Törődnünk kell velük és támogatni őket – most bárki segíthet megmenteni egy anyát és gyermekét

2023. augusztus 03. 19:59

Körvonalazódik az összefogás, amelynek széles rétegeket kell elérnie ahhoz, hogy a legkritikusabb pillanatokban az édesanyák ne egyetlen utat lássanak maguk előtt, hanem merjenek az élet mellett dönteni.

2023. augusztus 03. 19:59
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

A nehéz helyzetben döntés előtt álló, vagy éppen kétségbeesett kismamáknak kíván hathatós segítséget nyújtani a Szent István Intézet kezdeményezése, amelyet most a CitizenGO is felkarolt. A két szervezet arra hívja fel a figyelmet, hogy még mindig körülbelül 20 000 magzati életet veszítünk el itthon az abortuszok miatt, bár ez a mutató az elmúlt bő évtized során javult. A keresztény alapokon szerveződő közösségek úgy látják, ezek közül az abortuszok közül nagyon sokat meg lehetne előzni azzal, ha nagyobb támogatást és odafigyelést kapnának a krízisben lévő várandós anyák és családjaik. 

Támogató közvélemény

Amint arról tavaly nyáron a Mandineren is beszámoltunk, a témában készült kutatás alapján a magyarok több mint fele, 56 százaléka gondolja úgy, hogy az emberi élet a fogantatástól kezdődik, a nők körében pedig szignifikánsan magasabb ez az arány, közel kétharmaduk, 64,2 százalék gondolkodik így. Érdemes tehát leszögezni, hogy a kérdésben a magyar közvélemény többségi álláspontja is osztja azt, ami egyébként tudományos tény: 

a fogantatás pillanatában létrejön egy új emberi élet.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy kinek van döntési felelőssége a magzat sorsával kapcsolatban, 80 százalék úgy nyilatkozott, hogy az nem csupán az anyára, hanem az anyára és apára együttesen tartozó kérdés (ennek megfelelően természetesen közös a felelősség is), további közel 9 százalék pedig úgy látja, a tágabb család és közösség is felelősséggel tartozik a magzatgyermek sorsáért. A Nézőpont Intézet által készített felmérés azt is vizsgálta, mekkora társadalmi támogatottságot tudhatna magáénak egy olyan kezdeményezés, amely azt kéri, hogy a várandós teszteken a jövőben kerüljön feltüntetésre egy krízistelefonszám, amelyet azok a kismamák hívhatnának, akik számára nem feltétlenül örömöt, hanem inkább aggodalmat és kétségbeesést jelent, ha a teszt pozitív eredményről tájékoztatja őket. Az eredmények alapján szinte minden magyar, a válaszadók 94 százaléka támogatja és hasznosnak tartja ezt a felvetést. 

Kapaszkodót jelentene

Ezen a ponton kerül képbe a Szent István Intézet által meghirdetett Veletek az első pillanattól! elnevezésű kezdeményezés, amely éppen azt célozza, hogy a teszteken a jövőben krízistelefonszámot tüntessenek fel, ezzel intézményes segítséget biztosítva a várandósságot problémaként megélő nőknek. A kereszténydemokrata szellemi műhely mellé most odaállt a CitizenGO is és közösen kezdtek támogató aláírásgyűjtésbe az édesanyákért és a magzatgyermekekért. 

„Az ötlet egy személyes élmény hatására született meg bennem” – mondja a Mandinernek az ötletgazda, Máthé Zsuzsa. „Sződligeten élünk, és amikor a gyerekek kicsik voltak, sokszor megfordultunk asztma és krupp miatt a váci kórház gyermekosztályán. Ugyanazon az emeleten, a gyemekosztállyal szemben működik a szülészet-nőgyógyászati is. Egy alkalommal kontrollra várva karonülő gyerkőcömmel a liftből egy hölgyet toltak ki, aki kétségbeesetten, magán kívül kiáltozott gyermeke után. A helyzetből nyilvánvaló volt, honnan, milyen beavatkozás után tolták fel az összetört lelkű nőt. Miközben bágyadt kisfiamat öleltem, a szívem szakadt meg ennek a hozzám hasonló korú nőnek a láttán, 

vele együtt potyogtak a könnyeim, és azt éreztem, hogy a világ magára hagyta őt és a legrosszabb történt meg vele: 

ki tudja, milyen élethelyzetben, de igent volt kényszerű mondani arra, hogy szabaduljon a valamiért épp rosszkor kopogtató gyermekétől”, emlékszik vissza a Szent István Intézet igazgatója. 

Máthé úgy fogalmaz, mindez felkavaró élmény volt számára és élesen láttatta vele, hogy valamit rendszerszinten rosszul csinálunk. „A társadalom magára hagyja a várandós nőket, a kisbabákat, holott 

minden igyekezettel segítenünk kellene nekik, hogy elkerülhessék ezt az rettenetes sorsdrámát”

fogalmaz. Meggyőződése szerint a kismama és apró babája az első pillanattól mindannyiunknak fontos kell, hogy legyen, a családok, barátok, kisközösségek mellett pedig végső soron az egész nemzet felelősséggel tartozik értük. 

Az intézetigazgató régi álma, hogy létrejöhessen egy önkéntesen hívható krízisszolgáltatás, ahová a válságot megélő kismama segítségért vagy akár csak meghallgatásért fordulhat, ahol a hívását szakértő, a ma is létező protokollok mentén működő szakemberek fogadják, minden segítő lehetőségről tájékoztatást nyújtva. 

Ebbe még belekötni is nehéz lenne

A válságban lévő kismamák gyakran kerülnek beszűkült lélek- és tudatállapotba, amikor csak arra képesek összpontosítani, hogy hogyan szabaduljanak az adott helyzetből. Miután sokan nem kapnak elegendő segítséget a krízishelyzet feloldásához, annak hiányában egyetlen lehetőségként az abortuszt látva még mindig évente több mint húszezren mennek abortuszra – minderre már Schittl Eszter, a CitizenGO magyarországi kampányigazgatója hívja fel a figyelmünket. 

A Mandinernek nyilatkozva a második gyermekét váró Schittl azt hangsúlyozza, a kétségbeesett kismamáknak 

ebben a törékeny és döntő fontosságú időszakban több területet felölelő személyes krízisintervencióra és emberközpontú kísérésre van szükségük. 

S bár a magzati élet védelméről szóló törvényben az Országgyűlés 1992-ben kimondta, hogy „a magzati élet védelme a gyermeket váró nőkről történő fokozott gondoskodással valósítható meg”, az állami rendszer keretein belül mégsem fejlődött jelentősen ez a célzott gondoskodás az elmúlt évtizedekben. 

Az életvédő úgy látja, éppen a kismamák és babáik támogatása és segítése lehetne az a kapcsolódási pont, ami közös nevezőre hozhatná a társadalmat ebben a kérdésben. „Azt hiszem, az életellenes oldal sem tudna igazán belekötni abba, hogy támogassuk a várandós anyákat és családjaikat”, fogalmaz Schittl Eszter. 

Szükség van egy országos hálózatra, hogy megmenthessük a babákat

Mint mondja, a CitizenGO azért is támogatja a Veletek az első pillanattól! kezdeményezést, mert az 

azt a minimumot tűzi ki, amit egy együttérző társadalomnak meg kell adnia mind a válságba került édesanyáknak, családoknak, mind pedig a nagyon gyakran életveszélyben lévő születendő gyermekeknek:

hiteles információt, valamint megértésen és együttérzésen alapuló hatékony segítséget. 

Schittl Eszter egy tájékoztatáson, támogatáson és személyes törődésen alapuló rendszer létrejöttét tartja fontosnak, országszerte felállított életvédő központokkal, erre a területre szakosodott szakmai intézményekkel, ahol a kapcsolódó szakterületek összehangolt munkája folyhat a várandós anyák és családjaik sokrétű krízisének megoldása és az életmentés érdekében. 

„Ha a létező egészségügyi, szociális, civil és egyházi szolgáltatások rendszerszerűen együttműködnének egymással egy országos szolgáltatás keretében,  a krízisben lévő kismamák és családjaik érezhetnék: új élethelyzetükben nincsenek egyedül!” – hangsúlyozza a Mandinernek a CitizenGO magyarországi kampányigazgatója. 

A kezdeményezést ide kattintva támogathatja aláírásával.


 

Nyitókép: Getty Images


 

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Grabb71
2023. augusztus 04. 21:24
https://www.karizmatikus.hu/csalad-es-eletvedelem/eletvedelem/10144-amikor-hirtelen-megszunik-az-az-abortusz-ertelme.html
connorj
2023. augusztus 04. 01:16
Gergő! Gyere el a megnyitóra: https://istenanya.hu/ Augusztus 15
connorj
2023. augusztus 04. 01:13
GERGŐŐŐŐ!!!!!! A CUKISÁG-JELZŐM KIAKADT!!!! ❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️❤️ 🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍🤍 💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚💚 ui: a képet letöltöttem....
Sulammit
2023. augusztus 03. 21:33
Írjuk alá, minél többen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!