Dömötör Csaba: Rekordot dönt az internetes konzultációk száma

2021. február 21. 10:33

Nagy az érdeklődés az újranyitásról szóló konzultáció iránt, szombat estig már 220 ezren töltötték ki az online kérdőívet – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

2021. február 21. 10:33
null

Dömötör Csaba kiemelte: az egész országot foglalkoztatja, hogy az oltási program előrehaladtával milyen ütemben és hogyan lehet újraindítani az országot, a gazdaságot, és úgy általában az életet. A konzultáció jó lehetőség arra, hogy mindenki el is mondja a véleményét, és a kormány ezt figyelembe is fogja venni.    

Kiemelte: vannak kimondottan vitás kérdései is a konzultációnak, például az, hogy a védettségi igazolvánnyal rendelkezők kapjanak-e felmentést egyes korlátozó intézkedések alól. Dömötör Csaba hangsúlyozta: a döntés felelőssége a kormányé, de az a helyes, ha a kabinet továbbra is a legszélesebb egyetértésre alapozza azokat, a szakemberek javaslataira és a magyarok hangjára. Ha ez a kettő találkozik, erősíteni fogja a járvány elleni összefogást – fogalmazott.    

Az államtitkár elmondta: a nagy érdeklődést mutatja, hogy eddig egyetlen korábbi konzultációban sem nőtt ilyen gyorsan az internetes kitöltések száma.    

Dömötör Csaba a kormányzati oldalak elleni kibertámadásról is beszélt, amely külföldi és belföldi IP-címekről egyaránt zajlott. A hatóságok megkezdték a szükséges vizsgálatokat, büntetőfeljelentést is tesznek, mert egy ilyen tett nem maradhat következmények nélkül – jelentette ki.    

Nyilvánvalónak nevezte, hogy a járvány súlyosan érintette az európai gazdaságot és a magyart is „erősen oldalba kapta”. Azonban a kormány nem várja meg a járvány végét azzal, hogy erősítse a gazdaságot, ezért is döntöttek az újraindítási akciótervről, ami hozzájárul a nagyobb növekedéshez.    

Dömötör Csaba úgy fogalmazott: a járvány elején „sokan festették a falra a magas munkanélküliség ördögét, de jó döntésnek bizonyult, hogy a kormány nem a hosszú távú segélyezési rendszert turbózta fel, hanem a meglévő munkahelyeket bástyázta körbe”. Erről szól a bértámogatás vagy a hiteltörlesztési moratórium, és ezeknek is köszönhetően ma négy és fél millióan dolgoznak Magyarországon, annyian, mint a járvány előtt, és lehet ez még több is – emelte ki az államtitkár.    

Dömötör Csaba rámutatott: ez a válságkezelés a baloldali politikával szemben nem a „szívtelen megszorításokról és a munkából élők roskadásig terheléséről szól”. A válság ellenére is nőttek az átlagbérek, a minimálbér emeléséről is megszületett a megállapodás, visszaépül a 13. havi nyugdíj, valamint jövőre a 25 év alatti fiatalok is megkapják a jövedelemadó-mentességet. Utóbbit egy olyan lépésnek nevezte, amit egyetlen kormány sem csinált még Magyarországon.    

Kitért arra is: a közös teherviselésből, a járvány elleni küzdelemből az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket.

Azt mondta: a fővárosi önkormányzat láthatóan nem szeretné ezt, „miközben több mint százmilliárdos összegen csücsül, folyamatosan számon kéri a kormányt”. Dömötör Csaba megjegyezte: az iparűzési adóbevételek sokkal magasabbak ma, mint 2011-ben voltak, így a gazdaság teljesítményének köszönhetően az önkormányzatok is nagyobb összegből gazdálkodhatnak, nem beszélve arról, hogy az állami támogatások 44 százaléka Budapestre érkezik.    

Szólt a hiteltörlesztési moratóriumról is, amely Európában Magyarországon a leghosszabb,

15 hónapig nyújt védettséget, és az összesen 2,7 millió hitelszerződés több mint a felét érinti. A kis- és középvállalkozásoknak szóló nulla százalékos tízmillió forintos hitel pedig azt a célt szolgálja, hogy ezek a vállalkozások se veszítsék el dolgozóikat – emelte ki.    

Arról, hogy Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő szombaton egy egymilliárd eurós uniós bértámogatási forrás megpályázására szólította fel a kormányt, Dömötör Csaba azt mondta: amikor a baloldal válság idején kormányzati pozícióban volt, elvettek egyhavi bért, csökkentették a béreket, utcára tettek közalkalmazottakat, és a végén lett belőle egy vaskos IMF-hitel.    Azt mondta: lehet vitatkozni arról, hogy mire lenne még szükség, de kormányzati intézkedések az elmúlt hónapokban már bizonyítottak. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne születnének újabb és újabb döntések – tette hozzá.

(MTI)

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2021. február 22. 01:41
Az újranyitásról szóló konzultációt a Google keresővel akartam megkerestetni. A találati lista első oldalán csak libsi médiumok újranyitási konzultációról szóló hírei vannak. Nem normális, hogy maga a hír alapja el van dugva, a róla szóló mindenféle szövegelés meg előtérbe van dugva. Az sem normális, hogy csak a libernyák média van az arcunkba dugva. Kérem a kormányt, tegyen végre azért, hogy a keresők torzítatlanul mutassák a valóságot.
nyugalom
2021. február 21. 23:12
Nem szidni kell, valaszolni! Igen, nem!
békalepcse
2021. február 21. 22:16
Megpróbáltam, regisztráltam és nem kaptam meg a linket, amin kitölthetném. Igaz az én fiókomban nincs spamnak oldala.
Edvind Johnsson3.0
2021. február 21. 20:05
Sok lesz már ez a konzultáció.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!