Brüsszel szerint túl olcsó volt a cigaretta hazánkban

2021. március 25. 11:54

A cigarettákra kivetett jövedéki adó mértékének túlzottan alacsony szinten tartásával Magyarország megsértette az uniós jogból eredő kötelezettségeit – állapította meg az Európai Bíróság.

2021. március 25. 11:54
null

2017. december 31-ig kellett volna a magyar jogba átültetni azt az uniós irányelvet, amely meghatározza a cigarettákra kivetendő minimális jövedéki adót. Az uniós irányelv előírása szerint a súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagárának legalább 60 százalékának, vagy ettől függetlenül ezer darabra átszámítva legalább 90 eurónak kell lennie. Az irányelv szerint azonban azon tagállamoknak, amelyek a súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagár alapján legalább 115 euró értékben állapítják meg az 1000 darab cigarettára kivetett jövedéki adó mértékét, nem szükséges alkalmazniuk az említett 60 százalékos követelményt.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a Magyarországon alkalmazott adó nem éri el az előbb említett 115 eurós határt, ezért kötelezettségszegési eljárást indítottak, amelyben újabb határidőt tűztek ki, azonban a magyar kormány ezt elmulasztotta. A bíróság ennek megfelelően kimondta a kötelezettségszegés tényét, időközben Magyarország módosította a szabályozást és 2021. január 1-jétől már eléri a szükséges minimumértéket a magyarországi cigarettákra kivetett jövedéki adó.

Nyitókép: Yuri Cortez / AFP

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2021. március 26. 05:23
Le kell szokni a picsába!
vinetu
2021. március 25. 14:49
A bagózás a legenyhébben káros szenvedély. Jómagam 61 éve cigizek, de még egyetlen egyszer se köhintettem el magam, kórházban egyetlen egy napot se voltam, és a jogsihosszabítás miatt pár hete készült mellkasröntgenem is csillagos negatívnak bizonyult. Beee-beee...:-) Ezzel együtt, akinek nem tetszik, ne szívjon. (Az unokámmal már hat éves korában megígértettem, hogy soha nem vesz cigit a szájába. Meg is ígérte, és komolyan gondolja.) A bagósok elleni intézményes és személyes irtóhadjáratból azonban elegem van. Sokkal előbb be kéne tiltani a buszokat, kamionokat és minden egyéb fosszilis üzemanyagot okádó szörnyeket, melyek kipufogógázából egyetlen slukk sokkal roncsolóbb, mint 1-2 doboz tiszta dohányból készült cigi egy füst alatt történő elfüstölése. Olyanok pampognak vérvörösen kidúvadó szemekkel a dohányzás ellen, akik marokszámra tolják a kábítószereket (ami persze csont nélkül „menő), majd zombi üzemmódban beülnek méregdrága bűzös dízel tragacsaikba, kipusztítva maguk körül minden életformát. Ezekkel bizony soha nem szívok el egy békepipát, s örüljenek, hogy eddig még nem ástam ki a csatabárdot. (De ha nem állnak le a tetves provokációjukkal, még az is meglehet, hogy igen...:-)
szemlelo
2021. március 25. 14:44
Ellenzem a dohányzást, sajnálom a dohányosokat. De azt is furcsának találom, hogy az EU a jövedéki adó mértékét euróban írja elő. Ugyanannyit fizet a luxemburgi dohányos, aki 8000 eurót keres, mint a hazai, aki 800-at (és a bolgár, aki 400-at).
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. március 25. 14:37
Az "irányelv" mióta kötelezettségszegés? Na ezért nem szabad csatlakozni a bírósághoz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!