„A baloldal megmutatta igazi arcát” – lemondásra szólították fel MZP cigányozó kiskunhalasi politikustársát

2022. augusztus 12. 06:00

Hatalmas botrányt kavart cikkünk, amelyben bemutattuk Harkai Péter kiskunhalasi önkormányzati képviselőt, aki közösségi oldalán osztott meg vállalhatatlan mondatokat a magyar miniszterelnökről. A Jobbikban is megfordult politikus továbbra sem akar lemondani, a település alpolgármestere viszont lapunknak azt mondta, elfogadhatatlan, amit Harkai művel.

2022. augusztus 12. 06:00
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Harkai Péter izgalmas politikai pályafutást tudhat maga mögött. A kiskunhalasi politikai életbe elég hamar belecsöppent, az SZDSZ-ben kezdte, majd egy ideig függetlenként próbálkozott, 2014-ben pedig már jobbikosként mérette meg magát.

Az önkormányzati képviselő a legutóbbi önkormányzati választásokon a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben indult, de csak kompenzációs listáról jutott be a képviselő-testületbe.

Harkai Facebook-oldalán igen aktív, rendszeresen osztja meg (exjobbikosként) a Gyurcsány-féle DK-hoz köthető Nyugati Fény cikkeit, posztjai alatt rendszeresen keveredik politikai vitába ismerőseivel. Ez történt akkor is, amikor valaki megkérdezte, személy szerint mit vétett ellene a miniszterelnök.

Őszintén? Cigány!”

– válaszolt tömören Márki-Zay politikusa. 

A helyieket nem lepte meg Harkai stílusa

Az ügyben megkerestük Szűcs Csabát, Kiskunhalas alpolgármesterét, aki a Mandinernek úgy fogalmazott, bár az ügy és Harkai véleménye rendkívül szomorú, sajnos mégsem lepte meg őket. A halasiak körében ugyanis ismert volt az önkormányzati képviselő radikális nézetvilága.

– fogalmazott az alpolgármester, majd úgy folytatta, ezzel a tettel is bebizonyosodott, hogy amit a baloldal a választások előtt mondott, az végig hazugság volt.

Az alpolgármester szerint az ellenzéki pártok annak a három roma országgyűlési képviselőnek is hazudtak, akik korábban Márki-Zay Péterhez csatlakoztak. Nekik is el kell gondolkodniuk azon, hogyan és hol folytatják a jövőben a politikai munkájukat. Bízik benne, hogy ezek a politikusok meglátják majd, milyen a honi baloldal, szakítanak velük, és akár függetlenként folytatják munkájukat az Országgyűlésben. 

Szűcs Csaba szerint Harkai Péter előtt egyetlen út áll: le kell mondania a mandátumáról. Szűcs egyúttal felszólította az önkormányzati képviselőt, hogy távozzon a politikából. 

– szögezte le.

Az alpolgármester úgy véli, ha maradt a miniszterelnököt lecigányozó politikusban egy kis gerinc, lemond a pozíciójáról. Hozzátette: 2010 óta hazánkban a kormányzó pártok zéró toleranciát hirdettek a rasszizmussal és az antiszemitizmussal szemben. 

 Nyitókép: Facebook

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vidėken újrakezdő
2022. augusztus 13. 06:57
Nem mindenki méltó és akalmas arra, hogy egy közösséget képviseljen. Figyeljetek már oda, hogy kire szavaztok, emberek!
Papalimapapa
2022. augusztus 12. 22:43
"Harkai Péter izgalmas politikai pályafutást tudhat maga mögött. A kiskunhalasi politikai életbe elég hamar belecsöppent, az SZDSZ-ben kezdte (!), majd egy ideig függetlenként próbálkozott, 2014-ben pedig már jobbikosként (!) mérette meg magát." És kérem, ennyi elég is! Kell még valamit mondanom Ildikó? Aztán lehet itt zsidózni, cigányozni, gójozni, gádzsózni, de ami kifolyt a latrinából, az már nem kúszik vissza. Azt szagolhatjátok! Nesztek kunhalasiak. Vagy... előkapjátok a szívlapátot és adtok a csávó búrájának!
Hajni37
2022. augusztus 12. 15:55
A magyarországi cigányok létszámáról tényadatok. A legutóbbi országos népszámlálási adatok alapján 390 ezren vallották magukat romának. A Kemény féle kutatások, valamint a Magyar Tudományos Akadémia kutatásai alapján létszámuk 650 ezer és 700 ezer között van jelenleg. A Debreceni Egyetem közelmúltbeli 800 ezres felmérése komolytalan, mivel saját bevallásuk szerint is beleszámolták a telepszerűen mélyszegénységben élő nem romákat, a vegyesházasságban élő százezret, valamint a félanalfabéta cigány kisebbségi vezetők bemondásaira alapoztak, akik a költségvetési források miatt minden érintettet duplán számoltak. Csak maradjunk szigorúan a tényeknél, A többi adat csak félanalfabéta okoskodás.
Anja Hess666
2022. augusztus 12. 12:18
jaj, bárcsak érteném, mit akarsz ezzel mondani, de primitív vagyok ... Még nyíltan gúnyolódni sem mersz, nem mersz világosan beszélni, te ! ódizs sokcsom :) Nekünk is van szavunk magunkra : EMBER és rátok is: férgek, paraziták, faji maffia, ALIEN-human hibrid pszichopata parazita űrcsorda ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!