„A magyar vízilabda győzelemre született” – inspiráló film készült az olimpiai legendákról!

„1976-ban az édesapám vitt le először a Császár–Komjádi uszodába vízilabdaedzésre. 11 éves voltam, néhány éve úsztam már, elég jól is ment, de apám borzasztóan szerette volna, ha pólóra váltok. Egy buta kis baleset miatt végül nem lett belőlem sportoló, de az uszodai közeg, a vízilabda örökre megfertőzött. Nemcsak válogatott-, hanem klubszinten is évtizedek óta követem, már-már mániákus rajongója vagyok ennek a fantasztikus sportágnak” – mesél az indíttatásról Zákonyi S. Tamás. 

A nemzet aranyai ötletgazdája, producere, egyik forgatókönyvírója és rendezője a 2000-es sydney-i olimpiára való készülés óta kamerával is kísérte Kemény Dénes csapatait.

Az archív és rekonstruált felvételekből, az egykori stáb- és csapattagokkal felvett beszélgetésekből végül kétszáz órányi nyersanyag halmozódott fel, ebből született meg a két és fél órás mozi. A műfajhoz képest szokatlan hosszúságú alkotásnak

Köszönhetően a remekül felépített, bár óhatatlanul hiányos ívnek és annak, hogy a megszólalók – nemcsak a magyarok, hanem az egykori nemzetközi riválisok is – szinte mindegyike önmagában is erős, színes karakter. Közülük is kiemelkedik a nem csak a medencében zseniális, elképesztően laza és vicces Biros Péter, akiért ezek után az is rajongani fog, aki azt sem tudja, mi fán terem a vízilabda.

És persze érdekes megfigyelni a három nagy vezéregyéniség, a szövetségi kapitány, válogatottedző Kemény Dénes, illetve a két csapat-, majd később szintén szövetségi kapitány Varga Zsolt és Benedek Tibor közötti habitusbeli különbségeket is; a sokszor hangoztatott, világszerte irigyelt csapategység megteremtéséhez és fenntartásához mindhárman ugyanúgy kellettek.

„A nemzet aranyait a kezdettől fogva többnek szántunk egyszerű dokumentumfilmnél.

a kicsivel Sydney előttől Pekingig tartó időszak szerintünk legfontosabb momentumainak kiemelésével. Amelyeket a játékosok a saját szavaikkal mondanak el. Ha úgy tetszik, új műfajt teremtettünk magunknak, a felidézőfilmét” – magyarázza Elek Ottó társrendező.

A moziból ráadásul szerinte az is kiderül, miért ért el ez a gárda, illetve a korábbi aranygenerációk ilyen eredményeket. Az egyik ok, hogy a vízilabda, a vívás és az öttusa mellett a három magyar alapsportág egyike; régen főleg a katonai egyesületekben űzték ezeket. A másik, hogy ha a hatvanas évektől megnézzük a pólóválogatottak összeállítását, a kezdőben minimum négy doktor volt. Vagyis, a vízilabda Magyarországon abszolút értelmiségi sport lett,

Ez a hozzáállás öröklődik nemzedékről nemzedékre, aminek a kiválasztódásnál, azaz hogy kikből lesznek a végén a legjobbak, nagy jelentősége van. Mindehhez járul a tudatosság mint hajtóerő, a filmhez megszólított egykori és mai játékosok kivétel nélkül az mondták, már hat-hét évesen egyetlen cél lebegett a szemük előtt: olimpiát nyerni.

Szécsi Zoltánnak ez háromszor is sikerült. Ráadásul kapusként, ami a csapatsportok talán legmostohább posztja; egy hiba képes lenullázni sok tíz bravúrvédést. A jelenleg gazdálkodóként és az Egri Vízilabda Klub ügyvezető elnökeként dolgozó Szécsi szerint ezért is volt olyan különleges a kicsivel több, mint tízéves Kemény-éra, mert szép lassan megtanultak valóban csapatként működni, és az egymásra mutogatás helyett közösen viselni nemcsak a kudarcokat, de a sikereket is. 

„Az élet nagyon szépen megalapozta mindezt. A Sydney-ben, 2000-ben aranyat nyert csapat gerincét az ifjúsági, illetve junior Európa- és világbajnokságon kimagaslóan szereplő korosztályos válogatott adta. Ennek tagjai, így én is, hozzászoktunk a győzelmekhez, ezért nagy volt az önbizalmunk, éheztünk a további sikerekre. Dénes és az ő módszerei kellettek hozzá, hogy a bennünk feszülő vágyból realitás, azaz olimpiai arany legyen, ráadásul egymást követően háromszor – Sydney-ben, Athénban és Pekingben – is. Mindhárom győzelem más volt,

de mindháromra pont ugyanolyan büszke vagyok.”

A magyar póló újabb olimpiai aranya 2008 óta ismét várat magára, de Szécsi Zoltán szerint az utánpótlás-eredményeket látva egyáltalán nincs ok az aggodalomra. Más remek korosztályos eredmények mellett a 2006-os lányok és a 2004-es fiúk is behúzták tavaly a világbajnokságot – előbbieket mindenképpen aranygenerációnak gondolja. Az ifjúsági vb-címet 2014 óta először megnyerő korosztályos fiúcsapat 13 fős keretében pedig már most csodálatosan összeért múlt és jelen: Szécsi Zoltán fia, Marcell centerként, Biros Péter fia, Samu pedig kapás poszton tör az elődeikéhez hasonló megismételhetetlen sikerekre.

A film előzetese
 

Fotók: A nemzet aranyai (12) film (Facebook)
Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor