Önszántából segíti az ellenzék dolgát a német parlamenti többség

2014. április 03. 18:58

Nagy többséggel szavazta meg a Bundestag azt a javaslatot, amely az ellenzék jogainak bővítését célozza. A kormánykoalíció csaknem nyolcvan százalékos többséggel rendelkezik a parlamentben, és most megszavazták, hogy az ellenzék könnyebben számon kérhesse őket.

2014. április 03. 18:58

A német törvényhozás alsóházában csütörtökön nagy többséggel megszavazták az ellenzék jogainak bővítéséről szóló javaslatot, amelynek az a célja, hogy az ellenzék jobban helyt állhasson a csaknem 80 százalékos kormánypárti többséggel szemben.

Az új szabályok szerint a 631 tagú testületben már 120 képviselő támogatása elég egyebek mellett vizsgálóbizottság felállításához és rendkívüli ülés összehívásához. Eddig a Bundestag 25 százalékának – 158 képviselő – támogatása volt szükséges ehhez.

Az ellenzéki frakciók a vizsgálóbizottságokba a tagok negyedét delegálhatják, holott a képviselői helyek csupán 20,2 százalékával rendelkeznek. Bővítik a a vitákban az ellenzéki frakciókat megillető felszólalási időkeretet is, Bundestag a korábbi egynegyed helyett ugyancsak 120 képviselő közös kezdeményezésére beszámoltathatja a kormányt az uniós ügyekben végzett tevékenységéről.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mabarta
2014. április 04. 13:42
Ha valakit érdekel Merkel igazi arca (egy választási gyözelem mámorában): http://www.youtube.com/watch?v=siqHZsMMwkM
tevevanegypupu
2014. április 04. 09:51
Szóval németül megmondva nem törődnek a szavazópolgárok szavazataival..gondolom ez megint valami zsidó huncutság lehet..Jó nagy marhák a német képviselők az biztos.
buddhafoga
2014. április 04. 07:17
Ennyi erővel, mi faxnak tartanak választásokat?
mabarta
2014. április 04. 06:27
A német parlament jelenleg éppen elveszik az unalomban. Parlamentnek csak alig lehet nevezni, mert gyakorlatilag a balközép és a balszél pártgyülekezete. Az országban uralkodó viszonyokat nem tükrözi vissza. Mert hogy is volt a választásnál? Az FDP közel öt százalákkal kiesett, az eurokritikus AfD ugyancsak közel öt százalákkal kiesett. Azaz a tudatos jobboldali/jobbközép válssztók 10 százaláka nincs képviselve a német parlamentben. Azaz a német népesség valódi(enyhe jobboldali) többsége egyáltalán nem jelenik meg a parlament falai között, ott baloldali többség van. S csak azért nem kormányosz a vörös-vörös-zöld többség, mert a szocdemek inkább Merkellel szövetkeznek, mint a saját (bal)oldalukkal. A Merkel vezette CDU-t legföljebb jobbközépnek lehet titulálni, annyire elszociáldemokratásodott Merkel uralkodása óta. Úgyhogy jobb, ha a magyar parlament nem vesz példát a németröl, ott pillanatnyilag de facto szünetel a parlamentarizmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!