Uniós biztos: A melegjogoknak uniós jogoknak kell lenniük

2021. március 10. 19:55

El kell érni, hogy az LMBTI- (leszbikus, meleg, biszexuális, transz és interszexuális) csoportokhoz tartozók családot alapíthassanak mindenütt az Európai Unióban anélkül, hogy bármilyen megkülönböztetés érné őket – foglalt állást Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos szerdán az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén.

2021. március 10. 19:55
null

A máltai biztos az uniónak az LMBTI-hez tartozók szabadságát biztosító övezetté nyilvánítását szorgalmazó indítványról tartott vitában szólalt fel. Elmondta, hogy az indítványt az Európai Bizottság is támogatja, mivel a testületnek az a meggyőződése hogy mihamarább ki kell építeni egy egyenlőségen, megkülönböztetésmentességen alapuló EU-t. Hangsúlyozta:

az uniónak olyan helynek kell lennie, ahol mindenki az lehet, ami szeretne lenni, és azt szeretheti, akit akar, anélkül, hogy hátrányos következményektől kéne tartania.    

Nem lehetnek LMBT-mentes övezetek

„Nem szabad hagyni, hogy az LMBTI közösséghez tartozók továbbra is tartsanak a társadalom negatív hozzáállásától, a közigazgatási diszkriminációtól. Nem szabad hagyni továbbá, hogy ezen okok miatt hazájuk elhagyására kényszerüljenek” – jelentette ki.    

A biztos felhívta a figyelmet, hogy az Európai Unióban még mindig nagyon sokan élnek ebből a szempontból jogfosztottságban.

Mint mondta, néhány tagállamban az LMBTI-csoportokhoz tartozók állandó nyomásnak vannak kitéve azáltal, hogy a politikusok és a vallási vezetők „ujjal mutogatnak rájuk, és azt terjesztik, hogy veszélyesek a gyerekekre nézve”.    

Rámutatott, hogy a bizottság által múlt novemberben bemutatott LMBTI-stratégia egyenlő esélyeket és biztonságot kíván teremteni ezen kisebbséghez tartozók számára az uniós tagállamokban. A testület megkezdte a stratégia végrehajtását, és figyelemmel kíséri, hogy a tagállamok alkalmazkodnak-e az uniós előírásokhoz.    

Sophie In 't Veld, az EP Renew frakciójának holland képviselője a vitában felhívta a figyelmet arra, hogy Lengyelországban az „LMBTI-mentes övezetek bevezetése baljós üzenetet hordoz, de Európa azon üzenete, hogy mindenkinek joga van a szabadsághoz, erősebb ennél. Felszólítom az EU polgárait, hogy ezt az üzenetet visszhangozzák” – jelentette ki a képviselő.    

Katarina Barley német szociáldemokrata képviselő azt emelte ki, hogy „ha valakinek a jogait veszélyeztetik Európában, akkor az egyben fenyegetést jelent a demokráciára, a szólásszabadság és média szabadságra és az ellenzékiek szabadságára vonatkozóan is. Nem meglepő, hogy Magyarországon és Lengyelországban ezek az aggályok felmerülnek. Ha a demokráciáért állunk ki, akkor támogatnunk kell a kisebbségeket is” – hangsúlyozta a képviselő.    

Az EP csütörtökön szavaz az indítványról.

(MTI)

Fotó: ARTUR WIDAK / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saksafar
2021. március 11. 16:23
A minority safepacket meg lesöpörtétek az asztalról, azok a jogok nem számítanak?
Saksafar
2021. március 11. 16:15
Uniós jog, hogy a radiátor, a szauna és a napsütés is meleg, sőt néha forró.
Krupp Skya
2021. március 11. 15:21
A hidegjogok már uniós joggá váltak, az Európai Uniós Béketáborban hogy a faszkalap Bokros Lalyos megfelezett nyugdíjából nyugdíjasok fagytak meg a saját lakásukban, ilyen csak a haláltáborban volt.
Wezuv
2021. március 11. 13:55
Ebből nagy botrány lesz. Sokan hallgattak eddig...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!