Budapestre üzent Ferenc pápa vasárnapi beszédében

2021. szeptember 05. 16:43

Ferenc pápa a jövő heti látogatásáról azt mondta: „Imádságnak szentelt napok lesznek Európa szívében”.

2021. szeptember 05. 16:43
null

A hitüket az ellenségesség és üldözés közepette is gyakorlók oltalmát kérte az egy hét múlva kezdődő útjához Ferenc pápa vasárnapi beszédében, amelyben a Budapesten tartott 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) nyitónapját üdvözölte.

Ferenc pápa a Szent Péter térre néző ablakból, délben mondott beszédében emlékeztetett, hogy jövő vasárnap Budapestre látogat a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére, majd Szlovákiába utazik tovább.

Imádságokat kért útjához

„Ezek az imádságnak szentelt napok lesznek Európa szívében” – mondta a katolikus egyházfő, aki köszönetet mondott a látogatását előkészítőknek, és előzetes üdvözletét küldte mindazoknak, akik várják érkezését. „Én is szívből készülők velük találkozni, és arra kérek mindenkit, hogy utamat kísérje imával” – mondta az egyházfő.

A katolikus anyaszentegyház vezetője a szeptember 12. és 15. közötti látogatásához oltalmat kért azoktól, akik Európának a látogatástól érintett helyszínein hitüket hősiesen gyakorolták „az Evangéliumot ellenségesség és üldözés közepette is tanúsítva”.

„Ők segítsék ma is Európát a tanúságtételben, nem annyira szavakkal, mint cselekedetekkel, az irgalmasság és a befogadás tetteivel” – jelentette ki Ferenc pápa.

(MTI)

Nyitókép: Filippo Monteforte / POOL / AFP

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2021. szeptember 06. 08:57
Tulajdonképpen az a szó, hogy "anti" helyettest jelent. Nem csak "ellent".
mokány
2021. szeptember 06. 06:29
FEl TÁMADUNK !
Robur
2021. szeptember 05. 20:56
Kíváncsi vagyok, hogy a sajtóklub patkányai fognak-e telipofával fröcsögni.
Nannyó
2021. szeptember 05. 17:54
Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy menjek-e a pápai misére a Hősök terére.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!