Tompos Márton: Gyurcsány Ferenccel kormányt váltani... hát... mondjuk úgy, hogy nehéz lenne

2023. január 08. 16:21

A momentumos politikus beleszállt a DK vezetőjébe, szerinte ugyanis Gyurcsány Ferenc elutasítottsága a legnagyobb problémája az ellenzéki oldalnak.

2023. január 08. 16:21
null

A minap Tompos Márton momentumos politikus volt az ATV vendége, akit többek között a jövőbeni ellenzéki összefogásról is kérdezett a műsorvezető. Szöllősi Györgyi kifejtette, hogy az ellenzéki oldalon elkezdődött egyfajta mozgolódás a 2024-es választásra való felkészülés jegyében. Elmondása szerint Komjáthi Imre MSZP-s politikus egy korábbi Egyenes beszéd adásban ígéretet tett arra, hogy elkezdi szervezni, hogy üljön össze az ellenzék, tartsanak egy közös megbeszélést, s kezdjék el az együttműködést.

Ungár Péter korábban erre a felvetésre azt nyilatkozta, hogy az LMP egészen biztosan nem megy el egy ilyen összejövetelre, Vadai Ágnes pedig azt mondta, hogy a DK-hoz efféle megkeresés még nem érkezett, de amint érkezik, közösen döntenek majd.

Mi nyitottak vagyunk erre, támogatjuk az előválasztást, szeretnénk, hogy azokkal a demokratikus erőkkel, akikkel lehet, működjünk együtt és próbáljuk meg együtt leváltani a mostani rendszert” – válaszolta Tompos Márton arra a kérdésre, hogy a Momentum mit szólna egy ilyen együttműködés ötletéhez.

 – tette hozzá a momentumos politikus.

Milyen korlátok vannak? – kérdezte a műsorvezető.

Hát, például, hogyha az egyik párt azt mondja, hogy árnyékkormányt alakít, és ebbe a többi pártot nem hajlandó bevonni, de azért fogjunk össze. Így azért nehéz” – felelte Tompos Márton, aki szerint a Momentumhoz nem érkezett megkeresés Dobrev Klárától az árnyékkormányban való részvételre. A műsorvezető szerint ellenben például az LMP-s Schmuck Erzsébetet felkereste a DK az árnyékkormányban való együttműködés miatt.

Erre Tompos azt reagálta: „Összekötném a két szálat. Az LMP-t felkérték ezek szerint az árnyékkormányban való részvételre, majd az LMP nem hajlandó az MSZP hívására válaszolni. Lehet látni, ki merre tart. Mi egy független utat járunk.

Úgyhogy ennek megfelelően kell tovább mennünk. Én nyitott vagyok az MSZP megkeresésére.

Végül a műsorvezető megkérdezte, nem kellene-e a Momentumnak azzal is foglalkoznia, hogy sorra lépnek át a párt tagjai a DK-ba. 

De biztosan kell. Lelkük rajta, ha ők úgy gondolják, hogy Gyurcsány Ferenccel lehet kormányt váltani, ezt ők tudják, én most inkább azzal foglalkoznék, hogy milyen ügyek vannak: megélhetés, infláció, Ukrajna, nemzetbiztonsági kérdések” – felelte a momentumos politikus.

 

Nyitókép: ATV Egyenes beszéd

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ThunderDan
2023. január 09. 11:29
ÖSSZEFOGÁÁÁÁÁÁÁS!
LancelotDuLac
2023. január 09. 00:39
Tompos Márton: "Gyurcsány Ferenccel kormányt váltani" XDDDDD miért kéne kormányt váltani, amikor politikai impotensek vagytok! Még a Gyurcsányt sem tudjátok túlteljesíteni seggfejek! az nem a Gyurcsány hibája köcsög! Hanem ti vagytok balfaszok! nem tart senki pisztolyt azok fejéhez, akik átmennek a DK-ba vagy a DK-ra szavaznak. még ilyen bunkót! XDDDDD a Gyurcsányozásssal, csak az impotenciátokat takargatjátok hülye gyerek! Pont Ahogy MZP.
Vitéz János
2023. január 08. 22:22
Nagyon unalmas már, hogy állandóan kormányváltásról beszélnek. Látnánk végre, hogy valamit letesznek az asztalra, a többségnek tetsző és a többség érdekét szolgáló politikát folytatnak. Komoly, kidolgozott javaslatokkal állnak elő. De egyelőre nem hogy nulla, de mínusz a teljesítményük. Nekik a kormányra kerülés egy szerencsejáték számukra kedvező alakulása, távolról sem a közjóért való felelősségteljes ténykedés kiérdemelt lehetősége.
akiaki
2023. január 08. 22:09
kisfiú! nem az újpesti polgi haverod szaladt át a komcsi dk-ba? mert neki mindegy hol áll, nektek is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!