Háború: a pápa Kijevbe és Moszkvába is ellátogatna

2023. március 11. 17:10

Ferenc pápa beleegyezett, hogy Kijevbe utazik, de csak azzal a feltétellel, ha Moszkvába is elutazhat

2023. március 11. 17:10
null

La Nación című argentin lapnak beszélt arról az egyházfő, hogy vagy mindkét helyre elutazik, vagy egyikre sem. Ferenc már tavaly nyáron fontolgatta az utazást mindkét országba. Akkor is el akart látogatni Kijevbe és Moszkvába is. A Vatikán már régóta ajánlja, hogy közvetít a háborúban álló felek között.  Ferenc pápa ezúttal kijelentette, hogy

a békét kívánja szolgálni.

Az interjúban az egyházfő elmondta, hogy már a háború második napján felajánlotta, hogy Moszkvába utazik. Javaslatát Szergej Lavrov orosz külügyminiszter akkor köszönettel visszautasította.

Ez fáj nekem”

– reagált erre a pápa.

(MTI) 

Nyitókép: Vincenzo PINTO / AFP

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemkellnév
2023. március 13. 16:18
Minél tovább élek azt érzem, hogy hívő vagyok. Hívő, tehát hívő a mindenségben, annak teljességében. Annak ésszerű rendszerében. Annak összes áldozathozatalával. Nem vagyok megkeresztelve.
GyurkaPista
2023. március 11. 22:07
Pápa csodálatos ember. Nem mindig, nem midenben értek vele egyet, de a szándéka, a habitusa, az embersége tiszteletre méltó, le a kalappal előtte!!! Mindezt 86 évesen...
209158783
2023. március 11. 21:52
Nem tudni, Ferenc pápa gondolkodásában milyen fordulat mehetett végbe, ha az illiberalizmus, az anti-krisztusi tanok két ilyen fellegvárába, mint a SZU, meg Magyarország - akar ellátogatni. Lehetséges volna, hogy Bayer alattomos mocskolódásától megrettent, s , mint a történelmet jól ismerő, arra gondolt, a magyar csőcselék nem csak verbális támadásokra képes, hát jobb a békesség. Lám, milyen igaza van. Nick-Nack bácsi mári továbbment Bayernél egy lépéssel.
szóda
2023. március 11. 20:11
Néhány éve elbizonytalanodtam a Ferenc pápa működése kapcsán, de most a háború ügyében helyesn jár el, ráadásul hazánkba is ellátogat. Úgyhogy hajrá, csak így tovább!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!