Feltárul az Árpád-kor – új kötet született a korai magyar történelemről!

2023. február 13. 18:29

A korszak legkiválóbb kutatói írták a tanulmányokat, amelyek a képanyaggal és a katalógussal kiegészülve világszínvonalon mutatják be a korai magyar történelmet. A szerkesztőkkel beszélgettünk.

2023. február 13. 18:29
null
Kovács Gergő

Korszakalkotó kötettel jelentkezett a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia. Az Árpádok országa tavalyi székesfehérvári Királyok és Szentek kiállításhoz készült katalógusból kinőtt csodálatos tanulmánykötet a 9–13. századi magyar történelem minden lényegesre kitérő, legfrissebb kutatási eredményeket tartalmazó, kivételes szintézise – káprázatos képanyaggal és katalógussal, a tudományosság szempontjai alapján megírva. A tanulmányait a korszak kiemelkedő kutatói írták.

Az Árpádok országáról Ritoók Ágnes és Simonyi Erika régész-szakmuzeológusokkal, a kötet szerkesztőivel beszélgettünk.

***

Melyek voltak a kötet fő céljai, vállalásai, és sikerült-e megvalósítani ezeket?

R.Á.: Egy olyan korszakról beszélünk, amelyről az emberek többségének, különösen a fiataloknak, nincsen biztos tárgyi tudása. Szép nagy ország volt Magyarország, és voltak az Árpádok is – körülbelül ennyi, esetleg még egy évszám.

A korszak kiesett a köztudatból, a kötet fő célja pedig épp az, hogy visszahozzuk.

Ezért minden szerzőnket arra kértünk, hogy lehetőleg szakzsargontól mentesen, röviden foglalja össze azt a témát, aminek a bemutatására felkértük, hogy a szöveg egy érdeklődő laikus számára is emészthető legyen. Ugyanez volt a kérés a címszavak íróihoz, azokhoz, akik az egyes tárgyakat, tárgyegyütteseket leírták. A könyv sikere mutatja, hogy ezek a vállalások sikerültek: január utolsó hetére, nagyjából egy hónap alatt elfogytak az első kiadás példányai.  

S.E.: Fontos hangsúlyozni, hogy teljes keresztmetszetet szerettünk volna adni az Árpádok országáról, nem csupán pár ismertebb királyt bemutatni. Az előszót jegyző Zsoldos Attila fogalmazta meg ezt a legjobban:

a könyv valójában Árpád-kori útikönyv, egy kalauz,

ami átvezeti az egész korszakon az olvasóját.

Mennyit tesz hozzá a bőséges képanyag a vállalkozás sikeréhez? Hogyan gondolkodtak az illusztrálással kapcsolatban?

R.Á.: Úgy, hogy lehetőleg minden tárgyról legyen fotó, ami szerepelt a kiállításon. Összeállt egy tárgylista, megkeresésekkel a gyűjtemények felé, mivel eleve országos üggyé akartuk tenni a folyamatot. Ma már képi kultúrában élünk: ezt a középkori világot így vizuálisan is meg kellett jelenítenünk, ami elengedhetetlen volt a sikerhez.

S.E.: A korszak ikonikus tárgyainak a legmagasabb szintű megjelenítése kiemelt szempont volt: jó minőségű fotókon láthatjuk a koronázási palástot, a szent koronát. Ugyanakkor újat is szerettünk volna mondani erről az időszakról, meg akartuk mutatni az olvasóknak, mennyi új eredmény született az elmúlt húsz évben, főként a régészetnek köszönhetően. Célzottan megkerestük meg a vidéki intézményeket az új ásatási eredményeikkel kapcsolatban, így több olyan tárgyat láthatunk a kötetben, amelynek ez az első közlése. A siker talán abban is rejlik, hogy sok kiegészítő, figyelemfelkeltő keretes írással igyekeztünk olvasmányosabbá, befogadhatóbbá tenni a leírtakat. Például egy-egy ásatás részletesebb bemutatásával vagy egy kiemelt tárgy háttérsztorijának összefoglalásával. A tárgyakat olyan kontextusba helyeztük,

amiből a történetük az olvasó számára is megelevenedik.

Politika-, hely- és egyháztörténet, régészeti háttér, fegyverek, várak, pénz, építészet, nemzetiségek – átfogó képet kapunk a 913. századról. Hogyan nézett ki ennek a kiállításnak és magának a kötetnek a tervezése, szervezése?

S.E.: Először a kiállítás kurátorai, ez esetben mi ketten és Kiss Etele művészettörténész kollégánk megalkottuk a koncepciót: miről fog szólni a tárlat, mi az üzenete, milyen nagy tematikus egységekből áll majd. Ezt követően felöltöztettük a víziót. A tárgylista eleve már a kigondolt témáknak megfelelően kezdett alakulni, aztán egy nagy nyomozás kezdődött. Mentünk utána: ástak itt, ástak ott, mi az, ami kiállítható. Nagyon fontos kiemelni, hogy Kiss Etele nélkül ez a projekt nem valósulhatott volna meg, az ő áldozatos gyűjtőmunkájának köszönhető, hogy az egyházi szervezetéről, a korszak hétköznapi életét meghatározó liturgiai háttérről is színes képet rajzolhatott a kötet.

R.Á.: Ez egy vadászat! Amikor összeállt a tárgylista, az alapján kialakult a pontosabb, élesített tematika: megszületett, hogy miről fog beszélni a kötet és a kiállítás.

S.E.: Mindeközben, párhuzamosan a tárgyak vadászatával, készült a katalógus is: az új tárgyakat le kellett írni, a régiek leírását meg frissíteni.

A korabeli életet lényegében a konkrét tárgyakat vizsgálva érhetjük tetten.

A tanulmányok íróit is ezzel a munkával párhuzamosan, a szaporodó kiállítási anyagok, a formálódó, pontosodó tematika alapján kértük fel. Nagyon komplex munka volt, nem hagyományos szerkesztői feladat, sok apró mozaikból kellett összerakni az egész képet.

Az Újszászon talált 11. századi arany Krisztus-test (korpusz) a Szent István kori ábrázolások hagyományait követi (Fotó: MNM)

 

III. Béla első felesége, Antiochiai Anna királyné gyűrűjének gránátkövébe egy lanton játszó szirént véstek (Fotó: MNM)

 

Mint ismert, Kásler Miklós bele kívánt szólni a gyakorlatilag kész kötet tartalmába. Hogyan valósulhatott meg végül, ha csúszással is, az eredeti koncepció?

R.Á.: Ez a Nemzeti Múzeum jelenlegi vezetésének, L. Simon Lászlónak köszönhető. Ő, látván, hogy ebben mennyi munka van, és micsoda szerzőgárda sorakozott fel, kezdettől támogatott minket, és szándékában állt a kötetet megjelentetni. A kérdés az volt, hogy mikor. Közben partnerré szegődött az MTA is, a kiváló középkoros kutató, Zsoldos Attila személyében.

Így aztán a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Tudományos Akadémia együtt adta ki az Árpádok országát.

S.E.: L. Simon László támogatása mellett arra is nagy szükség volt, hogy a világlátásban és politikai preferenciában különböző szerzők tisztán a szakmai tisztesség alapján, egy emberként álltak ki egymás mellett, visszavonták a tanulmányaikat, így a Magyarságkutató Intézet gyakorlatilag nem tudta azt megjelentetni.

Miért nem szerepel az archeogenetika felől közelítő tanulmány a könyvben? 

R.Á.: Mert a kiállításra épül. DNS-láncokat nem lehet kiállítani. Ráadásul ez egy olyan téma, ami még nem letisztult. A tanulmányokban azért persze előkerül a genetika szerepe.

Melyek a tanulmányok legfontosabb, újszerű megállapításai a honfoglalásról és az azt megelőző évtizedekről? A korszak a tudományos viták kereszttüzében áll.

R.Á.: Minden szerző jó értelemben vett szintézisre törekedett, ezek nem vitairatok. Az éles szemű olvasó azért észre fogja venni, hogy számos ellentmondás feszül a különböző írások különböző megállapításai között: Előkerülnek tehát a rivális elméletek, de alapvetően mindenki igyekezett összefoglalni azt, amit ma tudunk. Utalnak az újabb kutatási eredményekre, de nem vetik el teljesen a régieket sem.

Azt szeretnénk megmutatni és bizonyítani az olvasónak, hogy nincsenek lezárt kérdések, ő is hozzá tudja tenni a magáét.

Arra kérjük az olvasót, gondolkodjon velünk.

Az avar továbbélés kérdése például mindig is problematikus volt. A régi iskola szerint az avarok teljesen kihaltak a Kárpát-medencében a honfoglalás idejére – ezt ma már senki nem gondolja. Tovább éltek. De hogy ennek a továbbélésnek milyen formái voltak, milyen területi kiterjedéssel, hogy milyen kulturális jellegzetességei voltak a 9. századi avarságnak, és milyen hatással volt ez a hagyaték a magyarokra, ez vitatott. Nagy kérdés a honfoglalás ideje is. Vannak olyan elképzelések, miszerint a magyarok már egy nemzedékkel a honfoglalás hivatalos dátuma előtt jelen voltak a Kárpát-medencében.

A 1113. századdal ugyanez a helyzet?

S.E.: Igen. Nem lehet lezárni egy korszakot sem. Még ezzel az alapvetően forrásszegény időszakkal kapcsolatban is újabb és újabb lehetőségek, szempontok merülnek fel, és ez így természetes. Az elmúlt években a régészeti kutatásoknak köszönhetően számos új eredmény született például a tatárjárással kapcsolatban, amely árnyalja az egykorú forrásokból megismert képet az országot sújtó mongol invázióról. A források, oklevelek újraértelmezésének köszönhetően pedig az egyes uralkodóink tevékenységét értékelték újra a történészek. Fontos, hogy ezek az eredmények is eljussanak a nagyközönséghez.

Úgy tűnik, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a korszak, különösen a honfoglalás, de a 1113. század iránt is. Milyen érzés ez kutatóként?

R.Á.: Mi csak örülünk neki. A kérdés az, hogyan tudjuk ezt az érdeklődést kielégíteni. Lehet nagyon látványosan, meg nem annyira látványosan. Például sokszor emlegetik a médiumokban a homályos jelentéstartalmú, nagyságra és ősiségre utaló archiregnum kifejezést, aminek a pontos értelmezése az egyik tanulmányban olvasható is. Tudni kell, hogy Magyarország az Árpád-korban valóban nagyon jelentős királyság volt, de ennek a korszaknak ugyanúgy megvoltak az árnyoldalai is. Nem szuperhősök ültek a trónon, volt tolerancia és intolerancia, nagy királyaink véres kézzel verték le a lázadásokat. Alkoholista királyainkról sem esik sok szó, pedig erre is van példa.

A lényeg, hogy ne idealizáljuk a kort, és ne döntsük el előre, mi hogyan történt.

Ez a mi felelősségünk, hogy kutassunk és kérdezzünk. Közelebb kell hoznunk a mindennapokat.

S.E.: Szükség van a mítoszokra is. Ezekről is beszélni kell, részei a történetnek. De nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy a mítoszokat valóságként tárgyaljuk.

Lesz folytatás bármilyen formában?

R.Á.: Vannak elképzeléseink. A nagy kiállítások előkészítése három-négy év, és három év múlva azért lesz egy elég jelentős évforduló.

Mohács?

R.Á.: Igen. Tettünk javaslatot, aztán meglátjuk. Már egy sorozat terve is fölmerült a könyv sikerén felbuzdulva, nem feltétlenül évfordulókhoz kötve: egy kiállítás és egy hasonló minőségű kötet minden esetben.

A szerkesztők: Simonyi Erika és Ritoók Ágnes 

Milyen további terveik vannak a kötet után?

S.E.: Az Árpádok országa, ahogy említettük egy hónap alatt elfogyott, ez mutatja igazán, hogy mekkora igény van a nagyközönség számára is befogadható, sok képpel illusztrált összefoglaló munkákra. A nagy érdeklődés miatt a kötetet újranyomjuk, február második felétől ismét kapható lesz, és terveink szerint a nagyobb könyvesboltokban is megvásárolható  majd. Ebben az évben a legfontosabb feladatunk,

hogy a külföldi szakmai és nagyközönség számára is elérhetővé és érthetővé tegyük a középkori Magyar Királyság első négyszáz évének történetét.

Szándékosan nem Árpád-kort mondtam, hiszen az egy francia vagy angol laikus számára semmit nem mond. A kötet angolul éppen ezért kissé átdolgozva jelenik majd meg, hogy azok a fogalmak, amelyek egy magyar olvasó számára egyértelműek és érthetők, ne legyenek értelemzavarók egy külföldi számára. Reméljük, hogy az angol verzióval a külföldi érdeklődőket is sikerrel kalauzoljuk majd az Árpádok országában.

 

Nyitókép: A 11. század második felében dúló testvérháborúk miatt rejthették el a nyitrai vár közelében a Bizáncban készült ún. Monomakhosz koronát. (Fotó: MNM)

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2023. december 17. 18:10
Nincs semmi különös. Régen volt,semmire nincs bizonyíték. Kutatók játékszere. Hagyd játszani őket! Ez a lényeg.
tartarossz.blog
2023. február 14. 13:57
off Láthatóan az anno 1861-ben (wikipédia) Nyitraivánkán talált Monomakhosz-korona lett a zászlóshajója ennek a cikknek és a könyvnek is? Nagyon örülnék, ha a Nemzeti Múzeum YouTube oldala végre megváltoztatná a Monomakhosz-korona témában a videoja alapbeállításait, mivel ezt a páratlan kincset nem tudom Youtube vallástudomány tematikájú playlistemre felvenni - "gyermekeknek készített tartalom" https://youtu.be/sJ-TMspIWhI https://www.youtube.com/playlist?list=PLN8TPXBHKGqbAhHVhqDKSSq7ouSpODVzk
fran
2023. február 14. 10:10
Ritoók Zsigmond még ma is él. A történelem könyvéből nem tanultam, mert a gimis tanárom szerencsére nem tanította. Viszont a görög kultúráról érdekes és fontos dolgokat tanított. Neki nem a töri könyvet,hanem az elsős irodalom könyvet kellett volna írnia.Homéroszról és Szophoklészről. Kérdésem az, hogy miért nem lehet egy árat és kiadót is írni egy ilyen cikkbe? Mert abból az is kiderülne,hogy színes lapozgatókönyv ismeretterjesztő céllal vagy egy kicsit igényesebb ismertető szöveg. Azt többet mondana,mint a szerzők pr-szövege.
GéKI
2023. február 14. 09:17
"Tudni kell, hogy Magyarország az Árpád-korban valóban nagyon jelentős királyság volt, de ennek a korszaknak ugyanúgy megvoltak az árnyoldalai is. Nem szuperhősök ültek a trónon, volt tolerancia és intolerancia, nagy királyaink véres kézzel verték le a lázadásokat. Alkoholista királyainkról sem esik sok szó, pedig erre is van példa." Kérem... csak tudni kell tálalni mindent: Klima László : „Feltehetőleg a kalandozásoknak, és a magyar társadalom akkori szervezeti formájának (maffiaszerű képződmény) köszönhetjük a magyar nyelv Kárpát-medencei hegemóniáját, és azt, hogy Szent István magyar államot alapíthatott. A kalandozásokból befolyt jövedelem nélkül nem lehetett volna magyar államot alapítani. E hadjáratoknak köszönhető, hogy magyarok maradtunk és magyarul beszélünk a Kárpát-medencében. Ebből a szempontból ezek a hadjáratok hasznosak voltak. Ugyanakkor nyilvánvaló az igazságtalanságuk. Büszkék csak akkor lehetünk rájuk, ha Lenin cinikus történelemszemléletét követjük.” ( A háborúkat Lenin kizárólag hasznosságuk szempontjából ítélte meg. Egy háború attól volt hasznos, ha a munkásosztály hatalomátvételéhez vezethetett.) Talán így, egy kissé másként értékelendő... "ez a mű" - is. ( Csak is az errefelé látogató, érdeklődő közönség tisztánlátása érdekében )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!