Elhunyt Dennis „Dee Tee” Thomas, a Kool & the Gang alapítója

2021. augusztus 07. 22:41

Elhunyt 70 éves korában szombaton Dennis „Dee Tee” Thomas, a Kool & the Gang egyik alapítója.

2021. augusztus 07. 22:41

A világhírű amerikai zenekar szaxofonistája, fuvolása és dobosa álmában szenderedett örök nyugalomra New Jersey-i otthonában. Thomas, aki az együttes konferansziéjaként is eljárt, utoljára a július 4-i amerikai nemzeti ünnepségen lépett fel a bandával a Los Angeles-i Hollywood Bowl amfiteátrumban.    

A dzsessz, a funk, az R&B és a pop elemeit vegyítő együttes a hetvenes években lett világhírű, slágerei között szerepel a Celebration és a Get Down On It. Az 1951. február 9-én, a floridai Orlandóban született Thomas leginkább a banda 1971-es Who's Gonna Take the Weight című slágerének felvezetőjeként vált ismertté.    

Az 1964-ben alapított Kool & the Gang slágereit több filmben is  felhasználták betétdalként, így alkotásaik elhangzottak a Rocky-ban és a Ponyvaregényben is.  A Kool & the Gang huszonhárom stúdióalbumot jelentetett meg, ezekből világszerte 70 millió példány fogyott. A csapat 1978-ban Grammy-díjat kapott a Szombat esti láz című film zenéjéért.

(MTI)

Fotó: MANUEL NAUTA / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sting61
2021. augusztus 08. 19:01
R.I.P!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!