Tordai igyekezett mindenki másra kenni az április 3-i bukás felelősségét

2022. július 25. 09:41

Hosszú interjút adott az Indexnek Tordai Bence, a Párbeszéd mikropárt új társelnöke. A politikus elmondta véleményét Márki-Zay Péterről és a választási vereség okairól.

2022. július 25. 09:41
null

Tordai Bence nagyinterjút adott az Indexnek, amelynek részletesen beszélt a Párbeszéd jövőjéről és arról, milyen irányba terelnék a pártot. A választási kudarccal kapcsolatban elmondta, készítettek április 3-a után egy háttéranyagot, ahol megpróbálták megfejteni, hogy sikerült ekkora vereséget szenvedniük. 

A tanulságokat levontuk. Kijózanító pofon volt a választás, komolyan át kell állítani a váltókat a legtöbb ellenzéki pártban”

– közölte. 

A mikropárt társelnöke nem hagyta ki, hogy a kormánypártokat okolja a saját bukásukért, véleménye szerint végső soron az a kérdés, hogy van-e értelme annak, amit az ellenzék csinál, van-e remény arra, hogy a Fideszt el lehet távolítani békés úton a hatalomból.

Mi úgy látjuk, hogy 2022-ben is volt rá esély, de a világtörténelmi fejleményeket nem tudjuk befolyásolni”

– jelentette ki, majd azzal folytatta, ha nincs háború és jobb kampányt csinálnak, valamint jobb formában vannak az ellenzéki pártok, akkár győzhettek is voltak tavasszal. 

Elismerte, a háborúra „valószínűleg” nem reagáltak jól, ám nem tudja, hogyan tudtak tudhattak volna jobban reagálni. Érvényteleníteni akarták a háborús kormányzati üzeneteket és a kampány végefelé egyáltalán nem tudták ellensúlyozni Fidesz narratíváját. 

A céltalan orbánozás nem vezet sehova, a célirányos orbánozásnak lehet értelme, mert az egyik kötőereje ennek a sokszínű koalíciónak az volt, hogy elutasítja azt a rezsimet, amit Orbán nevével fémjeleznek”

– mesélt még a bukás okairól és úgy szólt, jobban örült volna, ha sokkal inkább pozitív, tartalmi jellegű mondásokkal dolgoznak a kampányban.

Tordai Bence élesen bírálta Márki-Zay Péteréket, szerinte a polgármester stábja abban hitt, hogy a Fidesz hitelességének megkérdőjelezésével előrébb lesznek. Pártja felelősségét firtató kérdésre elmondta, Karácsony Gergely visszalépése miatt csökkent a szerepük, arra fókuszáltak, hogy az egyéni jelöltjeik győzzenek majd. 

Karácsony Gergely sok tekintetben jobb kihívója lehet az orbáni világnak, másfelől Márki-Zay Péter világnézete távol áll tőlünk”

– folytatta az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kritizálását a politikus és leszögezte, taktikai szempontból akár jó is lehetett volna, amit hozott, de ő jobboldali, konzervatív, piacpárti, mi pedig baloldali, zöld, a kapitalizmust alapvető kritikával illető társaság vagyunk, ez nehezen összeegyeztethető.

Tordai pártjának népszerűségével kapcsolatban kijelentette, 5-10 százalékos sávban ott vannak, annak ellenére is, hogy önállóan országosan még sosem indultak el. 

 

 

Az a probléma, hogy miközben az összefogást hajtottuk, háttérbe szorítottuk a párt szempontjait, ebből következett, hogy mindig közös listán indultunk. Ez megnehezíti a párt önálló arculatának észlelését, ezzel van dolgunk”

– mondta.

 

 

 

Tordai szerint az ellenzéki oldalon jelenleg is tart a bukás utáni apátia, amivel magyarázhatóak az időközi választáson elért tragikus eredmények és a részvételi adatok, ugyanis az ellenzéki választók szerinte nem akarnak politikával foglalkozni. 

 

Forrás: Index

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

 

 

 

 

 

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoles
2022. július 25. 21:18
"az ellenzéki választók szerinte nem akarnak politikával foglalkozni." Ennyi szopás után nem lep meg.
Alitta
2022. július 25. 20:23
Sok új dolgot nem tudtunk meg,talán csak azt hogy 5-10%-os párt a párbeszéd.Én az elnök úr helyében egyedül indulnék a 24-es valasztáson.Ezek szerint nem kell attól félni,hogy szembe jön a valóság.Könyörgöm,ha ennyire magabiztos mutassa meg!
Ekeke
2022. július 25. 15:44
"Karácsony Gergely sok tekintetben jobb kihívója lehet az orbáni világnak" Ugyan ki volt a miniszterelnök jelöltje a 2018-as választáson a nagy összefosásnak?
Phm045
2022. július 25. 14:05
Szánalmas majomivadék. Ez a szarnak is a legalja. Egy senki, de lopni már profimód tud.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!