Benes-dekrétumok: Klaus tovább bírálja Schwarzenberget

2013. február 16. 09:23

Václav Klaus cseh államfő pénteken ismét bírálta Karel Schwarzenberg miniszterelnök-helyettest, külügyminisztert, mert a politikus az elnökválasztási kampányban szerinte elfogadhatatlan módon nyilatkozott a Benes-dekrétumokról.

2013. február 16. 09:23

„A Benes-dekrétumok, tehát államunk világháború utáni berendezésének a megkérdőjelezését az elnökjelölt, és egyben a Cseh Köztársaság külügyminisztere részéről elfogadhatatlannak és megbocsáthatatlannak tartom” – szögezte le Klaus a hivatalos honlapján pénteken megjelent írásában. A cseh államfő ebben egy állítólagos levélre válaszol, amelynek írója a választási kampány miatt bírálta, s azt állította, hogy Klaus a felelős a kampány eldurvulásáért. A hivatalából három hét múlva véglegesen távozó államfő a bírálatot visszautasította.

„A választási kampány kiélezéséhez semmiképp sem járultam hozzá. A választási kampány kiélezéséhez a legyőzött jelölt járult hozzá, aki maga hozta fel az úgynevezett Benes-dekrétumok témáját. Ezekről olyan módon beszélt, hogy azt köztársasági elnökként nem hagyhattam szó nélkül” – állítja Klaus. A cseh elnökválasztás második fordulójába Milos Zeman volt miniszterelnök és Karel Schwarzenberg külügyminiszter jutott, akik a voksolás előtt több tévévitában vettek részt.

Schwarzenberg riporteri kérdésre válaszolva az első tévévitában azt mondta, hogy a szudétanémetek kitelepítése a második világháború után Csehszlovákiából mai szemmel nézve az emberi jogok megsértésének minősülne, És Edvard Benes, akkori csehszlovák államfő emiatt ma a nemzetközi törvényszék elé kerülne. Zeman azt mondta, ő ezzel nem egészen ért egyet. Ezt követően a szudétanémetek kitelepítése és Benes elnök személye a választási kampány egyik legfőbb témájává vált. Klaus élesen bírálta Schwarzenberget, és nyíltan Zeman támogatására szólított fel. Politológusok szerint a dekrétumok témájának is jelentős szerepe volt abban, hogy Zeman megnyerte a második fordulót, és ő lesz Klaus utódja a prágai Hradzsinban.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2013. február 16. 19:21
A cseh mikulás (Klaus) ismét bírálta a herceget. A knédlis sörszagú proliság böffent egy nagyot.
wartog
2013. február 16. 13:39
Az UNIo addig csak egy szaros kocsmai közönség amíg ezt a szégyenletes eljárást um. Benes dekrétumok, nem orvosolja.Vagy nem beszélhetünk emberi jogokról.Ha pedig nem, akkor feszegessük újra meg kicsit drezda bombázását, vagy Hiroshimát, Nagasakit, ugyanis katonailag egyik sem volt indokolt.A malenkij robotot?.
magnamater
2013. február 16. 10:36
Megbüntettek bennünket a bűnökért, miket el se követtünk /az áteredő bűn mintájára - talán istennek képzelik magukat/el kéne végre a bűnöket követni, amikért a büntetést már elszenvedtük.
thymian
2013. február 16. 10:32
Európa ilyenkor nem hördül fel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!