Bekrapált Jakab Péterék mozgalommá alakulása, messze még a (nép)pártosodás

2022. november 28. 07:14

Úgy tudjuk, a Nép Mozgalmának bírósági bejegyzése továbbra sem történt meg. Sőt, előfordulhat, hogy már tavaly februárban megpróbálták bejegyezni az egyesületet, ám ezt elutasította a Miskolci Törvényszék.

2022. november 28. 07:14
null
Nagy Gábor
Nagy Gábor

Mint azt a Mandiner.hu megtudta, még nincs bejegyezve a Jobbikból kilépő Jakab Péter által gründolt A Nép Pártján Mozgalom. Vagyis, az egykori ellenzéki pártelnök úgy járja az országot, hogy hivatalosan még nem is létezik újdonsült „tömörülése”.

Jakabék ezt azzal indokolták portálunknak, hogy a bírósági bejegyzés bár folyamatban van, az ehhez szükséges dokumentumok benyújtásra kerültek, csakhogy a bíróság egy ideje már ül az ügyön.

Visszakérdeztünk, mind a sajtóosztálynál, mind a politikus egyik legfőbb bizalmasánál, Csonki Dávidnál – az aktivista a Párbeszédet hagyta ott a Jobbik kedvéért, majd Jakab kilépése után a közösségi oldala alapján A Nép Pártján Mozgalomba is követte –, hogy melyik testületnél és mikor adták be a papírokat; milyen indok miatt csúszik a bejegyzési procedúra, válaszokat azonban eddig nem kaptunk.

Lapunk érdeklődött bíróságoknál, így a Fővárosi és a Miskolci Törvényszéknél, hogy érkezett-e hozzájuk bejegyzési kérelem. Előbbi azt válaszolta, A Nép Pártján Mozgalom „nem terjesztett elő bejegyzési kérelmet a Fővárosi Törvényszéken, ezzel az elnevezéssel nem szerepel az FT nyilvántartásában sem bejegyzett, sem nyilvántartásba nem vett szervezet”.

Utóbbi pedig még több kérdést felvető választ küldött szerkesztőségünknek. Ebben az áll, hogy egy Nép Pártján Mozgalom elnevezésű egyesület

– tehát az ellenzéki előválasztásokat megelőzően, jócskán Jakab Jobbik-elnöksége idején –, mely jogerősen elutasításra került 2021. április 13. napján. Az eltelt idő alatt ilyen néven újabb nyilvántartásba vétel iránti kérelmet nem terjesztettek elő törvényszékünkön.”

Jakab Péter Budapesten beszél (Forrás: Facebook)
Jakab Péter Budapesten beszél (Forrás: Facebook)

Nem tudni, hogy a 2021 februárjában bejegyezni próbált egyesület a Jakabékhoz köthető mozgalom-e, vagy csak véletlen a névegyezés. Erre ugyancsak rákérdeztünk Csonkinál (telefonon is próbáltuk elérni), aki azt ígérte portálunknak, hogy a felgyülemlett civil munkája ellenére áll rendelkezésünkre, de mint jeleztük fentebb, válaszokat nem kaptunk.

Jakab augusztus 20-án, zászlóbontásakor úgy fogalmazott: „Azt kell hogy mondjam így az államalapítás ünnepén, hogy ennek a hazának nem kevesebbre lenne szüksége, mint egy új Szent Istvánra. Egy vezetőre, aki képes az egymással harcoló, egymással folyamatosan torzsalkodó törzsekből egy egységes nemzetet építeni, egy olyan államot építeni, ami megvéd, nem megfoszt.” De három hónappal később sem lehet tudni, mikor lesz bejegyezve a mozgalma; mikor is várható a korábban belengetett párttá alakulásuk.

Ahogy arról sem kaptunk tájékoztatást,

miért épp Jakab Péter nevén van A Nép Pártján Mozgalom szerint egyébként „elkülönített” bankszámla,

amelyre várják az adományokat, amire november közepéig mintegy 173 ezer forint folyt be, és amelyhez még nem nyúltak hozzá, mert a mozgalommal kapcsolatos költségeket Jakab a tiszteletdíjából állja.

Nyitókép: Facebook

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vitamin
2022. november 28. 11:48
Hajrá Jákob, csak így tovább, sok erőt és kitartást kívánok neked a munkádhoz, a Fidesz és a nemzeti oldal számít rád a 2026-os 2/3 elérésében is! Sőt ha továbbra is ilyen lendülettel bomlasztod a moslékot és tántorítod el tőlük az embereket még a 3/4 is összejöhet! Mindent bele Petya, nem is hinnéd milyen sokan drukkolnak neked!
Peppa
2022. november 28. 11:29
MSZP és a sosemvolt Párbeszéd megszűnik, Márky-Zaj és Parizerpeti új pártot alapít. Bár valószínübb, hogy 2026-ra mindkettő DK tagozat lesz.
florin
2022. november 28. 09:44
Mit szórakoztok! Ki az a Jakab?
MyOp
2022. november 28. 09:43
Nem jött be a parízertechnika.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!