Észak-Korea nem vesz részt a tokiói olimpián

2021. április 06. 13:50

A koronavírus-járványra hivatkozva a Koreai NDK sportolói nem vesznek részt a nyári, tokiói olimpián.

2021. április 06. 13:50
null

Ezt a honlapján tudatta az ország sportügyekért felelős minisztériuma, miután a helyi ötkarikás bizottság március 25-én videokonferencia keretében egyeztetett sportvezetőkkel és más illetékesekkel. A döntést azért hozták meg, hogy „megvédjék versenyzőiket a világméretű egészségügyi válságtól, amelyet a Covid-19 okozott”. A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik.

Észak-Korea azon kevés országok közé tartozik, amelyek eddig egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jelentettek. Phenjan már tavaly lezárta a határait annak érdekében, hogy a vírus ne jusson be, megfigyelők szerint azonban a betegség jelen van az országban.

Ez lesz 1988 óta az első alkalom, hogy a Koreai NDK hiányozni fog a nyári olimpiáról, akkor a hidegháború miatt bojkottálta a szöuli játékokat.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a hírre reagálva jelezte, hogy több alkalommal is kereste a telekonferencia lehetőségét az észak-koreaiakkal, meg akarta tárgyalni a koronavírus-helyzetet az országban, de nem járt sikerrel.

„A NOB nem kapott hivatalos kérelmet a Koreai NDK olimpiai bizottságától arra vonatkozóan, hogy mentsük fel az Olimpiai Charta szerinti részvételi kötelezettsége alól” – mondta kedden a NOB egyik szóvivője.

A mostani visszalépés a Koreai Köztársaság reményeit is lelohasztja, a déli szomszéd ugyanis abban bízott, hogy közös csapat indításával újrakezdődhetnek a béketárgyalások.

A két ország 1950-53-as konfliktusuk óta jogilag még mindig harcban áll egymással, miután a háború fegyverszünettel, és nem békekötéssel ért véget. A 2018-as phjongcshangi téli játékokon már történt közeledés: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a húgát küldte Dél-Koreába, mint az északi csapat vezetőjét, a két delegáció egy zászló alatt vonult a megnyitón, s a két ország közös női jégkorongcsapatot indított.

Az északiak visszalépése a 2032-es olimpiarendezési terveket is erősen aláássa,

2018-ban ugyanis a két ország vezetősége megállapodott abban, hogy közös pályázatot nyújtanak be. A tokiói szervezőbizottság annyit közölt, hogy a sajtóból értesültek az észak-koreai visszalépésről, de tovább dolgoznak azon, hogy a többi országgal közösen sikerre vigyék a játékokat.

(MTI)

Fotó: MTI/AP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!