a buta pofája! Az a sok értelem nélküli fröcsögés...
Tiszafa
2020. június 24. 14:53
Vizsgáló bizottság? Hát persze. A legújabb trükkökre kíváncsiak az elvtársak. A jó pap is holtig tanul... Hát még a ballibsi posztkomcsi, ha a lopás művészetéről van szó.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!