Megkezdődött az Ökumenikus Imahét

2021. január 17. 21:26

A szertartáson jelen volt Áder János köztársasági elnök. 

2021. január 17. 21:26
null

Az ökumenikus imahetet 1908 óta rendezik meg, az eseményen először csak az anglikán és a katolikus egyház tagjai vettek részt, és csak az egyesült államokbeli Graymoorban tartották meg. A program Magyarországon mintegy három évtizedes hagyományra tekint vissza. Idén a keresztény hívek, családok és közösségek egymás iránti szeretetéről és felelősségéről beszélt Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az ökumenikus imahét megnyitóján vasárnap este a budapesti Szent István-bazilikában.

A bíboros a keresztények egységéért megrendezett programsorozat nyitó istentiszteletén hangsúlyozta: a krisztuskövetőknek különös módon kell szeretniük egymást.

Az egyháznak ez a „belső szeretetközössége jel a világ számára, ahogy Jézus mondta a tanítványainak, arról ismernek meg benneteket, hogy szeretitek egymást”. Erdő Péter arról beszélt: Jézus mindenkit szeretett, az egész világért életét adta, de különös szeretettel gyűjtötte maga köré tanítványait, azokat, akik hittek szavaiban. Ennek a Krisztus körül összegyűlő közösségnek a bensőséges szeretetét jelenítik meg a keresztény közösségek és a keresztény családok.  

Keresztény közösség, keresztény család az lesz, ahol a tagok egymás iránti szeretete Isten szeretetét jeleníti meg. 

„Ezért nem mindegy, hogy csupán jó családunk van, vagy igazi, jó, keresztény családban élünk. Ez még magasabb fokra emeli azt a természetes jót és szeretetet, ami az emberek között a családban megvalósul” – fogalmazott a bíboros. Kitért arra, hogy a keresztény közösségeknek „egymás terhét” kell hordozniuk, ahogy arra már Szent Pál figyelmeztetett: „ha az Eucharisztiában együtt részesülünk, akkor az életben sem hagyhatjuk, hogy közülünk valaki nyomorúságot szenvedjen, miközben másoknak feleslegük van”.    

Erdő Péter szólt arról is: a különböző keresztény felekezeteket még mindig van, ami elválasztja egymástól, és a

De a teljes egység eléréséig a keresztény közösségek gyakorolhatják a szolidaritást és a testvéri szeretetet minden keresztény, különösen az üldözöttek iránt. Az elmúlt évek eseményei igazolták, hogy a hitükért meggyilkolt keresztények – VI. Pál pápa szavaival élve – megvalósítják a vértanúság ökumenizmusát – tette hozzá Erdő Péter.    

Steinbach József református püspök, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) elnöke arról beszélt: „nehéz időben különösen fontos, hogy rácsodálkozzunk Isten megtartó szeretetére. Isten ugyanis nemcsak beszél a szeretetről, hanem szabadító jótetteivel cselekszik is értünk”. Ennek a cselekvő szeretetnek a lényegét fogalmazza meg a 103. zsoltár: „Isten megbocsátja a bűnöket, meggyógyítja a betegségeket és megváltja életünket a sírtól. Isten szeretete tehát megújít testben és lélekben, de ennél is többet tesz: az örök élet tágasságába helyezi a földi életet” – mondta a református püspök.    

Ezt végiggondolva lehet igazán megérteni az idei ökumenikus imahét mottóját:

 – tette hozzá Steinbach József.   

Kitért arra is: „az imahét tematikáját összeállító svájci szerzetes közösség tanácsát megfogadva, érdemes megállni és rácsodálkozni Isten gyógyító és megtartó szeretetére. E szeretet nélkül, végigrohanva az életen ugyanis észre sem vesszük, hogy a gonosz játékszereivé leszünk és rombolunk, ahelyett hogy Isten eszközeiként építenénk az ő országát” – fogalmazott a református püspök. A liturgiai szolgálatban részt vettek a MEÖT tagegyházainak vezetői. A szertartáson jelen volt Áder János köztársasági elnök.    

 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2021. január 19. 18:00
Az Egyház hitbeli közösség. Evilági kollektív célok. A világállam megrendelésére. Gratulálok.
Augustus1
2021. január 18. 15:24
A keresztény egyházak azok, amelyek elfogadják Jézus Krisztus istenségét. Azért bátran nézhetjük azt, ami összeköt, nem azt, ami szétválaszt. Ezt mondom, pedig én sem vagyok ökumániás. De nekünk nem test, és vér ellen kell küzdenünk.
mokány
2021. január 18. 06:32
" Inkább kell engedelmeskedni Istennek, mint embereknek." Ehelyett mi van ? A globalisták vezénylik a purparlét. Mentségükre legyen mondva: A köznép nem áll mögöttük. A globalisták meg elég rövid pórázon tartják az egyházi vezetőket.
Bitrex®
2021. január 17. 23:19
Pomaze Bog!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!