Egyelőre nem társul Ukrajnával az EU

2012. szeptember 16. 13:56

José Manuel Barroso szerint az Európai Unió egyelőre nem látja teljesülni azokat a feltételeket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az unió aláírja a társulási megállapodást Ukrajnával.

2012. szeptember 16. 13:56

Az Európai Bizottság elnöke videokapcsolaton keresztül Németországból üzent a Krím-félszigeten zajló Jaltai Európai Stratégia (YES) elnevezésű nemzetközi fórum résztvevőinek. Barroso szavai szerint a jelenleg erősen megosztott ukrán belpolitikai légkör nem alkalmas arra, hogy bármiféle továbblépés történjen a társulási megállapodás megkötése felé. Hangsúlyozta, hogy az unió határozott lépéseket vár el az ukrán vezetéstől közös céljaik elérése érdekében. A bizottság elnöke a Korreszpondent ukrán hírportál szerint sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrajnai bírósági döntések – amelyek szavai szerint nem felelnek meg a nemzetközi normáknak – megakadályozták a két bebörtönzött vezető ellenzéki politikus, Julija Timosenko volt kormányfő és Jurij Lucenko exbelügyminiszter indulását az október 28-i parlamenti választásokon. „Tiszta és igazságos bírósági eljárást kellett volna biztosítani számukra” – jelentette ki Barroso. Hozzátette, október 28-a lesz a próbája annak, hogy Ukrajna betartja-e a demokrácia szabályait.

A jaltai fórumon több külföldi politikus is számon kérte Kijeven a független igazságszolgáltatást, valamint a szólásszabadságnak és a közelgő választások tisztaságának szavatolását. Mario David, az Európai Néppárt alelnöke kijelentette: Kijev vagy betartja a demokrácia európai normáit minden téren, beleérte az igazságszolgáltatást, vagy lemond az unióval való társulásról. Carl Bildt svéd külügyminiszter a maga részéről arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna nemzetközileg elszigetelődhet, ha Kijev nem dönt mihamarabb arról, milyen irányba kíván integrálódni. Ugyanerre figyelmeztette az ukrán vezetést a hét elején kijevi látogatásakor Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára.

Viktor Janukovics ukrán elnök pénteken a jaltai fórumon felszólalva kijelentette, hogy a parlamenti választások el fogják oszlatni az Európai Unió minden aggodalmát Ukrajnával szemben. Hangsúlyozta, hogy Kijev a maga részéről kész megkötni a társulási megállapodást az EU-val, ami meggyőződése szerint a választások után meg is valósul.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvami
2012. szeptember 17. 08:52
Miért nem szólalt föl a magyar képviselő? Lenne miről beszélni, pl. a Vereckei emlékműről, a nyelvtövényről, a kettős állampolgárságról, az oktatásról... Vagy ezek a kérdések apróságok a világforradalomhoz képest?...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!