„Hisz magyar, azt nem kell kímélni” – Ferenc József a Budavári Palotában

2020. november 12. 10:32

A zseniális építész, Hauszmann Alajos naplójából az is kiderül, a bécsi udvari személyzet nem örült, hogy a Budavári Palotában magyarok készítették a berendezést, de még az étkészletet is. Így fordulhatott elő, hogy az egyik külföldi felszolgáló direkt felforrósította az egyik ezüst teáskanna fülét, amely megégette Ferenc József ujjait. Egy újabb izgalmas cikk a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldaláról.

2020. november 12. 10:32
null
Sal Endre
Sal Endre

Két bőrkötésű naplófüzet és három vastag, régi dosszié pihent évtizedeken át dr. Seidl Ambrus, Hauszmann Alajos dédunokájának polcán. A rendszerváltás előtt esélye sem volt rá, hogy kiadják, ám 1997-ben könyv formájában megjelentette a századforduló egyik legnevesebb építészének gondolatait, élményeit.

Ebből a különleges kordokumentumból derül ki a Budavári Palota pompás Szent István termének története is. A kor legjobb magyar mesterei által megalkotott reprezentatív terem is megsemmisült az idők során, a Nemzeti Hauszmann Program keretében viszont minden apró részletét újraépítik, és jövő augusztus 20-án a

nagyközönség is megcsodálhatja majd az újjászületett Szent István-termet.

A Budavári Palota látképe

Hauszmann Alajos Ferenc József magyar király, osztrák császár megbízásából fogott hozzá a Budavári Palota újjáépítéséhez, ám mint kiderült, a bécsi udvar sokáig úgy gondolta, a berendezési tárgyakat majd ők adják, és főleg kimustrált bútorokat vitetnek a budai Várba Bécsből. Hauszmann Alajos ezt a szándékot látva fordult Bánffy Dezső miniszterelnökhöz, érje el, hogy fogadja őt a császár.

A találkozó megtörtént, Ferenc József pedig rábólintott Hauszmann tervére, így a legprímább magyar mesterek gyárthatták le a berendezést a Szent István terem esetében is. A fantasztikus faburkolatok elkészítését Thék Endrére bízta Hauszmann, a csodás kandallót és a királyok képmásait pedig Zsolnay Vilmos alkotta meg majolikából. Nem mellesleg a palotába a porcelánok és üvegtárgyak is magyar műhelyekben készültek.

Ferenc József azt is megjegyezte a magyar tervezőnek, hogy csakis kényelmes bútorokat készítsenek,

Hauszmann a naplójában azt is megírta, hogy a bécsi udvarban sokan nem örültek a döntésnek, kiváltképp a császár udvarmestere, ám nem tudták megakadályozni, hogy Hauszmann Ybl Lajos várkapitány társaságában elegáns külföldi kastélyokba látogasson, amely mintául szolgált később a Budavári Palota berendezéséhez. Berlinben, Koppenhágában és Stockholmban is jártak, de Londont, Párizst és Münchent sem hagyták ki.

Ilyen volt a Szent István terem a századelőn

A Szent István terem elnyerte Ferenc József tetszését, sőt, 1900-ban a párizsi világkiállításon is elismerték a mesterek munkáját. A Habsburg-udvar viszont minden lehetséges eszközt bevetett, hogy lejárassa a magyarokat Ferenc Józsefnél. Így ír erről Hauszmann: „Az az ellenszenv és tagadhatatlan féltékenykedés, melyet az udvarmesteri hivatal részéről a magyar királyi palota építése és berendezése ügyében tapasztaltunk, átragadt az alsó udvari személyzetre is.”

A naplóból kiderül, hogy a Bécsből a budai Várba érkező cseh és német szakácsok és lakájok rosszindulatú megjegyzéseket tettek,

Így fordulhatott elő, hogy egy nap Montenuovo herceg, főudvarmester hívatta Hauszmannt és közölte, Ferenc József nincs megelégedve a Magyarországon gyártott ezüstökkel, egy forró teával teli ezüst teáskanna füle például megégette a császár ujjait, ezért földhöz vágta.

Hauszmann elcsodálkozott, nyomozásba kezdett, s mint kiderült, az egyik felszolgáló, mielőtt a teát bevitte Ferenc Józsefhez, a kanna fülét spirituszlángon szándékosan felhevítette. A szolgálót természetesen elbocsátották, s minderről a császár is tudomást szerzett.

Zsolnay Vilmos majolikából készült csodás királyábrázolásait is pótolják

A Budavári Palota külföldi személyzete – a napló szerint – még ekkor sem fogta vissza magát. Megesett, hogy a királyi étkészlet ezüst kanalait napokig mustárba merítve tartották, így azok felülete néhol lekopott, vagy éppen bezöldült. Aztán pedig gúnyos mosoly kíséretében mutatták meg a főudvarmesternek, azzal a maró megjegyzéssel, hogy:

A császár személyzetének tagjai – akik együtt jöttek és mentek az uralkodóval – direkt rosszul bántak az étkészletekkel, minden udvari ebéd után összetört porcelántányérokat és csészéket, összekarcolt ezüst tálakat hagytak maguk után a konyhában, „hisz magyar, azt nem kell kímélni” – írta ezzel kapcsolatban Hauszmann Alajos a naplójában.

A magyar iparosok és művészek tehetségét hirdető Szent István terem szinte teljesen kiégett Budapest második világháborús ostroma során, ami pedig megmenekült belőle, az a harcokat követő fosztogatások, és az akkori kultúrpolitika átalakításai során tűnt el. A megújuló Szent István terem berendezésének nincs félnivalója, s vélhetően Hauszmann Alajos is büszkén tekintene körbe a jövő évi megnyitó után, hiszen a világhírű terem az életművének egyik ékköve volt.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scion
2020. november 12. 13:27
"a császár..." magyarok vagyunk nem? akkor nekünk a király és nem császár. legyünk már következetesek kérem.
Vakfolt
2020. november 12. 12:37
"mindent gáncsoltak és rossznak találtak, ami Magyarországon készült." Labancék, és labanclelkűék a mai napig ebben leledzenek. Én ezt a szart amúgy nem veszem be, hogy ferenc jóska meg a császár kurvajó fej volt, csak a csúnya habsburg udvar a magyarok ellen fordította.. mindig egy kizsákmányolandó tartománynak kezeltek minket, és ezen semmi sem változott ma sem.
Fregoli
2020. november 12. 12:34
És van, aki egyesült Európán ábrándozik... Ugyanez lenne ott is, az erősebbek a gyengébbek kárára. És még a saját fajtádból (több-kevesebb hibával :)) lévő kormány sem lenne némi védelem gyanánt.
makám
2020. november 12. 12:18
"A csehek meg külön megérdemelnének néhány szót." mindkét nép a hunok szolganépeként érkezett európába.. ezt soha nem tudták megemészteni. még hamis fin-ugor elméletet is fabrikáltak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!