Cameron: Brit–amerikai–francia BT-határozati terv készül

2013. szeptember 10. 20:45

Közös határozati javaslatot nyújt be az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé Szíria ügyében Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Franciaország – közölte kedden a brit miniszterelnök.

2013. szeptember 10. 20:45

David Cameron, aki a londoni parlament alsóházának bizottsági elnökeiből álló összekötő bizottság kérdéseire válaszolt, a kedd esti meghallgatáson egyenes utalást tett arra, hogy a három hatalom a szíriai vegyi fegyverek beszolgáltatását szorgalmazó orosz felhívás komolyságát akarja próbára tenni. Cameron kijelentette: ha komoly javaslatról van szó, akkor a nemzetközi közösségnek e javaslat szellemében kell cselekednie, és ennek jó eszköze lenne egy BT-határozat. A közös határozattervezetről egyelőre csak annyit árult el, hogy annak tartalmaznia kell egy megfelelő menetrendet, és meg kell határoznia a teljesítés elmaradásának következményeit is.

Cameron – aki a nap folyamán telefonon beszélt Barack Obama amerikai és François Hollande francia elnökkel – az alsóházi bizottság előtt kijelentette: az orosz javaslatot „feltétlenül érdemes megvizsgálni”, ám meg kell győződni arról is, hogy Moszkva „nem csupán időt akar-e nyerni” Bassár el-Aszad szíriai elnök számára. A brit kormányfő szerint „jelentős előrelépés lenne”, ha a világ egyik legnagyobb vegyifegyver-arzenálját sikerülne felszámolni. Kijelentette ugyanakkor, hogy Nagy-Britanniának és szövetségeseinek „szkeptikusnak kell maradniuk” az orosz javaslattal és annak kedvező szíriai fogadtatásával kapcsolatban.

A szíriai vegyi fegyverek beszolgáltatásának elvi lehetőségére már előző napi londoni sajtóértekezletén utalt John Kerry amerikai külügyminiszter. Kerry, aki hétfőn William Hague brit külügyminiszterrel tárgyalt, a megbeszélések utáni sajtótájékoztatóján – arra az újságírói kérdésre, hogy Aszad tehet-e még bármit a katonai csapás megelőzésére – azt mondta: ehhez az szükséges, hogy a szíriai kormány vegyifegyver-arzenálja „minden egyes darabját” beszolgáltassa a nemzetközi közösségnek „a következő egy hétben”, lehetővé téve a teljes leltárt. Hozzátette ugyanakkor: nem számít arra, hogy Aszad ezt megteszi.

A keddi brit sajtó amerikai kormányforrásokból származó egyöntetű értesülései szerint Kerry e londoni kijelentése a brit és az amerikai diplomáciát egyaránt váratlanul érte. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nem sokkal John Kerry felvetése után jelentette be azt a hivatalos orosz javaslatot, hogy Szíria helyezze nemzetközi felügyelet alá vegyifegyver-készletét egy amerikai katonai csapás elkerülése érdekében.

Jóllehet David Cameron a keddi parlamenti meghallgatáson a háromhatalmi BT-határozat keddi beterjesztéséről beszélt, a BBC-nek név nélkül nyilatkozó brit kormányzati források azonban valószínűtlennek nevezték, hogy még kedden egyezség jön létre a brit–amerikai–francia tervezet szövegezéséről.

A BBC forrásai szerint még arról is folynak az egyeztetések, hogy milyen típusú – kötelező jellegű, és nem teljesítés esetén katonai beavatkozást engedélyező, vagy csak békés rendezést lehetővé tévő – határozattervezet kerüljön a BT asztalára.

Frissítés (21:36):

Az ENSZ Biztonsági Tanácsának is jóvá kell majd hagynia a szíriai vegyi fegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonására vonatkozó orosz javaslatot – szögezte le kedden John Kerry amerikai külügyminiszter egy, a Google+ szervezésében tartott fórumon.

Az amerikai diplomácia vezetője megerősítette: várja, hogy Szergej Lavrov orosz külügyminiszter még kedden elküldje Washingtonba az indítvánnyal kapcsolatos elképzeléseit, amelyeket az amerikai kormány meg fog vizsgálni.

Az ENSZ New York-i székházában bejelentették, hogy elnapolják a Biztonsági Tanács délutánra kitűzött ülését, miután Oroszország visszavonta kérelmét, hogy tartsanak sürgős tanácskozást zárt ajtók mögött.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2013. szeptember 11. 09:22
"Belga és olasz koronatanúk: a szíriai terroristák vetették be a vegyi-fegyvert" http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=68499 --- "Az USA több vegyi-támadást hajtott végre, mint a világ többi országa együttvéve ... A vietnami külügyminisztérium szerint 4,8 millió vietnami volt kitéve az Agent Orange hatásainak, amely 400 000 ember halálát és 500 000 torzszülött gyermek születését okozta." http://hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=68507
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 11. 06:32
"Cameron: Brit–amerikai–francia BT-határozati terv készül" És majd Putyin leosztályozza. Fiukák, jó lesz igyekezni!
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 11. 06:22
Ha most elolvasom, hogy két héttel ezelőtt mit hadovázott a Fehér Házban az aftrikai, akkor nagyon elszorul miatta a szívem. Ekkora lúzert még nem nyelt az USA. Ők választották, maguknak választották, megérdemlik.
picur3ka
2013. szeptember 11. 01:40
Hahaha, csak most vettem eszre, W Hague a hatterben pont ugy nez ki, mint valami idegen egy sci-fi filmben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!