„Az avarok példát szolgáltattak az emberiség történetének egyik legnagyobb, rendkívül nagy távolságot átívelő és gyors vándorlására” – rangos folyóiratban jelentek meg az új eredmények.
Nyitókép: Hagyományőrző férfi avar kori viseletben az Avarok kincsei című kiállításon a debreceni Déri Múzeumban 2016. november 19-én. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
A Cell élettudományi szaklapban idén tavasszal jelent meg az avar kori elit genetikai kutatásának újabb eredményeit bemutató tanulmány. Az eredmények a HistoGenes ERC SyG projekt nemzetközi tudóscsoportjának genetikusai (Max-Planck Institute for Evolutionary Anthropology, ELKH BTK Archeogenomikai Intézet, Harvard Medical School), régészei (ELTE BTK Régészettudományi Intézet, ELKH Régészeti Intézet), antropológusai (ELTE TTK Embertani Tanszék), és történészei (Institute for Medieval Research – Austrian Academy of Sciences, Institute for Advanced Study, Princeton, NJ) szoros együttműködésének köszönhetők. A projekt jelentőségéről Szécsényi-Nagy Anna régész-genetikust, a tanulmány egyik első szerzőjét, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézet vezetőjét és Vida Tivadar régészt, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének igazgatóját, a kutatás magyarországi kezdeményezőjét és vezetőjét kérdeztük.
Nagy jelentőségű tanulmány jelent meg ez évben az avar kori elitről. Mit vizsgált a kutatás, mi volt a koncepció, és mi a cél?
Vida Tivadar: Célunk a Kárpát-medencébe Kr. u. 568-ban betelepült keleti sztyeppei avarok vezető rétegének, tágabban
volt. Az archeogenetika segítségével arra a kérdésre kerestünk választ, honnan származott és milyen összetételű volt az a népcsoport, amely a Közép-Duna-medencében negyed évezreden át (nagyjából 830-ig) fennálló birodalmat hozott létre, és akiknek az utódai megérhették a magyarok bejövetelét is. Az avarok eredetére vonatkozóan eddig ellentmondó történeti, régészeti és fizikai antropológiai adatok álltak rendelkezésünkre. Habár a kínai források tanulmányozása alapján már a 18. század végén felmerült, hogy a mai Mongólia területén a türkök által 552-ben megsemmisített Zsuan-zsuan Birodalomból menekültek el nyugatra, a bizánci történetíró Theophylos Symokatta feljegyezte az avarokat üldöző türkök vádját, hogy valójában ők „álavarok”, és csak felvették a dicsőséges „avar” nevet. A történészek e „pszeudoavarok” szálláshelyét a Kaszpi-tenger és a Bajkál-tó közé lokalizálták, ahol a török eredetű ogurok éltek. Később felmerült az avarok részben közép-ázsiai heftalita (fehér hun) eredete is, amire a kínai és a bizánci forrásokban fennmaradt ouarchonitai (uar-chun, lásd: várkony) elnevezés alapján következtettek.
És régészetileg?
Vida Tivadar: Régészeti szempontból az avarok eredetének kérdése ugyancsak nehezen határozható meg. A Kárpát-medencében az avarokkal megjelenő sztyeppei nomád eredetű rítuselemek (temetkezések, lovassírok, áldozati gödrök), a lovas-nomád kultúrára utaló viseleti és használati tárgyak (vaskengyel, lószerszámok, deréköv, gyűrűs fülű csészék) és fegyverek (íj, kardok) a 6. század végén széles körben ismertek voltak az eurázsiai sztyeppei népek között, és nem köthetők egy adott földrajzi térséghez. Az avar halotti áldozati gödrök párhuzamai Belső-Ázsiában és az Altaj vidékén szintén nyilvánvalók, tehát nem tudjuk őket pontosan nyomon követni a széles eurázsiai sztyeppéken.
Az avarok birodalomszervező képességét, összehasonlítva az arabokkal és a szlávokkal, a bizánciak is felismerték. Az avarok vándorlásuk során más sztyeppei népeket ragadtak magukkal, és a Kárpát-medencében vegyültek a helyi népességgel. Meg akartuk tudni, hogy az avarok vándorlása jól szervezett népmozgás volt-e, vagy pedig a türkök elől menekülő „szökevények” vegyes összetételű csoportja telepedett le a Kárpát-medencében.
A hatalom eurázsiai nomád szimbólumai aranyból a kunbábonyi avar előkelő sírjából: ragadozó madárfej mint az ostor vagy a jogar dísze, félhold alakú melldísz, gyűrűs markolatú kard, gyűrűfüles korsó, ivókürt (H. Tóth–Horváth, 1992)
Grafikus összefoglaló a tanulmányból
Genetikai szempontból hogy „nézett ki” a projekt?
Szécsényi-Nagy Anna: A tanulmányban az avar kori emberek DNS jegyeit elemeztük és hasonlítottuk össze, a teljes örökítőanyag (kromoszómakészlet) szintjén. Ezek a vizsgált markerek az emberek genetikai eredetéről, felmenőik kapcsolatrendszeréről adnak információt. A kutatás minőségbeli előrelépést jelentett a korábbi tanulmányunkhoz képest (Csáky et al. 2020, Scientific Reports), amely apai és anyai leszármazási vonalakkal foglalkozott, a testi kromoszómákkal viszont nem. Az eredmények a korábbiakkal egy irányba mutatnak, de azoknál jelentősen többet nyújtanak, 26 embertani lelet újabb vizsgálata mellett további 40-et is bevonva a kutatásba.
Melyek a legfontosabb eredmények?
Szécsényi-Nagy Anna: A Duna-Tisza közén élt
annak is a Zsuan-zsuan időszakára (Kr. u. 330–552.). Ez a kapcsolat teljes genom szinten igazolódott, pedig nagyon kevés az összehasonlítható eredmény a forrásterületről. Ennek bizonyításához egy többlépcsős elemzést végeztünk, amely során meghatároztuk, hogy a kora avar elit genetikai állománya közel 90 százalékban belső-ázsiai. Találtunk egy genetikailag nagyon zárt csoportot, amely keveredés nélkül, rendkívül rövid idő alatt érkezett a Kárpát-medencébe, itt pedig az avar honfoglalás után bő félszáz évvel még nem keveredett a helyiekkel.
További elemzések révén kiderült hogy az elit génállományában mutatkozó kicsiny (10 százalék) nyugati genetikai komponens sem az itt találtakkal való keveredésből származik, hanem még Ázsiában érte őseiket. Genetikai történetük így egybevág a kései Zsuan-zsuan időszak egyik előkelőjével. Az elitben a családi kapcsolatok szerepét jelző domináns apai vonalat találtunk, mellette pedig a változatos ázsiai anyai vonalak a nőknek az avar honfoglalásban betöltött szerepére hívták fel a figyelmet. Az elit rokonsági alapon szerveződött és
A Kárpát-medencei avar szállásterület egyéb régióiban (Tiszavidék, Dunántúl) változatos genetikai eredetű csoportok éltek, ami arra utal, hogy a bevándorló avar elit egy biológiai és kulturális szempontból is heterogén helyi (sok esetben germán) elit segítségével irányította a sokszínű lakosságot. A genetikai mintázat és a kulturális megjelenés, a sírokban tapasztalt mellékletek változatos kapcsolatban álltak. Különösen érdekes eredmény volt egy a kölkedi nagy avar kori temetőben nyugvó fegyveres férfi, aki a Kaukázus felé vezető genetikai nyomokkal bírt.
Mik a legnagyobb horderejű állítások, amiket levezethetünk a tudományos eredményekből, ha történeti kontextusba helyezzük őket?
Vida Tivadar: Mindenekelőtt az avarok példát szolgáltattak az emberiség történetének egyik legnagyobb, rendkívül nagy távolságot átívelő és gyors vándorlására. Az archeogenetikai eredmények történeti kontextusba helyezése lehetővé tette az avar migráció időrendjének leszűkítését. A vizsgálatok arra mutatnak, hogy az avarok néhány év alatt több mint 5000 km-t tettek meg Mongóliától a Kaukázusig,
Az avar elitet szoros genetikai kapcsolat fűzi Észak-Kelet-Ázsiához, az egykori Zsuan-zsuan Birodalom területéhez; ezzel egyértelműen cáfolatot kapott a közép-ázsiai eredet történeti hipotézise.
A genetikai adatok alapján továbbá sikerült bizonyítani, hogy az avarokhoz az Észak-Kaukázus térségéből és a kelet-európai sztyeppéről további népcsoportok csatlakoztak. A történeti források szerint az avarok legyőzték az itt élt népeket, a kutrigurok például katonai segédnéppé váltak, és a kagán megbízásából állítólag Dalmáciára támadtak. A régészeti adatok alapján a kelet-európai népcsoportok a Tiszántúlon telepedtek le. A Dunántúlon azonban egészen más helyzet tapasztalható, mert jelentős a helyi népesség aránya, és nagy eltérés mutatkozik az egyének közötti keveredés mértékében.
A Derecske–Bikás-dűlőn feltárt, lemezpáncéljára fektetett avar harcos sírja, amelyet „in situ” emeltek ki az ásatáson. Hága Tamara ásatása, Déri Múzeum, Debrecen, fényképezte: Döbröntey-David Szilvia
Petőfiszálláson előkerült avar kori előkelő kardja és szereléke. Forrás: Balogh Csilla – Wicker Erika: Avar nemzettségfő sírja Petőfiszállás határából. In: Régészeti tanulmányok Garam Éva tiszteletére, Thesaurus Avarorum. ELTE, Budapest 2012
Mennyiben segítette a kutatásokat a genetikusok, régészek, történészek és antropológusok példátlan együttműködése?
Vida Tivadar: A 66 avar kori egyénről kapott természettudományos adatok bölcsészet- és társadalomtudományi értelmezése nem egyszerű feladat. Alapvetően eltérő a „két tudományos kultúra” módszertana, ám nyilvánvaló, hogy az ember mint biológiai lény egyszerre volt a történeti folyamatok alakítója és elszenvedője, de mindenképpen aktív résztvevője a történészek és régészek által rekonstruált történelemnek. Manapság nehéz alapvetően új kutatási kérdéseket feltenni, és éppen abban áll az archeogenetika jelentősége, hogy új és egyedi biológiai adatokat tud felmutatni a történelem iránt érdeklődők számára.
Ezáltal az archeogenetika nemcsak a történetírás már ismert hipotéziseinek ellenőrzésére vagy megcáfolására szolgál, hanem képes új szempontokat is felvetni vagy hosszabb ideje folyó kérdéseket megválaszolni. Az avarok esetében
E látványos összefüggések új lendületet adnak a térségben a régészeti és fizikai antropológiai kutatásoknak, hiszen a Zsuan-zsuan korból ma csupán maroknyi temetkezést ismerünk.
Milyen „viszonyban” vannak az önök kutatási eredményeivel a Magyarságkutató Intézet (MKI) nemrég megjelent eredményeivel, miszerint például a honfoglaló magyarok egy része ugyanannak a hun kori népességnek a leszármazottja, mint az avar kori bevándorlók, illetve, hogy az avarok és a hunok kétféleképpen is kapcsolódtak egymáshoz. Ha jól értem, az MKI szerint egyfajta, minimum genetikai „kontinuitásról” beszélhetünk a hunok, avarok és honfoglalók között.
Szécsényi-Nagy Anna: A Magyarságkutató Intézet nemrég 9 hun kori és 143 avar kori genomot közölt Magyarország területéről. Az alaperedményeik rendkívül hasznosak a korszak kutatásában, és egybevágnak a mieinkkel, miszerint a hunok és az avarok is egy Európát Ázsiával összekötő genetikai gradienst alkotnak, az avar társadalomnak pedig biztosan van egy távol-keleti magja, keletibb, mint az eddig feldolgozott Kárpát-medencei hun kori embereké.
Mindenképpen számolnunk kell a helyi alaplakosság folytonosságával is, ez megmutatkozik a különböző korokban (hun–avar–honfoglalás kora) tapasztalható jelentős mértékű, európai típusú génkészletű népességben. Ők folytonosságot adtak a Kárpát-medencének, amelynek visszavezetéséhez még van néhány hiányzó láncszemünk a térség népességtörténetéből (gondolok itt például a római és a szarmata korra vagy a keltákra).
Hol vannak az eltérések a két kutatás „mondandója” között?
Szécsényi-Nagy Anna: A gond ott kezdődik, amikor a genetikailag és kulturálisan is rendkívül változatos és nagy területen hunnak (helyesen hun korinak) nevezett egyének közül kezdünk el válogatni. 2020 óta tudjuk, hogy a mongóliai Hsziungnu Birodalomban (Kr.e. 209. – Kr.u. 98.) elképesztő genetikai heterogenitás volt, a helyi továbbélők közé egészen távoli (nyugati és iráni) és közelebbi kínai Han és kelet-mongóliai területekről jött csoportok is bekeveredtek.
amikor azt látjuk, hogy számos népet magukba olvasztottak, nagy területen mozogtak. A Kárpát-medencében eddig publikált néhány hun kori egyén is genetikailag jelentősen különbözik egymástól.
Az a tény, hogy a „hunoknak” kutatótársaink által kijelölt ázsiai típusú magcsoportja hasonlóságot mutat az avarok néhány tagjával, vagy az, hogy a Kazahsztán területén élt „szarmata-hun” csoport felé mutató hasonlóságot fedeznek fel némely avar temetőben, igen sok okból eredhet, illetve csupán egy-egy kapcsolatot jelent a sok eredetszál közül. Egy jól tervezett és részletes mintavételezés egészen biztosan közelebb fog vinni minket a kérdéshez. A HistoGenes ERC programban ezen dolgozunk, mintegy hatezer 4–9. századi, közép-kelet-európai temetkezés megvizsgálásával. A jelen elemzési módszerek nem tudnak egyértelműen minden lehetséges genetikai forrás közül egyet kiválasztani. Új technikákon gondolkozunk, amelyek tovább visznek minket ezekben a kérdésekben. Biztos vagyok benne, hogy a hasonlóság-különbözőség felfedezésénél mélyebbre, a távoli rokonságok hálózatának szintjére kell leásnunk, hogy az Eurázsia-szerte a vaskor óta történt keveredéseket szétszálazzuk.
Szécsényi-Nagy Anna
Vida Tivadar
A székelyek török nyelvet beszéltek, stratégiai okok és a hun-hagyomány miatt csatlakozhattak a honfoglalókhoz – mondja Aydemir Hakan tudományosan megalapozott, forradalmi tanulmányában.
Új módszertan és az elhanyagolt kínai források vezették Aydemir Hakan török kutatót a tudományos elmélethez: talán mégis Anonymusnak volt igaza. Még a székelyek vándorlása is követhetőnek tűnik!
A honfoglalás már nem egy „Besenyő vereség okozta katasztrófatörténet”, hanem egy hosszú, tudatos betelepülési folyamat, amelynek kezdete a 9. század közepére és végére tehető – árulta el Szabados György.
A székelység származása nyolcszáz éve izgatja a magyar történészeket. Most Keszi Tamás régész új, kreatív és tudományosan is meggyőző hipotézissel állt elő. Valóban a székelyek volnának a mi kozákjaink?
Egy igazán különleges Árpád kori ékszerre bukkantak a mezőkeresztesi csata helyszínén.
A politikus gyermekbántalmazásokkal kapcsolatos kijelentései annak fényében is érdekesek, hogy mit mondott róla korábbi felesége, Varga Judit volt igazságügyi tárcavezető.
A volt miniszterelnök szerint egyébként a lemondás „nem államférfiúi gesztus”, és Magyar Péterről is meg van a véleménye.
