Lázár János bejelentette: véget ért a barátság az egyik legnagyobb német céggel

2023. május 13. 22:24

A kormány immár nem számít a német Siemens cég közreműködésére.

2023. május 13. 22:24
null

A Vasutasok Szakszervezetének a XX. tisztújító kongresszusának megnyitóján Lázár János személyesen is részt vett – írta meg az ATV. Az építési és közlekedési miniszter kijelentette: a körülbelül 8500 kilométer hosszú vasúthálózat felén csökkentett sebességgel közlekedhetnek a vonatok, a járműpark immár 50 éves, a dolgozók átlagéletkora pedig ehhez hasonló. Meglátása szerint vagy így marad minden, vagy nekilátnak az átalakításnak.

„Én arra teszek a magyar kormánynak javaslatot a következő hetekben, hogy

tehát a közösségi kötöttpályás közlekedés és a közösségi autópályás közlekedés tekintetében” – fogalmazott Lázár János.

Ehhez azonban több milliárd dollárnyi pénz szükséges, amihez Lázár János szerint megvannak a források a nemzetközi pénzpiacon vagy a szakmai befektetők körében.

A járműpark felújításánál a kormány immár nem számít a német Siemens cég közreműködésére, mert állítása szerint, már nem barátkoznak velük.

„Eddig, aki a magyar kormánynak, illetve Magyarországnak szállított járművet, azok alapvetően rendben vannak, legyen szó a Siemensről, Stadlerről vagy bármilyen más járműről.

 – jelentette ki a téma kapcsán.

***

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
benedek77
2023. május 14. 19:38
Hogy fogtok ríni rühes jobbágykák, amikor szarospusztáról négyszer annyiért visz majd el a volán dolgozni, mert a kis zsidó üzletet lát benne:)
zseboszkiraly
2023. május 14. 18:15
A világon az összes személyszállítás veszteséges ! Ennek semmi köze a kommunizmushoz. A nyereség össztársadalmi szinten máshol csapódik le, minmum hogy jóval kevesebb fosszilis üzemanyag fogy ! Biztos neked a példaképed Anglia, ahol a privát vasúttársaságok nem veszteségesek , csak éppen London és Oxford között kétszer kellett átszállnom, és az autós út háromszorosáig tartott az idő !
nempolitizálok
2023. május 14. 12:57
Nyilván nem volt együttműködő Paks ügyében. Ez pedig akkor természetes, nem lehet üzletelni azzal, aki nem együttműködő. A libsik pedig értelmetlenül pampognak, amelyiküknek vállalkozása van, pontosan ugyanúgy viselkedik. Egyáltalán van ilyen libsi???
Lajoss
2023. május 14. 11:20
Lézer Jani eldöntötte..más jobban tejel..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!