Hetven évvel ezelőtt, 1950. július 19-én nyílt meg Recsken a kommunista rezsim kényszertábora, ahol a potenciális alternatív értelmiség színe-java került. Kemény munka, megaláztatások volt az osztályrészük. Recsk titkos projekt volt, így a közemlékezetben sem foglalta még el méltó helyét. A tábort működtető Rákosi-rendszerrel pedig folytonos volt a Kádár-diktatúra. Földváryné Kiss Rékát, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának elnökét és Bank Barbarát, a téma szakértőjét kérdeztük.
A rendszerváltás óta rendet tettünk-e az emberek fejében Recsk és a kényszermunkatáborok ügyében?
Kiss Réka: Szerintem a rendszerváltást közvetlenül megelőző években a kommunista diktatúra valóságának megismerésében kulcsszerepet játszottak a filmek. S volt pár dokumentumfilm, ami abban az időben szinte kultuszfilm lett, nagyon befolyásolta a gondolkodást: a Gulyás testvérektől a Minden kényszer nélkül, Gyarmathy Lívia Faludy-portréfilmje, illetve a Böszörményi Gézával közösen készített Recsk-film. Ezzel Recsk, mint a kommunista diktatúra erőszakszimbóluma, berobbant a köztudatba. Az, hogy Magyarországon belül is fenn lehetett tartani egy titkos kényszermunkatábort, az magába sűrítette, hogy miért is volt ez a diktatúra hihetetlenül kegyetlen, és hogyan tudott annyira sűrű félelemhálót szőni. Míg az Andrássy út 60. a terror mindenki által rettegett és ismert szimbóluma volt, Recsk hosszú évtizedekig ismeretlen volt a társadalom előtt. És Recsk ismeretlenségéhez nagyban hozzájárultak, még jóval a tábor felszámolása után is, a Kádár-rendszer elhallgató-tabusító technikái. Ezért is volt átütő a film. Akkor még élt sok fogvatartott, illetve egykori ávósok, a rabtartók is. A Recsk-film egyik legmegdöbbentőbb élménye, hogy az egykori rabok nem lettek megtört emberek, az átélt traumák hatása tulajdonképpen nem látszik a tekintetükön, míg az ávósok lerobbantak voltak, akik a maguk korlátoltságával még mindig magyarázni akarták a bizonyítványukat. Ez óriási kontraszt volt – ez kézzelfoghatóvá tette az egész diktatúra embertelenségét. Úgy gondolom, a rendszerváltás pillanatában Recsknek megvolt az esélye, hogy a közös történeti emlékezetben a kommunista diktatúra egy nagyon erős erőszakszimbólumává váljon, később azonban mégsem kristályosodott ki az emlékezete, úgy is fogalmazhatunk, hogy az emlékezet perifériájára került.
Bank Barbara:
Amikor azért küzdöttek az egykori fogvatartottak a nyolcvanas évek végén, hogy azt a három évet beszámítsák a nyugdíjukba, el se hitték nekik, hol voltak, mit csináltak, de ez csak a kisebbik baj, a nagyobb az volt, hogy nem tudták bebizonyítani. Az embereket, akik odakerültek, nem ítélték el, gyakran még kihallgatási jegyzőkönyv sem maradt fenn, s amikor igazolniuk kellett, hogy politikai foglyok voltak, nem volt mivel, maximum a titoktartási jegyzőkönyv, amit a szabadon bocsátásukkor aláírattak velük, amiben egyébként az volt, hogy soha senkinek nem beszélnek arról, mi történt velük. Amíg 1997-ben nem jött létre az állambiztonsági levéltár, addig még csak bejáratott útja sem volt annak, hogyan igazolják magukat az egykori recski rabok. Különben gyakran még a recski őrök sem tudták, hogy egy-egy rabot pontosan miért internáltak.
Egyáltalán ki találta ki Recsket?
Bank Barbara: Hogy Recsken kényszermunkatábort kell létrehozni, szovjet mintára, az a Magyar Dolgozók Pártja Titkárságának ülésén dőlt el. Ezen az ülésen jelen volt Rákosi Mátyás, Péter Gábor, Vas Zoltán és mások. A határozat szerint 4500 főre kellett bányát nyitni, de végül csak 1300 főnek megfelelő víz állt rendelkezésre, emiatt lett kisebb a tábor.
Miért nehéz ügy Recsk?
Kiss Réka: Meglehetősen összetett okai voltak, hogy Recsk miért nincs jobban benne a köztudatban. Az egyik nyilvánvalóan a források szűkössége. Ne feledjük, az internáltak ügyeiben nem voltak bírósági eljárások. A rendszerváltás után volt egy levéltári forradalom, és számtalan koncepciós per több százezernyi oldal irata vált kutathatóvá– csakhogy a recskiek többségének, akiket később nem állítottak bíróság elé, nem voltak pereik, a diktatúra jóval kevesebb iratot termelt róluk, ráadásul pontosan tudjuk, hogy az iratokat rögtön a tábor megszüntetése után selejtezték. Az iratfeltáró kutatói érdeklődés így könnyebben fordult más téma felé. Ezért váltak nagyon fontossá a személyes visszaemlékezések, az „oral history”. A másik fontos szempont, hogy a kommunista diktatúráról való közbeszéd, és különösen a jogi felelősségre vonás kérdése pártpolitikai csatározások kereszttüzébe került. Akkor sajnos még megbukott az a törekvés, hogy nemzeti közmegegyezés legyen a kommunista bűnök világos elítéléséről. És ez Recsk ügyét is befolyásolta. Hiszen Recsk ÁVH-s tábor volt, az ÁVH volt érte felelős. Az ÁVH vezetője, Péter Gábor 1993-ban halt meg; Décsi Gyula pedig, aki aláírta az internálási határozatokat, tehát aki az ÁVH-n belül közvetlenül felelős volt az internálásokért, 1990-ig élt. Ez azért felvethette nemcsak a történelmi és erkölcsi, hanem a jogi felelősségre vonás kérdését is, mégis háborítatlanul éltek halálukig mindketten.
a kommunizmus bűneinek elítéléséről és az áldozatok megbecsüléséről. Ez elmaradt. Talán ez is közrejátszott abban, hogy a közelmúltig volt olyan történelemtankönyv, amely meg sem említette Recsket.
Bank Barbara: Sem Recsk, sem a hortobágyi zárt táborok, sem a kitelepítések nem voltak benne a tankönyvekben. Az ávósok még Gyarmathy Lívia filmjében is tagadják, hogy lett volna fizikai bántalmazás Recsken, szerintük ott jó körülmények között éltek az emberek. A rendező kérdez rá, hogy hát volt gumibotjuk, nem? És akkor kiderül, mintegy véletlenül, hogy azt azért csak használták. Viszont amikor a rendező a film kapcsán Recsken járt, az autójának kiszúrták a kerekét, és fenyegetéseket is kapott – szóval megpróbálták megijeszteni. Szóval csak kiderült, hogy az volt a nevelési módszer a „szocialista rendszer építése” és a „fasiszták megbüntetése” érdekében, hogy vertek.
Kiss Réka: Kéri Kálmán, Zimányi Tibor, Kiss Dániel személyesen el tudta mondani, mi történt velük. Például hogy milyen volt az, amikor az ávós gúzsba kötve odalökte a kályhához, és leégtek az ujjai, ahogy ez Kiss Dániellel történt. De ezek a történetek nem lettek a rendszerváltás után a közös történelmi emlékezet csomópontjaivá, megmaradtak a periférián. Korábban részben nagyon is eltérő politikai érdekek játékává vált mindez, de most van egy új lehetőség: felnőtt egy új generáció, az egész téma a forró emlékezetből most válik történelemmé, s hogy mi marad meg belőle a történelmi emlékezetben, az is most dől el. Péter Gábornak pedig a rendszerváltás után nem kellett erről számot adnia, ahogy Lőke Gyulának sem, aki a táborokat vezette.
Mi a Kádár-rendszer felelőssége Recsk ügyében?
Bank Barbara: A táborokat feloszlatták 1953-ban, a felelősök többségükben a politikai rendőrség állományában maradtak, és sokan közülük a Kádár-korban is nagy karriert futottak be, akár egészen a rendszerváltásig, sőt volt, hogy még utána is. A recski táborparancsnok-helyettest átteszik Tiszalökre, hogy ott csináljon rendet, utána háttérbe húzódik, beiskolázzák, majd a nyolcvanas években IBUSZ-küldöttként bukkan fel Spanyolországban, és különféle külügyi, diplomáciai küldöttségekben tárgyal.
Kiss Réka: Miközben a Kádár-rendszer megpróbálta elhatárolni magát a Rákosi-rendszertől, aközben a személyi folytonosság igen erős volt a kettő között. 1956 után az ÁVH nyakába varrnak minden felelősséget, Péter Gáborék lesznek a bűnbakok, így akarják kimosdatni a pártot. 1957 nyarán pedig Kádár elhárítja a saját felelősségét – hiszen ne feledjük, amíg őt is el nem érte a belső leszámolás, maga is részt vett a Rákosi-rendszer kiépítésében. 1962-63 tájékán ír Moldova György „az elbocsátott légióról”, arról, hogy a régi ÁVH-sokat kipucolják a rendszerből – de ez szemfényvesztés. A többség továbbra is a „cégnél” szolgál, s csupán egy szűk kört tesznek meg felelősnek, a valódi elszámoltatás azonban velük szemben is elmaradt. Décsi Gyula Mindszenty kihallgatója volt az ÁVH-n, majd átvezényelték az igazságügyhöz, ahol 1952–53-ban a miniszterségig vitte. 1953 elején letartóztatták, de jellemző, hogy nem a bűneiért ítélték el, hanem koncepciós vádak alapján. A törvénytelenségekért, amiket elkövetett, csak 1956 után került bíróság elé, amikor viszont enyhébb büntetést kapott, majd nemsokára kedvezménnyel szabadult. Később az Akadémiai Kiadó szótárszerkesztőségének lesz a vezetője. Az ugyancsak felemás módon felelősségre vont Péter Gábor szabadulása után könyvtáros lett. Eléggé
Vannak ugyanakkor a pechesebb, iskolázatlanabb emberek, akik nem tudnak karriert csinálni, és alkoholisták lesznek. Ahogy jónéhány recski őr is.
Hogy éltek túl a rabok?
Kiss Réka: Kéri Kálmán barakkparancsnokként gyakorlatoztatja a rabokat, azaz a legyengült embereket fekvőtámaszoztatta és tornáztatta. Azt hitték, hogy az ÁVH pribékje lett, pedig annyi történt, hogy katonaember lévén tudta, hogy így segíthet túlélni az embereinek. Egyébként meg ha valaki nem csinálta meg a rábízott munkát, azt az őrök rajta verték le. A rabok utólag jöttek rá, hogy a túlélésüket Kálmán bácsinak köszönhetik. Nemcsak brutalitásról beszélünk Recsk esetében, hanem folyamatos emberi megaláztatásról: fekáliában kell térdelni, és megcsókolni az ÁVH-s szaros seggét. És eközben fantasztikus sztorik vannak arról, hogy miként lehet túlélni és egymásban is tartani a lelket, az emberséget. Faludy verseket ír, és papír híján megtanítja másoknak a költeményeit. Elvégre Recskre azt a réteget vitték, ami a gazdasági-kulturális elit lehetett volna, ha nincs a kommunizmus. Az emberek előadásokat tartottak egymásnak.
Bank Barbara: Volt egy parasztgyerek, aki azért került Recskre, mert nem tapsolt elég hangosan egy pártgyűlésen. És azt mondta, hogy életében itt, a táborban tanulta a legtöbbet emberségből, bajtársiasságból és tudásból. Nagyon érdekes a tíz ember és a szekér története. Volt egy megrakott szekér, amit öten toltak, öten húztak a sárban, és a tíz embernek tizennégy diplomája volt összesen. A volt veszprémi főispán, Rainprecht Antal azért, hogy valahogy erőt adjon, Shakespeare-t szavalt angolul.
Kiss Réka: Itt van az az ifjúság, akik egykor részt vettek az embermentésben, és a fegyveres ellenállás kockázatát is vállalták a nyilasokkal, nácikkal szemben. Egy bátor társaságról van szó. Benkő Zoltán letartóztatása után felháborodottan tiltakozik a fasiszta vád ellen, mondván, ellenállóként részt vett a Gömbös-szobor felrobbantásában. Az ávós tiszt azt válaszolja,
A diktatúra eltünteti ezt az alternatív elitet; és nem Szibériában tüntetik el, hanem itt, Magyarországon, és úgy, hogy ha meghal valaki, nem kell vele elszámolni, adminisztrálni, a holttestet bedobják a mészgödörbe, és kész. A mai napig nem tudjuk, hányan haltak meg Recsken. S eközben Németországban Lenin-szobrot állítanak.
Mi lett azokkal, akik szabadultak?
Bank Barbara: Nem volt olyan egyszerű Recskről szabadulni, amikor 1953-ban elkezdték felszámolni a tábort. Ötösével-tízesével engedték el a rabokat, hogy szétszórják őket. Volt egy bizottság, ami eldöntötte, hogy ki szabadul, s hogy kap-e rendőrhatósági felügyeletet, azaz kell-e időközönként egy adott helyen jelentkeznie, és záros határidőn belül munkát vállalnia. Volt, akit visszavittek a kistarcsai internálótáborba majd bíróság elé került, és voltak ugyan olyanok, akik ekkor olyan hosszú büntetést kaptak, mint az internálásuk ideje volt, így szabadulhattak, de nem kevesen voltak olyanok, akiknek még börtönben kellett maradniuk.
Kiss Réka: Nagy Imre miniszterelnöksége alatt mondják ki az internálótáborok felszámolását. Ennek a bejelentésnek óriási társadalmi hatása volt. De a szabadulás nem feltétlen jelentett szabadságot. S nem csak azok számára nem, akiknek – nem kevesen voltak ilyenek – az internálótáborból a börtönbe vezetett az útjuk. Mindenkivel aláíratták a titoktartási kötelezettséget, a Recsken töltött idő pedig nem számított bele a nyugdíjba, miközben a volt rabok nem kaphattak a végzettségüknek megfelelő állást. Többekkel cinikusan aláíratták, hogy ügynökök lesznek, és ezzel aztán zsarolták őket. Nemhiába volt 1956-ban külön recski különítmény: Dudás József, Zimányi Tibor, Jónás Pál, Földváry-Boér Elemér, aki 18 évesen kerül Recskre, 1956-ban pedig hősi halált hal. 1956 után van, aki marad, van, aki emigrál. Kéri Kálmán bácsi, a volt vezérkari ezredes kitanulja a malterosmesterséget, segédmunkás lesz, aztán az a karrierje csúcsa, hogy portás lesz az Astoria Szállóban. Az mindenkiről elmondható, hogy
Bank Barbara: 1983-ban a volt recski raboknak Münchenben volt egy találkozója, amire meg akartak hívni néhány embert Magyarországról is. Félelmetes, hogy az állambiztonság mennyire képben van, hamarabb tudják a programot, minthogy azt kiküldik a résztvevőknek, a magyarországi résztvevők pedig nem kapnak kiutazási engedélyt. A találkozón pedig, tudjuk, ott voltak az ügynökök is.
Az egykori ÁVH-sok, őrök hogy látták Recsket?
Bank Barbara: Az őrök előbb-utóbb szembesültek azzal, hogy akiket vertek és megnyomorítottak, rendes emberek, akik tisztes életet éltek azóta is. 1953-ban már időnként szóba elegyedtek őrök és rabok, és az őrök számára is kiderülhetett, hogy a „veszélyes fasiszták” valójában nem csináltak semmit. A recski rabok szerint mindenkinek volt három ügye: az, amit kivertek belőle és „bevallott”; amit a zárkában az ügynököknek elmesélt; és a valós ügy, miszerint igazából nem csinált semmit. Az egyikükből kiverték, hogy de Gaulle ügynöke volt, amire aztán még büszke is volt. Ez azonban nem volt elég, az abszurd vallomás szerint 11 évesen Francónak is toborzott katonákat. Éppen fogat mosott, amikor tiltott határátlépésért letartóztatták – mikor megkérdezi, hogy mégis ez hogyan lehetséges, az ávósok azt válaszolják, ha most nem tartóztatják le, akár át is léphette volna a határt. Végül ezért internálták.
Kiss Réka: Az őrök egyébként elmondják Gyarmathy Líviának, hogy
Az egyik legabszurdabb történet egy szegény zsellércsaládból származó ávéhásé, akinek az apját majdnem elviszik, mondván, kulák. Alig bírja a saját apját kimosdatni, ugyanakkor meggyőződésesen, hithű kommunistaként szolgál az internálótáborban. A rendszer fenntartói elvesztik a realitásérzéküket, ugyanakkor félnek, mivel ők tudják a legjobban, hogy helyettesíthetőek, és belőlük is bármikor ellenség válhat.
Bank Barbara: Annyira fél a rendszer, hogy Recsken külön van külső őrség és belső őrség, akik nem érintkezhetnek egymással. A külső őrség egyik tagja 1953 után tudja meg, hogy az egyik rokona Recsken raboskodott – miután az illető kisétál a táborból. Egyébként Recsk anyagai a tábor bezárása után a büntetésvégrehajtáshoz kerültek. Lőke Gyula kapta meg a feladatot, hogy döntse el, mit kell megsemmisíteni, és mit archiválnak – ő az az ember, aki az egész vizsgálati és börtönügyi osztályt fenntartotta két-három évig. Kereshetjük mi az iratokat, amelyek alapján bemutathatjuk, hogyan működött Recsk, de ő pontosan tudta, mit kell eltüntetni. S ez már Nagy Imre kormányának idején történt.
A Recsken dolgozó őrök részéről van, aki megbánt bármit is?
Kiss Réka: Gyarmathy Lívia filmjében van, aki elismeri, hogy volt fizikai erőszak, és van, aki elismeri, hogy tévedtek. De a többség mindent letagad, vagy épp azt mondja, hogy a táborban a rendszer ellenségei voltak, és rendben volt, hogy kiiktatták őket – de ezek az interjúk még a nyolcvanas évek végén készültek, még épp a Kádár-rendszerben kellett a kamera előtt beszélnie a volt ávósoknak.
Bank Barbara: Egyszer vendégül látott minket a Vágottnyakú gúnynevű volt őr, Varga János. Azért hívták így, mert a rabok nem ismerték az őrök neveit, ezért mindenkit gúnynéven emlegettek, Vargának pedig a nyakán volt egy vágás egy műtét miatt. Ő volt a tábor párttitkára és a belső őrség oszlopos tagja. Recsken lakott. Erdei Sándor volt rabbal mentünk oda, és amikor Varga kinyitotta a kaput, Erdei nem tudott megmozdulni. Öt-hat perc telt el, mire Erdei be tudott lépni a kapun. A Vágottnyakút
Almási Tamás Ítéletlenül című dokumentumfilmjében egy egykori smasszernő, Piroska úgy lép be az egykori kistarcsai körletbe az egykori női rabjaihoz, hogy „sziasztok, kedveskéim”. A hatás persze leírhatatlan. A legtöbb recski őr szegény sorsból érkezett, a pártnak köszönhették, hogy kiemelték őket, az ÁVH-nál igen jó fizetést kaptak, miközben némelyiküket büntetésből küldték Recskre –de nem hasonultak meg, hűek maradtak a rendszerhez. Persze attól még, hogy nem képzett valaki, még helyén lehetne az erkölcsi és realitásérzéke, de ezek az emberek agymosáson mentek keresztül. A Vágottnyakú azt mondja, a parancsot végre kell hajtani, mert nincs olyan sehol, hogy egy fegyveres testület tagja gondolkodik a parancs végrehajtása helyett. Valamiért ugyanakkor 1953-ban ő is leszerel, elege lesz, és elmegy dolgozni a bányába.
A történész szakma elszámolt Recskkel?
Kiss Réka: Nincs vita Recskről, mert a Rákosi-korszak borzalmai nem képezik vita tárgyát Recskről legfeljebb nem beszélünk, ha tudunk is róla. A kérdés inkább az, hogy újra és újra elmondjuk-e, milyen terrort alkalmazott a rendszer, és kik voltak a rendszer fenntartói, a terror felelősei. Péter Gáborról már készült könyv, Décsi Gyuláról még nincs.
Bank Barbara: Folyamatában kell látni a történelmet: 1944 augusztusában magyar földre lép a szovjet hadsereg, és ettől kezdve már csak a korszakolásról, korszakhatárokról lehetnek viták.
még akkor is, ha más eszközöket használ. 1944-től elkezd kiépülni a struktúra, ami 1990-ig fennmarad, ahogy a személyi folytonosságok is.
Kiss Réka: Kádárék tudnak építeni Rákosiékra, 1956 után a sokkal jobban megdolgozott társadalomban már elég puhább eszközöket alkalmazni a kommunista hatalom fenntartásához. Recsket Rákosiék csinálták, de Kádérék is elhallgatták, és 1956 után is volt közbiztonsági őrizet, azaz ítélet és jogorvoslat lehetősége nélküli fogva tartás. Recskről pedig egészen a rendszerváltásig nem lehetett beszélni. Ne feledjük, az 1945-46-os, első internálási rendeletekben mint Budapest rendőrfőkapitány-helyettese, benne van Kádár keze is. Rákosi és Kádár rendszere között erős a kontinuitás.
A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.
A kommunizmus bukása óta ritkán látott rendőrállami módszerekről írtak Brüsszel kapcsán a CPAC Hungary nyílt levelének aláírói.
„Utoljára a kommunizmus alatt tapasztaltuk ezt, amikor szamizdatokat kellett használni” – fogalmazott Orbán Balázs a brüsszeli események kapcsán.
Ma van a magyarországi holokauszt 80. évfordulója, melynek alkalmából egy szinte teljesen ismeretlen rabbi életét idézzük fel.
A brit konzervatív filozófus életműve előtt tisztelegve konferenciát rendeztek Budapesten, melynek középpontjába Scruton és Közép-Európa kapcsolata állt.
A hagyományos, tudáslapú oktatás olyan képességeket ad át, melyeket a kompetencia-alapú oktatással nem lehet pótolni - vallja Setényi János.
„A tét az életünk, a tét a béke” – szögezte le az országgyűlési képviselő.
Ami számos alkalommal teljesült is.
