Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

FT: Moszkvának katasztrófa lenne egy ukrajnai háború

2014. március 25. 08:29

A brit napilap szerint egy kelet-ukrajnai offenzíva olyan politikai, gazdasági és katonai következmények veszélyét vetítené előre, amelyek elég súlyosak lennének ahhoz, hogy meginogjon a vezetőség pozíciója a Kremlben.

2014. március 25. 08:29

Katasztrofális hatással lenne Oroszországra, ha támadást indítana keleti irányból Ukrajna ellen – állapítja meg a Financial Times európai kiadásának keddi számában Gideon Rachman. A tekintélyes brit gazdasági, politikai napilap kolumnistája szerint a Krím bekebelezésével Moszkva biztosította, hogy Ukrajna többi részét végül elveszíti. Egyrészt a májusi választáson a Krím oroszai már nem szavaznak majd, másrészt az orosz fenyegetés Moszkva ellen hangolja a közvéleményt, ezért minden bizonnyal oroszellenes kormány alakul majd Kijevben.

 
Egy kelet-ukrajnai offenzíva olyan politikai, gazdasági és katonai következmények veszélyét vetítené előre, amelyek elég súlyosak lennének ahhoz, hogy meginogjon a vezetőség pozíciója a Kremlben - állapítja meg Rachman, aki szerint a közelmúlt történelme azt bizonyítja, hogy valahányszor a világ valamelyik vezető hatalma katonai erőt alkalmaz egy ország vele szemben ellenséges lakossága ellen, a rövid távú katonai győzelmet szinte mindig hosszú távú stratégiai vereség követi. „Ha orosz csapatok nyomulnak be Ukrajnába, Moszkva kezdetben diadalittassá válik majd, miközben Nyugaton ökölbe szorulnak a kezek. De az ukrajnai erődemonstráció végső soron súlyosan meggyengítené az orosz államot” – véli Gideon Rachman.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kárpáti Zoltán
2014. március 25. 11:34
Oroszországnak most csak egyetlen dolga van, a keleti- és déli orosz többségű megyék önrendelkezési és népszavazási szándékait támogatni és segíteni.
Kárpáti Zoltán
2014. március 25. 10:48
"valahányszor a világ valamelyik vezető hatalma katonai erőt alkalmaz egy ország vele szemben ellenséges lakossága ellen" Nyugodjanak meg. Csak Timosenkó akar atomot dobni az illegitim ukrán vezetéssel szemben ellenséges 8 millió ukrajnai oroszra (szerencsére már nincs atomfegyverük). A kétharmados többségű orosz lakosság pedig miért lenne ellenségesek Oroszországgal szemben? Ilyen helyzet nem áll fenn.
wartog
2014. március 25. 10:40
Azt azért lássuk be,az un. demokratikus átalakulások ld. Libia, Afganisztán, Irak, vagy akár Egyiptom, nem stabilitást hanem káoszt hozott.No meg rablást.Most Ukrajna. Mi lesz ebből?Káosz, gyilkolászás és rablás.Amit Putyin a Krimben csinált az sima stabil átmenet.Egy bizonyos szint alatt a demokrácia inkább káros, és most ez van.Libiában diktatúra volt de jól élt mindenki, akkor most mi is van?Vagyis, hogy mit és mi motivált, jól tudjuk, nem akarom elismételni.Akik a zavarosban szeretnek halászgatni, azoknak kellenek ezek a "forradalmak".Ám ez már átlátszó.
Álmos
2014. március 25. 10:29
"hogy valahányszor a világ valamelyik vezető hatalma katonai erőt alkalmaz egy ország vele szemben ellenséges lakossága ellen" Ha az Oroszok megszállnák (katonai erőt alkalmazna) Ukrajna jelentős orosz többségű lakossággal rendelkező keleti felén akkor milyen ellenséges lakossággal kellene szembesülnie? Az FT kolumnistája legalább minimálisan utánanézhetne a valós helyzetnek mielőtt ilyen baromságokat ír le. Vagy ezért is nevezik kolumnistának újságíró helyett? Ugyanúgy virágeső és mosolygó lányarcok fogadnák az orosz csapatokat mint a Németeket a németek lakta területeken Lengyelországban vagy a Cseh Szudéta vidéken a II. világháború idején. De akár a magyar csapatok fogadtatását is felhozhatnám példaként Kárpátalján vagy Erdélyben annak idején.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!