Elfogadta az azonos neműek házasságáról szóló törvényjavaslatot az amerikai képviselőház

2022. július 20. 09:41

Sajtóértesülések szerint a demokraták hevesen érveltek a házassági egyenlőség szövetségi törvénybe iktatása mellett.

2022. július 20. 09:41
null

Az amerikai képviselőház kedden „elsöprő többséggel” hagyta jóvá az azonos neműek házasságának védelmét célzó jogszabályt – írta a 444.hu az AP News értesüléseire hivatkozva. A demokraták szerint azért van erre szükség, mert a Roe kontra Wade ítéletet felülbíráló, azaz az abortuszhoz való alkotmányos jogot megsemmisítő legfelsőbb bírósági döntés veszélyeztethet más, a konzervatívok által kritizált jogokat is – írták.

A portál szerint egyoldalú vitában a demokraták intenzíven,

már-már személyeskedve érveltek a házassági egyenlőség szövetségi törvénybe iktatása mellett,

míg a republikánusok tartózkodtak a melegházasság nyílt elutasításától. A republikánus vezetők szükségtelennek állították be a törvényjavaslatot, az emelkedő gázárakról, az inflációról és a bűnözésről beszéltek, beleértve az abortusz-ítélet kapcsán a bírákat ért fenyegetéseket.

A keddi, 267-157 arányú név szerinti szavazás egy politikai stratégia része is volt, mivel az a képviselőház tagjait – republikánust és demokratát egyaránt – arra kényszerítette, hogy jegyzőkönyvbe vegyék az álláspontjukat – tették hozzá.

A javaslat megakadhat a republikánusoknál

„Számomra ez személyes ügy” – mondta Mondaire Jones képviselő, aki a képviselőház nyíltan homoszexuális tagjai közé tartozik. „Képzeljük el, hogy azt mondjuk az amerikaiak következő generációjának, az én generációmnak, hogy többé nincs jogunk ahhoz, hogy összeházasodjunk azzal, akit szeretünk” – mondta. „A kongresszus nem engedheti meg, hogy ez megtörténjen” – fűzte hozzá Jones.

Míg a képviselőházban könnyedén, demokrata többséggel szavazták meg a törvényt, az valószínűleg elakad a Szenátusban, ahol a republikánusok többsége blokkolná a törvényt – mutatott rá a 444.hu.

Nyitóképen: Résztvevők a 2021-es Pride-on. Fotó: Trenka Attila

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Attologic
2022. július 20. 21:46
Na akkor elerkezett a Hirosima revans. Melyik varos lesz? Lehet tippelni. A nyugati part messzebb van tolunk, az talan szerencsesebb..persze a megatonnatol fugg.
Rizsa
2022. július 20. 18:41
Eddig se néztem Amerikát sokba. Most meg pláne.
zakar zoltán béla
2022. július 20. 14:47
Milyen aranyosak! A Holdról is láthatók?! Neil Armstrong napja. +" Kis lépés ez egy embernek, de..." Nem rájuk gondolt, de az égi szivárvány szép, a Holdról is...
zakar zoltán béla
2022. július 20. 14:44
Milyen aranyosak! A Holdról is láthatók?! Neil Armstrong napja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!