Tizenegyezer új repülőgéppel számol az Airbus

2014. február 11. 18:23

Az Airbus szerint a következő húsz évben 11 ezer új repülőgépre adhatnak le rendelést a csendes-óceáni régió légitársaságai, ennek értéke 1800 milliárd dollárt tehet ki. A Boeing is hasonló számokat lát.

2014. február 11. 18:23

Az európai gyártó keddi közleménye szerint a Szingapúri Légi Szalonon tartott sajtótájékoztatón a cég vezetői azt mondták, az egyre több utas és a növekvő gazdaság miatt a légitársaságok gépeinek száma a jelenlegi ötezerről több, mint a duplájára, 12 ezerre nőhet, és mintegy 4200 szélestörzsű gépre jelenthetnek be igényt a légi fuvarozók a következő húsz évben. Az európai repülőgépgyártó adatai szerint a csendes-óceáni térségből 2013-ban az új rendelések 80 százalékát, 379-et az Airbus kapta, 331 repülőgépet szállítottak oda, ez a fele a régióban tavaly átadott új repülőgépeknek.

A társaság teljes rendelésállományának 34 százaléka a csendes-óceáni régió légicégeinek rendeléséből áll. Az amerikai Boeing hétfőn hasonló adatokat jósolt: úgy látják, a következő húsz évben ebben a régióban 13 ezer új gépre lesz szükségük a légi fuvarozóknak, ennek értékét pedig 1900 milliárd dollárra becsülték.

A Boeing kutatása szerint elsősorban a keskenytörzsű gépek lehetnek kelendők, ami 69 százalékát teheti ki a teljes rendelésállománynak, ennek hátterében a diszkont légitársaságok egyre nagyobb száma és az Ázsián belüli utazás bővülése áll. A szélestörzsű gépek a Boeing szerint a teljes rendelés 28 százalékát adhatják.

A képen az egyik legnépszerűbb utasszállító, az Airbus A320 belső tere látható.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szörftábor
2014. február 12. 20:45
A szörfszállítás ingyenes lesz?
Himalája
2014. február 12. 00:38
"Tizenegyezer új repülőgéppel számol az Airbus" Gyerekkoromban a tíz ujjammal szoktam számolni, késöbb abakusszal is.
rosszkutya
2014. február 11. 18:41
És akkor a Sólyom gépeivel még nem is számoltak! :-D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!