Árnyjáték a múlttal

2015. március 19. 16:57

A görög válság kezelése ahelyett, hogy a megoldás felé haladna, egyre kalandosabb fordulatokat vesz.

2015. március 19. 16:57
Prőhle Gergely

A sötét történelmi múlt felhánytorgatásával azonban most új minőséget ért el a két ország ellentéte. Annak a már korábban is ismert görög felvetésnek a minden eddiginél erőteljesebb hangsúlyozása ugyanis, hogy voltaképp Németország tartozik Görögországnak háborús jóvátétel címén több százmillió euróval, a kérdésre oly érzékeny német közvélemény véknyába hasít. Azt a jogászok nagyjából egységesen látják, hogy valóságos jogi alapja a követelésnek nincs. Ugyanakkor bizonyos erkölcsi felelősséget és kötelezettséget még Gauck elnök tavaly őszi athéni látogatásán is elismert. S ahogy a 2000-es évek elején a kényszermunka-táborokba elhurcoltak kártalanítására létrejött egy alapítvány, melybe az állam és a német nagyvállalatok egyaránt milliókat fizettek, úgy már most is felmerült egy hasonló szervezet lehetősége. Szociáldemokrata politikusok már támogatják is az ötletet – Németország erkölcsi kötelezettségeit hangsúlyozva.

A görög és a német médiában pedig nagy népszerűségre tett szert az a video, amin egy ötvenes-hatvanas éveiben járó német házaspár egy görög kisvárosi óvodában állt a kamerák elé, s átadta azt a nyolcszázvalahány eurót, ami számításaik szerint a német jóvátételből arányosan rájuk esik. A hosszú őszes-vöröses hajú,farmeres, dzsekis kettős akár az öregedő hatvannyolcas nemzedék ikonja is lehetne. Sajátos játéka a sorsnak, hogy a legutóbbi görög mentőcsomagot Merkel kancellár a Bundestagban csak azzal az érvvel tudta átnyomni a saját frakcióján is, hogy voltaképp háború és béke kérdéséről van szó. A béke iránti felelősség az ismert történelmi okokból a német politikában ultima ratioként mindig bevethető. Hogy ez az érvelés – jöjjön végül bárkitől is - mennyi pénzébe fog kerülni a német adófizetőknek, majd meglátjuk. A nyáron viszont biztosan nem Görögország lesz az amúgy nagyon is fizetőképes német turisták kedvenc desztinációja.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KannibálTatárÚr
2015. március 20. 00:04
A magyar jogászok is megrázhatnák magukat. Találhanának valamit, hogy tartozik nekünk Ausztria (a Habsburgokért, első vh.-ért) és Németország (a német megszállásért) 250-300 milliárd euroval. Az kobakonként 25-30 ezer euro lenne, a németek osztrákok meg meg sem érzik.
Szúnyog
2015. március 19. 19:07
"egy ötvenes-hatvanas éveiben járó német házaspár egy görög kisvárosi óvodában állt a kamerák elé, s átadta azt a nyolcszázvalahány eurót, ami számításaik szerint a német jóvátételből arányosan rájuk esik" Ez két hülye volt, igen, minden bizonnyal a '68-as nemzedékből. (Abban a hülyék száma úgyis kimagasló volt.) Nincsen semmi csoda a görög helyzet alakulásában. Az adósság visszafizethetetlen, az unió meg jól megsegített bankjait. Ennyi. S ettől a brüsszeli-frankfurti katyvasztól többet ne is várjon senki.
Senye Péter
2015. március 19. 18:39
Egyelőre még vissza tudjuk fojtani nevetésünket. (Csak ne sírás legyen a vége.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!