Franciaország szigorít a bevándorlási szabályokon

2021. szeptember 28. 16:10

Nehezebbé válik beutazó vízumot kapnia Franciaországba a marokkói, algériai és tunéziai állampolgároknak, miután az észak-afrikai országok nem működnek együtt az illegális bevándorlók visszafogadásában - jelentette be kedden Gabriel Attal kormányszóvivő az Europe 1 kereskedelmi rádióban.

2021. szeptember 28. 16:10
null

„Ez egy drasztikus és példátlan döntés, de a döntést azt tette szükségessé, hogy ezek az országok nem fogadják vissza azokat az állampolgáraikat, akiket mi nem akarunk Franciaországban tartani” – fogalmazott a kormányszóvivő. Megerősítette a rádió értesülését, miszerint a marokkóiak 50 százalékkal, az algériaiak és a tunéziaiak pedig 33 százalékkal kevesebb beutazási vízumot kapnak ezentúl.    

A kormány jelezte, hogy a témában 2018-ban kezdődtek tárgyalások az érintett országokkal.    

„Megvolt a párbeszéd, ezt követték a fenyegetések. És most végrehajtjuk a fenyegetést” – hangsúlyozta Gabriel Attal. Elmondta, hogy a döntés már hetekkel ezelőtt megszületett, s célja, hogy az érintett országok változtassanak a politikájukon, és több kiutasított állampolgárukat vegyék vissza. „Azt szeretnénk, hogy jobb legyen az együttműködésük Franciaországgal annak érdekében, hogy a saját bevándorlási szabályainkat alkalmazni tudjuk” – mondta a kormányszóvivő.    

Algéria sem tartja vissza az illegális migránsokat

A belügyminisztérium adatai szerint Algéria 2021. január és július között 31 esetben írta a alá a konzuli engedélyt a hazatérésre, és 22 kitoloncolást valósított meg, miközben 7731 kiutasított algériai állampolgár vár hazatérésre. Azaz az algériaiakat érintő kiutasítások 0,2 százalékát tudták a francia hajtóságok végrehajtani. A marokkóiak esetében 2,4, a tunéziaiaknál 4 százalékos ez az arány.      

Emmanuel Macron államfővé választásakor azt ígérte, hogy a kiutasítások 100 százalékát végre fogja hajtani Franciaország.

Az államfő júniusban azt kérte a kormányától, hogy „nagyon gyorsan” hozzon konkrét intézkedéseket. Prioritásként jelölte meg a terrorizmus miatt elítélt vagy radikalizálódás miatt nyilvántartásba vett, valamint súlyos bűncselekményeket elkövetett, nem érvényes papírokkal rendelkező külföldiek hazatoloncolását.     

 A jobboldali ellenzék rendszeresen vádolja azzal a kormányt, hogy nem hajt végre elég kiutasítást, elsősorban az észak-afrikai országok irányába. A konzervatív Köztársaságiak üdvözölték a kormány bejelentését, Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje pedig kedden mutatja be a bevándorlásról javasolt népszavazási elképzelését.

(MTI)

Fotó: Thomas SAMSON / AFP

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Salamander
2021. szeptember 29. 02:16
Macronka, én már nem vennék tartós tejet. :) Franciaországnak - ahogy megismertük -, vége. A III. rend és a Saint Coulottek lázadása, 1789, végül a gyarmatok támadása szépen lenyomja az országot. Ma nincs Martel Károly, aki ez ellen tenni tudna.
Akitlosz
2021. szeptember 28. 19:50
"Emmanuel Macron államfővé választásakor azt ígérte, hogy a kiutasítások 100 százalékát végre fogja hajtani Franciaország." A mínusz 100%-át.
Akitlosz
2021. szeptember 28. 19:49
"Algéria sem tartja vissza az illegális migránsokat" Miért tenné? Ha az EU nem hajlandó megvédeni saját magát, akkor ugyan miért tenné meg ezt neki Algéria, Marokkó, Tunézia, Törökország, Fehéroroszország? A piszkos munka büdös az EU-nak, de másoktól bezzeg elvárná azt, amit saját maga sem tesz meg.
Akitlosz
2021. szeptember 28. 19:47
"„Ez egy drasztikus és példátlan döntés, de a döntést azt tette szükségessé, hogy ezek az országok nem fogadják vissza azokat az állampolgáraikat, akiket mi nem akarunk Franciaországban tartani” – fogalmazott a kormányszóvivő. " A selejt selejtjét. Azért Marokkó, Algéria és Tunézia sem hülye. Még annyira sem, mint Franciaország.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!