Aki hadat üzent a tunyaságnak – Grandpierre Attila a Mandinernek

2021. augusztus 12. 10:57

„Én nem vagyok bácsi!” – szögezi le Grandpierre Attila nevetve. A VHK legendás frontembere – és fizikus, csillagász és író – minden látszat ellenére hetvenéves lett: az utóbbi évtizedek magyar zenei életének meghatározó alakjával kalandos életéről, mágikus zenékről és kozmikus összefüggésekről beszélgettünk Zebegényben. Vallja: „A mai társadalomban elzsibbasztott tetszhalottak élnek, az élet lángja alig pislákol az emberekben” – ez ellen pedig tenni kell. Nagyinterjúnk!

2021. augusztus 12. 10:57
null
Ádám Rebeka Nóra, Győrffy Ákos

Ádám Rebeka Nóra és Győrffy Ákos interjúja.

Grandpierre Atilla (Budapest, 1951. július 4.) magyar fizikus, csillagász, egyetemi doktor (1977, ELTE Természettudományi Kar), a fizikai tudományok (csillagászat) kandidátusa (1984, MTA), az MTA köztestületének tagja; zenész, énekes, a Vágtázó Halottkémek, Vágtázó Csodaszarvas és Vágtázó Életerő együttesek frontembere; Író, költő, a Magyar Írószövetség tagja

***

Mit jelent önnek édesapja, Kolozsvári Grandpierre Endre öröksége?

Életem egyik legnagyobb ajándékának tekintem, hogy író, gondolkodó fiaként születtem. Meghatározó volt együtt élni egy ilyen, a magyarság és az emberiség mellett ennyire elkötelezett, elképesztően széles látókörű, eredeti látásmódú és mélyreható gondolkodású, rendkívüli emberrel.

A vele folytatott beszélgetései „legendásak” voltak – ahogy korábban említette valahol.

Olyan eszmékre hívta fel a figyelmem, elsősorban az élet alapvető kérdéseire és titkaira, amelyek gyújtó erővel hatottak rám. Tizenéves korunktól kezdve – bátyám, Károly is ott volt – minden hétfő délutánt négy-öt órás beszélgetéssel töltöttünk. Megdöbbentő kérdéseket tett fel. Olyanokat például, hogy miért hullik a vakolat? Hogyan képes a vakolat mikroszkopikus morzsákat fialni? És ott a szikla – megreped, és por csordul ki belőle. Egyszer csak nem bírja tovább? És van-e köze a por termelődésének az öregedéshez? Óriási élmény volt vele minden beszélgetés. A legnagyobb zseni volt, akit ismertem. Emlékszem, gyakran volt olyan, hogy amikor kimentem a fürdőszobába, a tükörben láttam, hogy piros az arcom, valósággal kigyulladt a lelkesítő élménytől. Arra tanított, hogy mindent próbáljunk következetesen végiggondolni, a legvégső következtetésekig, a logika teljes erejével. A logikát rendkívül nagy becsben tartotta.

Édesapám lenyűgöző hatása az is, hogy író is szerettem volna lenni.

 

Hogyan lett önből végül mégis csillagász?

Hetedik-nyolcadikban az irodalomtanárom azt mondta az egyik fogalmazásomra, hogy két ötöst is megérdemelnék, de mivel túlléptem a terjedelmet és a témát is túl tágan értelmeztem, ezért egyest kapok. Miután ez ismétlődött, elgondolkodtam a jövőmön. Édesapám, mint író be volt tiltva. Úgy láttam, az a biztosabb, ha a reál tárgyak felé fordulok. Ezen belül a csillagászat volt a legvonzóbb. Szerettem volna megérteni e vonzás okát,

és szerettem volna megérteni a Világegyetem lényegét.

Átalakítottam az életemet, matematika versenyeken jó eredményeket értem el, majd az Országos Középiskolai Fizikai Versenyen bejutottam az első tíz közé. Felvételi nélkül kerültem az ELTE fizikus szakára, ahol felvettem a csillagász szakot, majd a Csillagászati Kutatóintézet munkatársa lettem. Első cikkem nagy feltűnést keltett – ebből azonban azt a következtetést vontam le, hogy akkor nyugodtan élhetek a zenének. Édesapám erre azt mondta, hogy a csillagászat legalább olyan fontos, mint a zene. Egyetértettem, igyekeztem is komolyabban venni, de sokáig a zene volt a szívem közepén.

A csillagászat iránti érdeklődése is édesapja hatására alakult ki?

Édesapám hívta fel a figyelmem arra, hogy a Világegyetem valójában egyetlen hatalmas élőlény. Nem tudom, hogy ennek hatására-e, de ötéves koromban kijelentettem, hogy csillagász leszek. Igaz, hétévesen hozzátettem, hogy énekes is akarok lenni. És így is lett, mindkettő valóra vált, sőt az a vágyam is, hogy író legyek. Sok mindent annak köszönhetek, hogy az életutam döntő részben nem a külvilág hatásaira alakult úgy, ahogy.

Sikerült megőriznem a kisgyermekkori vágyaimat és érdeklődésemet.

Ez az érdeklődés hajtott. A csillagászok rendszerint beilleszkednek a csillagászok világába, az uralkodó szempontoknak és elvárásoknak megfelelően végzik munkájukat. Nálam volt egy többlet: ez a gyermekkori érdeklődés. És még egy: igyekeztem édesapámhoz méltóan élni. A naptevékenység végső eredetének kutatása során felfedeztem a Nap magjában egy olyan folyamatot, ami a Földet is jelentős mértékben érinti.

A számításaim szerint a Nap magjában – ahol az energiatermelés folyik – a bolygók és a Nap mágneses terének kölcsönhatására olyan hőhullámok jönnek létre, amelyek hosszú életűek, de sűrűn termelődnek, ezért képesek összeadódni, és ez jelentős hatásra vezethet. Ennek ugyanis az lehet a következménye, hogy periodikusan változik a Nap által kibocsátott energia. Az amerikai George Mason University professzora, Robert Ehrlich az elméletem alapján kiszámolta, hogyan adódnak össze ezek a hőhullámok. Számításai alapján ezek a periódusok pontosan megegyeznek a földi jégkorszakok periódusaival. Ez ma a legjobb elmélet a földi jégkorszakok eredetének magyarázatára. A tekintélyes New Scientist tudományos hetilap egész oldalas beszámolóban adott hírt erről. Tovább kutattam a naptevékenység eredetét, az okok és okozatok végső gyökeréig. Kidolgoztam a Héliosz-elméletet. Ez az első szabatos tudományos elmélet, amely kimutatja, hogy a természeti jelenségek magyarázatában a fizikai okok nem adnak mindig elegendő magyarázatot,

mert van, amikor a biológiai okokat is figyelembe kell venni.

A naptevékenység esetében ez a helyzet. Ez pedig azt jelenti, hogy a Nap egyfajta kozmikus életforma.

A zene már korán az élete része lett?

A zene egészen rendkívüli hatást gyakorolt rám. Ötéves koromban csavargattam az elektroncsöves rádiót. Egy csoda volt, hogy valaki egy távoli világból hangokat bocsát felém. Amikor jött haza a mamám, csak azt látta, hogy ott állok megbabonázva a rádiónál, és nem válaszolok, ha szólít. Odajött és megrázott, akkor eszméltem föl. Édesapám sokat mesélt a mágikus korról, amelyben az emberek békében és egymás örömére igazi jó közösségekben éltek, tudták, hogy a Nap is él, a csillagok is élnek, a Világegyetem is él, és ennek megfelelő társadalmat építettek fel. Évtizedeken át kutattam a mágikus erejű népzenék után, sokat gondolkodtam rajtuk. Megragadta a képzeletem, milyen lehetett az a világ, az a társadalom, amelyben ilyen zenét lehetett hallani, s talán ma is vannak olyan helyek a világon, ahol történik ilyesmi.

Igyekeztem előbányászni régi zenei indíttatásaimat. Az első nem jött be, a második sem, a harmadik... erre viszont nem emlékszem pontosan, mi történt. A barátaim mesélték, hogy egyszer csak felemelkedtem a székről, elkezdtem rohanni, nekirohantam a szekrénynek, elkezdtem az ajtaján dörömbölni, egyre gyorsabban, és egy különös ének harsant fel belőlem.

Énekeltem, énekeltem, amíg tartott a varázs.

Csak arra emlékszem, hogy ismét a szobában vagyok, és a barátaim hüledezve néztek rám, és azt mondták: nem tudtuk, hogy egy müezzin lakik benned.

Van ennek valami köze Bartók Béla népzenefelfogásához, amit különösen a Vágtázó Csodaszarvas zenéjével kapcsolatban emlegetett?

Kerestem az ősi népzenéhez vezető szálakat. Amikor Bartók Bélától azt olvastam, hogy az igazi népzene egy minden külső befolyástól mentes, különleges tudatállapotban születik, egy bennünk élő természeti erőből, akkor felismertem, hogy ez ugyanaz, mint amit „müezzinné válásomkor” megtapasztaltam. Ez az út vezetett az őserejű magyar népzene felfedezéséhez és felelevenítéséhez, amit a Vágtázó Csodaszarvas zenekarral négy lemezen sikerült megjelentetni.

 

Tudható, hogy nem szereti az extázis szót, de több interjúban is beszélt arról, hogy a VHK-koncertek alatt gyakran élt meg elragadtatott élményeket. Kell ehhez valamiféle érzékenység?

Szerintem ez egy egyetemes jelenség, noha sokan nem tudják, hogyan jussanak ebbe az állapotba, sokan a jelenség létezéséről sem tudnak. A mi esetünkben nem egyéni extázisról, hanem egy magasabb tudatállapotba kerülésről, egy közösségi és kozmikus tudati erőtérbe emelkedésről van szó.

A népzenét természeti, vagyis kozmikus, elemi erő hajtja előre,

és ez időtlen, örök erő, ahogy édesapám mondta. Népzenéről van szó, tehát az egész népről. Az őserejű népzene a néplélekben és az emberiség közös kollektív tudatalattijában él. A közönség érzi, amikor megtörténik, és ez azt jelenti, hogy mindannyiunkban benne rejlik, de más irányú neveltetésünk, társadalmunk miatt rendszerint csak a passzív szókincshez hasonlóan, lappangó állapotban.

VHK - Aláírhatatlan történelem

 

Honnan jött a zenekar neve?

A vágtázó szóban biztos voltam, mert kifejezte azt a végtelen örömöt, amit az ember az elemi erőkkel összekapcsolódva megél. Mámoros, elragadtatott állapotba kerül, mint egy szédítő sebességgel vágtázó táltos hátán. A halottkém pedig a társadalomhoz való viszonyunkat jellemzi.

A mai társadalomban elzsibbasztott tetszhalottak élnek, az élet lángja alig pislákol az emberekben.

Nem azt az életet éljük, amire születtünk, hanem egy legbensőnktől idegent, amire a társadalom próbál idomítani bennünket, szinte teljesen kioltva az emberekből az igazi élet vágyát.

Hogyan fogadta a VHK-t a társadalom?

A VHK 1976 óta, tizenegy éven át be volt tiltva. Azért tudtunk mégis annyiszor fellépni, mert sok koncertszervező vállalta a kockázatot, néha az állását is elveszítve emiatt. Hatalmas értéket láttak a zenénkben. A koncertjeink hatására elterjedt a hírünk, és országos szinten is népszerűek lettünk. Az Ifjúsági Magazin közölte egy felmérés eredményét, amely szerint a '80-as évek első felében minden második budapesti középiskolás kedvenc zenekara a VHK volt. Bódy Gábor is felfigyelt ránk, sőt elkészítette a Kutya éji dala című filmjét, amelyben a VHK 1982-es koncertjének nagyobb részletei is láthatók.

 

Most, negyvenhat év elteltével hogyan látja a zenekar hatását?

A feleségem egyik rokona, egy hetvenéves bácsi (Laci bácsi) kíváncsi volt arra, hogy a Vágtázó Csodaszarvas milyen zenét játszik. Mondtam, hogy valószínűleg nem tetszene neki, mert nem olyan zene, mint amit megszokott az ember. De mégiscsak végighallgatta, majd ennyit mondott:

Vágtázó Csodaszarvas - Hunok csatája

 

Érdekes, hogy úgy fogalmazott: „azt mondta egy hetvenéves bácsi”. Ne szépítsük, nemrég ünnepelte ön is a hetvenedik születésnapját, ennek apropóján beszélgetünk most is.

De én nem vagyok bácsi. (Nevet)

Éppen erre akarunk kilyukadni. Az ember önre néz, hallgatja, és minden eszébe jut, csak az nem, hogy egy hetvenéves bácsi volna.

Miután megszülettünk, az élet nem annyira adottság, mint inkább egy egészen elképesztően, szinte felfoghatatlanul hatalmas lehetőség, amivel élhetünk is, de ki is csúszhat a kezünkből. Ahhoz, hogy igazán éljünk, be kell vetnünk legjobb képességeinket, élnünk kell az élet adta legjobb lehetőségekkel, és valóra kell váltanunk őket. Az életünk azzá válik, amit tetteinkkel megvalósítunk belőle. Az igazi élet folyton megújul, ahogy a világ is, mert a Világegyetem él. Ha az élet teljes megérzésére, megértésére és megvalósítására fordítjuk figyelmünket, akkor kivehetjük az életünk irányítását a materialista világszemlélet fennhatósága alól. Platón és Arisztotelész is megírta, hogy a legfőbb jó a lélek jóléte, ezt követi a test jóléte, és csak ezután jönnek a külső világ anyagi javai.

A leghatékonyabb életfilozófia az élet elfogulatlan, lehető legmélyebb és legátfogóbb megérzése és megértése.

Ettől fordít el bennünket, ha kritikátlanul hagyjuk, hogy úrrá legyen felettünk a mai világ felszínes életvitel felé sodró hatásrendszere. Biztató jelenség, hogy az elmúlt évtizedekben elindult az egészséges életmód forradalma. Szerencsére egyre többet lehet tudni az egészséges életmódról, és egyre többen törekszenek az egészséges életmódra. Különösen negyven év felett válnak látványossá az egészséges életmód terén elért sikerek. Egyre több olyan hatvan-, hetven-, nyolcvanéves embert láthatunk, akik koruknál nemcsak jóval fiatalabbnak látszanak, de erőnlétük és az élethez való hozzáállásuk terén is azok. Rendkívül fontosnak tartom, hogy tegyünk, cselekedjünk az egészségünkért. Mivel Magyarországon sok ok miatt kiugróan rossz a népesség egészsége, különösen időszerű feladat az egészséges életmód jelentőségének felismerése és társadalmi elterjesztése.

 

Mit gondol, mi az oka, hogy egyáltalán nem fog önön az idő?

Egyrészt genetikai adottság, már tizenévesen is jóval fiatalabbnak látszottam. Bár akkor még az volt a nagy szám, ha idősebbnek nézünk ki. De igyekszem tenni is érte. Lassan harminc éve, hogy áttértem az egészséges életmódra, mert éreztem, hogy hosszú távon romlik a közérzetem.

Aki nem akar idős korára kiszolgáltatottá válni, annak egészséges életmódot kell kialakítania.

Ami talán a legtöbbet segített nekem, hogy 1967-ben édesapámtól megkaptam Bauer Ervin Elméleti biológia című könyvét, amelyben nagy megdöbbenésemre az élet lényegének világos meghatározására bukkantam. Bauer Ervin ugyanis azt írja az egyetemes élettörvényről: minden élőlény attól élőlény, hogy minden pillanatban minden energiáját mozgósítja annak az állapotnak (a tehetetlen állapotnak) a bekövetkezte ellen, aminek egyébként be kellene következnie (az adott körülmények között, ha csak a fizikai törvények hatnának). Más szóval, minden élőlény akkor és csak akkor él az élet törvényeinek megfelelően, amikor azért cselekszik, hogy az életének az egésze minél távolabb kerüljön attól, amilyenné akkor válna, ha kényelmes, tunya életet élne, követné a legkisebb ellenállás vonalát.

Minden élet arra való, hogy a lehető legszebb, legjobb kiteljesedés felé haladjon.

Édesapja mit szólt annak idején a VHK-hoz?

Édesapám hívta fel a figyelmem arra, hogy az összes zene közül a népzene az, ami örök, a műzene csak néhány ezer éves. Ezért, ha örök értékű zenét szeretnék játszani, akkor nem kerülhetem ki a népzenét. Megfogadtam, ennek köszönhetően felfedeztem a magyar népzene őserejű válfaját, amit aztán a VHK-val, de főleg a Vágtázó Csodaszarvas zenekarral tudtam megszólaltatni.

 

Az Attila és a hunok egy közös művük – illetve ő elkezdte, ön pedig befejezte. Hogy volt ez pontosan?

Ez is egy rendkívüli esemény, a szó szoros értelmében. Édesapám egyik fő műve, a Történelmünk központi titkai, még életében megjelent. Másik fő művének az Attila és a hunokat szánta. Tízezer oldal jegyzetet gyűjtött hozzá, a halála előtti hetekben megmutatta nekem a könyv bevezetőjének legújabb változatát. Egy kisebb betegség miatt kórházba került, ott pedig orvosi műhiba következtében meghalt. Másnap délelőtt csörgött nálam a telefon. Édesapámat keresték nálam, mert egész délelőtt hívták, de nem vette fel. Atilla hun király halálának 1500. évfordulójára szerették volna felkérni. Ötven oldalnyi szöveget kértek tőle és tőlem is. Abban az állapotban habozás nélkül igent mondtam az ő nevében is, bár soha nem terveztem, hogy ebből a témából hosszabb művet írok. Ez a könyv egészen különösen jól sikerült, sokszor egyenesen megrendítő volt, mennyire éreztem közben édesapám jelenlétét. Azóta is sokszor érzem, hogy kapcsolatban vagyunk.

Jó, ha szem előtt tartjuk, hogy a lélek halhatatlan.

Hol téveszthettünk utat?

Az ember alapvetően élőlény, másodsorban értelmes lény. Embernek születtünk, de születésünkkor az emberré válás még előttünk van. Részt kell vennünk az emberré válásunkban, mert nekünk sem mindegy, hogy milyen emberek leszünk. S hogy milyenek leszünk, az jórészt a belenevelődésen, az adott civilizációban uralkodó világszemléleten és rajtunk múlik. Ezért nem mindegy az emberré válásunk számára sem, hogy mennyire fogadjuk el az adott civilizációban uralkodó világszemlélet értékrendjét. Már kétezer évvel ezelőtt Sztrabón, majd négyszáz éve Shakespeare is megfogalmazta, amit mindannyian tudunk: a civilizációnk kisiklott, valahol utat tévesztettünk, kizökkent a világ. Ha beilleszkedünk egy kizökkent világba, akkor a személyiségünk is kizökkentté válik. Ahhoz, hogy képesekké váljunk helyrehozni azt, ami bennünk kizökkent, hogy lelkileg is egészséges emberekké váljunk, mindannyiunknak végig kell járnunk az életünk helytálló irányításához szükséges tudás megszerzésének útját. Alapvetően hibás a mai nyugati civilizáció világszemlélete és értékrendje.

Nem igaz az, hogy az anyag az alapvető létező.

Bármilyen fontos is az anyagi világ, az élet és az értelem még fontosabb.

 

Fotó: Földházi Árpád

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaffogó hebrencs
2021. augusztus 13. 11:18
Grandpierre Attila minden ezozizi elképzelésével és nárcizmusával együtt is ezerszer értelmesebb ember, mint bármelyik mosléknyaló libsi, ez az igazság.
simonvitéz
2021. augusztus 13. 08:23
Elképeszto intellektus párosítva igaz magyar öntudattal!
syphax
2021. augusztus 13. 07:39
" Legelő kicsiny birkáktul tanúútam a versírást." (Karinthy Frigyes: Igy írtok ti. Szabolcska Mihály persziflázs.) Nemtom' mééé' jutott mostan ez a 'zeszembe.....
flesh ripper
2021. augusztus 13. 06:22
Miért gyűlöli a a lopcsányista takonyzabáló lumpenproletariátus, pl. Katinkát, vagy teszem azt, Grandpierre A-t?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!