Bepereljük Szijjártó Külügyminisztériumát

2022. január 26. 13:12

Emberéleteket veszélyeztetett a Külügyminisztérium.

2022. január 26. 13:12
null
Donáth Anna

„Bepereljük Szijjártó Külügyminisztériumát az emberéleteket veszélyeztető lélegeztetőgép-szerződéseik miatt! Tompos Márton, a Momentum politikusa 2021-ben fordult adatigényléssel a Külügyminisztérium felé, hogy végre megtudjuk: a lélegeztetőgépek átvizsgálásával és beüzemelésével megbízott cégek elvégezték-e a feladatukat.

Első körben a Külügy indokolás nélkül meghosszabbította a saját határidejét – 15 nap helyett 45 napot kért a válaszadásra, amit ebben a formában meg sem tehetett volna. Végül azt az abszurd választ küldték, hogy a szerződések döntésmegalapozó anyagok, ezért nem kell kiadniuk őket, illetve egy másik kérdésben a minisztérium szerintük nem minősül adatgazdának. Tipikus, ezerszer látott kamuválaszok.

De nem hagyjuk annyiban a dolgot: mivel ezzel a válasszal a saját szerződéseikben foglalt információkat cáfolják meg, Tompos Márton perre viszi a dolgot. Az igazságnak ugyanis ki kell derülnie, hiszen emberéleteket veszélyeztetett a Külügyminisztérium azzal, hogy túlárazott, életveszélyes lélegeztetőgépeket vásárolt gyanús partnereken keresztül.”

 Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 109 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2022. január 27. 07:42
Apukádat perled be, a jó édes apukádat!
Kutyus
2022. január 27. 05:32
Azt az elszomorito kurva anyádat, ilyen magyargyulolo buzi leszbi embereket nem baszott a világ.
Inez
2022. január 26. 23:40
Pedig, egykor, úgy gondoltam, megdugnám. De már, NEM! Sajnálnám a műszert mibe mászott bele.
Andreas1970
2022. január 26. 21:00
Sosem ertettem azokat a politikusokat, akik sajat hazajuk es sajat nepuk ellen, illetve karukra politizalnak. Nem kell egyeterteni a hatalommal, es lehet ellenzekkent is politizalni, de sosem szabad ez tenni a sajat orszagom es a sajat nemzetem karara csakazert, mert nem ertek egyet a hatalommal. Persze meg lehet probalni valtoztatni, sot meg is kell, de azt ratermettseggel, szakertelemmel a nep meggyozesevel, de semmikepp sem kulfoldi tokesek segitsegevel, kivulrol beavatkozvs olyan szemelyek altal, akiket csak az ezert kapott penz es anyagi javakotivalnak erdekelnek, magasrol lesajnalva egy orszag nepet es magat a nemzetet. Az ilyen politikus nalam a hazaarulo, ocska es nemzetet elarulo kategoriaba tartozik, akit eppen ezert ki is tiltanak a politikabol. Magyarorszag es az osszes keleteuropai orszag azert szenved, mert nemzetkozi kizsakmanyolas van, ahonnent a nyugateuropai befektetok kiviszik az orszagban megtermelt javak 80-90%-at. Eppen ezert alacsonyak ezekben az orszagokban fizetesek, es emiatt szenved foleg a nep. Donath Annat, Niedermuller Petert, Gyurcsanyt, Gyurcsanynet, Marki-Zayt ez egyaltalan nem zavarja, pedig, ha jobban megvizsgaljuk ezt a helyzetet, akkor nyilvanvaloan azt latjuk, hogy itt az union beli berekbeli diszkriminaciorol van szo, ami elobb tartozik a jogallamisagi problema korebe, mint az altaluk mondvacsinalt LMBQT es hasonlo problemak. Donath Anna es fentiek, akik 'tehetsegebol' es szakmai tudasukbol nyilvanvaloan tobbre nem futja ezert jobban tennek, ha a politikaban tovabb nem is probalkoznanak, hisz az ilyen 'politizalas' egyetlen eredmeny csak sajat orszaguk es nepuk rabszolga sorsba valo bebetonozasa lehet, amelynek kovetkezmenye a remenytelen szegenyseg es nyomor lehet, amelybol lehetetlenseg lesz majd kitorni. ILlLETVE CSAK FORRADALOM ALTAL. Sajnos ezt a perspektivat nyujtja Donath Anna a fenti politikusok es a mai 'liberalis' baloldal a magyar nep es Magyarorszag szamara. Az ilyen kulfoldi kapitalista pribekeket egyszeruen le illetve ki kell szavazni az orszagbol. Es meg 1 megjegyzes, az EU politikusok nagy resze arogansan ugy viselkedik, mintha a Magyarorszagra adott tamogatasokat az EU penzebol adtak volna. Ha viszont jobban megnezzuk, ez csak egy toredeke annak a 80-90%-nak, amit az EU az orszagbol kivisz. Valojaban azonban ez annak a magyar emberek altal megtermelt penzeknek az elenyeszo toredeke, amit az EU a befektetok altal az orszagbol kivisz. Eppen ezert mar kisebb merteku, tehat igazsagosabb kizsakmanyolas eseteben is az orszag sokkal jobban jarna, mit az ilyen 'EU tamogatasokbol', ami szo szerint nem mas, mint a magyar emberek altal megtermelt, de az orszagbol kivitt haszon egy toredeke. Majd, ha Donath Anna es a 'liberalis, baloldali' bandaja ezt egyszer felfogja, es megerti, akkor elmondhatjak magukrol, hogy politikusok. Mindaddig azonban nem masak, mint a kulfoldi kapitalistak csicskasai.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!