Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Elfogadták az Unió hét éves költségvetési keretét

2013. február 08. 17:18

Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a Twitteren jelentette be, hogy megállapodtak a tagállamok az Európai Unió 2014 és 2020 közötti többéves költségvetéséről. A pénzügyi keretet azonban meg kell erősítenie az Európai Parlamentnek is. A négy legnagyobb EP-frakció vezetője azonban közölte: jelen formájában nem tudják támogatni a megállapodást.

2013. február 08. 17:18

Elfogadták az Európai Unió 2014 és 2020 közötti többéves pénzügyi keretét – tudatta mikroblogján Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke pénteken, délután nem sokkal fél öt előtt. „Megszületett a megállapodás! Az Európai Tanács megállapodott a többéves költségvetésről az évtized hátralévő részére. Megérte várni rá” – közölte a belga politikus a Twitteren.

Az Európai Tanács elnöke később sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: az új hétéves költségvetési keretről szóló megállapodás az európai vezetők felelősségérzetét jelzi. Kiemelte: kiegyensúlyozott, növekedésösztönző költségvetésről állapodtak meg az állam- és kormányfők, amely „talán nem a legtökéletesebb költségvetés, de mindenki számára tartalmaz jó feltételeket”. A költségvetést értékelve elmondta, hogy a büdzsé jövőorientált, mértékletes, és figyelembe veszi az európai gazdasági nehézségeket. 

Az elfogadott dokumentumban az uniós kötelezettségvállalások főösszege a kiszivárgott információk szerint nem változott a kora reggeli javaslathoz képest, az továbbra is 960 milliárd euró a 2014 és 2020 közötti hétéves periódusra. Az uniós állam és kormányfők által megkötött politikai megállapodásról most az Európai Parlamentnek is döntenie kell. A 2009-ben életbe lépett lisszaboni szerződés értelmében ugyanis a többéves pénzügyi keret (multiannual financial framework, MFF) elfogadásához már az EP hozzájárulása is szükséges.

Az Európai Parlament négy legnagyobb képviselőcsoportjának vezetője, a néppárti francia Joseph Daul, az osztrák szocialista Hannes Swoboda, a liberális belga Guy Verhofstadt és a zöldek társelnökei, a német Rebbeca Harms és a francia Daniel Cohn-Bendit közleményében rámutat, hogy a valódi tárgyalások most kezdődnek az Európai Parlamenttel. A közlemény szerint a parlament fő célja a növekedés és a befektetések ösztönzése, amely hozzájárul a válságból való fenntartható kilábaláshoz. „Ez a megállapodás nem erősíti, hanem gyengíti Európa gazdasági versenyképességét. Nem szolgálja európai állampolgáraink elsődleges érdekeit” – fogalmaznak közleményükben a frakcióvezetők, s leszögezik, hogy ebben a formában az EP nem tudja elfogadni a pénteken született megállapodást.

Az EP-frakcióvezetők megdöbbenésüknek adnak hangot, mert szerintük a csúcs részvevői olyan megállapodást fogadtak el, amely strukturális deficithez vezet, ez pedig nem megoldja a problémákat, hanem súlyosbítja őket a kötelezettségvállalások és a kifizetések maximális szintje közötti különbség miatt. A parlamenti frakcióvezetők szilárdan tartják magukat ahhoz, hogy az unió költségvetésének az alapszerződés értelmében egyensúlyban kell lennie. A képviselők négy dologhoz ragaszkodnak: az egyes évek és fejezetek közötti átcsoportosítás lehetőségéhez, a kötelező felülvizsgálathoz a keretköltségvetés félidejéhez közeledve, emellett ahhoz, hogy a tagállamok bruttó nemzeti jövedelmei alapján megállapított tagállami hozzájárulások helyett az EU fokozatosan álljon át stabil saját forrásokra. Negyedikként pedig leszögezik, hogy nem tartanak elfogadhatónak olyan keretköltségvetést, amely a múlt prioritásain alapszik; több jövőszemléletű, a versenyképességet növelő és kutatási beruházást szorgalmaznak.

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
küllő
2013. február 09. 10:59
Jóval kevesebb pénzt kapunk ugyanis 2014 után, mint amennyit Gyurcsány Ferenc kiharcolt a hazájának 2005-ben - akkor az utolsó pillanatban még egymilliárd eurót szerezve. Orbán hazudik, mint mindig. Azért forintban sulykolja az eredményt, mert a gyenge forintárfolyam miatt a kevesebb euró, több forintnak tűnik. Másrészt azért használja az egy főre jutó támogatással kapcsolatos érvelést, mert az ország lakosságának csökkenésével értelemszerűen kedvezőbben kommunikálható adatot kap. De a lényeg változatlan: sokkal kevesebbet kaptunk, mint amit Gyurcsány Ferenc elért annak idején. Az meg egészen vicces hogy Orbán azt mondja legnagyobb eredménynek, hogy elértük a 15 százalékos minimális önrészt, ez ugyanis az elmúlt hét évben is ennyi volt. Orbán annyit ért el, hogy nem változott semmi. Önrészben tehát nincs javulás, a pénz meg kevesebb. A többi nem más, mint porhintés, blabla.
Türelem
2013. február 08. 20:20
Kiegészítés: az infrastruktúra, kutatás, innováció mínusz 13.8 milliárd, közösségi külpolitika mínusz 4 milliárd, a csökkentés 34-6 milliárd, a lényeg, hogy a köözsségi kiadások csökkentésére fókuszálnak, ami nekünk jó, hogy a kohéziós alapok 4.6 milliárddal nőnek. Csökkenek a növekedést szolgáló hozzájárulások, deficit keletkezik, az EP ezért tiltakozik. Ami tehát nekünk jó, hogy a nemzeti borítékokat nem érinti negatívan a tervezet. Az EP a legszegényebbeknek 2.5 milliárs eurót szeretett volna biztosítani, a javaslat 2.1 milliárdot tartalmaz. Az EU történetében első alkalommal csökkent a költségvetési tervezet. Ez önmagáért beszél.meg az is, hogy honnan vesznek el.
Türelem
2013. február 08. 20:05
A nyugati lapok sokkal alaposabban számolnak be az elért eredményekről, a vitás pontokról. Ez a cikk is bemutathatta volna a főbb sarokszámokat, trendeket, hogy az emberek tájékozottabbá váljanak. Különösen fontos, hogy a fiatalok munkanélküliségének kezelésére 6 milliárd eurót terveznek fordítani, s a forrásokban azon országok részesülhetnének, ahol ez az arány eléri a 25 százalékot.
tunde04
2013. február 08. 20:01
hazánk kaphatja az egy főre eső legmagasabb támogatást. és még a vg is azt írja, h Mo. jobban járt, mint azt a korábbi javaslatok alapján remélni lehetett. pedig ahol lehet eza z újság árt ahol tud. szval, ezek után várom szanyikapitány, a dk-sok, a maszposok véleményét. biztosan megtudják majd a híveiknek magyarázni, h ez nekünk azért nem jó, mert nem jó! :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!