Cseh belügyminiszter: A magyar menekülthelyzet kevés figyelmet kap

2015. június 18. 21:08

A cseh belügyminiszter szerint a menekülthelyzet kapcsán sok szó esik a déli államokról, de Magyarország „kevesebb figyelmet kap, amelyen keresztül új út alakult ki Európába”, erre reagált a magyar kormány a falépítési tervvel. A csehek megerősítik a közutak és a vonatok ellenőrzését a magyar helyzet miatt.

2015. június 18. 21:08

Tekintettel a Magyarországon kialakult helyzetre a cseh hatóságok megerősítették a Magyarország felől érkező vonatok, illetve a közutak ellenőrzését – közölte Milan Chovanec cseh belügyminiszter csütörtökön este Prágában a cseh képviselőház bevándorlással foglalkozó rendkívüli ülésén. „Pontosabbakat erről nem mondhatok, nem akarok útmutatást adni azoknak, akik ki akarnák kerülni az ellenőrzéseket” – szögezte le Chovanec. A képviselőház rendkívüli ülését az ellenzéki pártok kérésére hívták egybe. 

A cseh belügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a probléma kapcsán sok szó esik Görögországról és Olaszországról, amelyeken keresztül a menekültek megpróbálnak bejutni az Európai Unióba, de „már kevesebb figyelmet kap Magyarország, amelyen keresztül új út alakult ki” Európába. Magyarország erre reagált a falépítésről szóló döntéssel –jegyezte meg Chovanec.

Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a belső schengeni határok ellenőrzésének bármiféle megerősítése hatással van azokra az országokra, amelyek külső schengeni határral rendelkeznek. „Ez a hatás mutatkozott meg Magyarország esetében is, miután Ausztria és Németország szóba hozták határaik ellenőrzésének megerősítését” – mutatott rá a miniszter. 

Bohuslav Sobotka kormányfő kijelentette: Csehország támogatja azt az elképzelést, hogy menekülttáborokat létesítsenek Észak-Afrikában, valamint azt is, hogy a szervezett bűnbandák által a menekültek Európába juttatásához használt hajókat elsüllyesszék. 

„Készen állunk arra, hogy ezeket a terveket pénzügyileg vagy szakértőkkel is támogassuk” – húzta alá a miniszterelnök. Megjegyezte, hogy Prága már hasonló támogatást nyújt néhány jordániai menekülttábornak. Ugyanakkor megismételte a cseh kormány álláspontját, hogy elutasítja az Európai Bizottság által javasolt menekültkvótákat, és a kérdés kezelését nemzeti hatáskörben kívánja tartani.

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1234
2015. június 19. 09:41
A szemét ocsmány csehek persze mindenkit leszarnak, mindenkit már elüldöztek maguktól, most sem engednek be egyetlen arabot sem. Valódi idegengyűlölő, más kultúrát elviselni képtelen etnikailag desztillált embertelen cseh állatok! Persze rabszolgamunkára hurcolna ártatlan magyarokat azt tudtak, hazudni Havellal az élen éjjel mag nappal, azt tudnak. Szemetek, csak őket semmi sem érintse, nekik semmi bajuk ne essen, meglegyen a sör virsli és mindenki dögöljön meg! Ők az ejrópaji emberjogista evolúció csúcsproduktuma, a győzelmes, soha nem harcolt, becstelen Benes dekrétumos, bosszúszomjas, aljas, alattomos náciszolga banda!
MZ/X
2015. június 19. 09:27
Még a csehek is okosabbak a hazai libsi bandánál...
duzur
2015. június 19. 08:34
Számomra minden kritika értelmetlen, amig nem sikerül európai -de még inkább globális- szinten egy reális és humánus stratégiát prezentálni e problémakör megoldására. Egyenlöre csak azt látni, hogy mint forró gesztenyét, igyekeznek mindenütt átpasszolni a szerencsétlen bekéredzkedöket. És ahelyett, hogy minden eröfeszítés erre a helyzetre összpontosulna, több országban, még a normális politikusok is eszement ötletekkel állnak elö az EUs-polgárokkal kapcsolatban. Most sajnos éppen az osztrák külügyminiszter, az általam becsült Kurz, rukkolt ki azzal, hogy az Ausztriában dolgozó EUs-polgárok, csak annyi gyerektartást kapjanak a közösböl, az otthon maradt gyerekeik után, amennyi otthon is járna nekik. (Valami ilyesmit akarnak az angolok is.) Ez a felvetés nagyon tetszett sokaknak Bécsben, különösen az FPÖ-nek, mígnem éppen a saját néppártbeli (ÖVP)osztrák EU-küldött (Karas), nem közölte, hogy ez igy nem megy. Azért sem, mert aki egyformán tesz be a közösbe, egyformán kell, hogy kapjon is belöle! Engem különösen felháborított ez az ötlet, mivel köztudott, hogy a szétszakított családoknál, nem kevesebb, hanem inkább több pénz kell, a gyerekek megfelelö "gondozására". Sajnos majd mindenütt igyekeznek a közép-pártok ugy kifogni a kedvezö szelet a szélsö-jobb vitorlájából, hogy azok elvakúltan önzö irányzatához közelednek. Semmi kétség, hogy sok nemzetközi fejlemény, a szélsöségek malmára hajtja a vizet. És mi lesz még, ha a klima-változás kényszeríti ki majd a népvándorlást...
Dénia
2015. június 19. 08:14
"Csehország támogatja azt az elképzelést, hogy menekülttáborokat létesítsenek Észak-Afrikában, valamint azt is, hogy a szervezett bűnbandák által a menekültek Európába juttatásához használt hajókat elsüllyesszék. " Ezt a hajóelsüllyesztéses ötletet nem nagyon értem. Ha üres a hajó, akkor mitől lehet embercsempészhajóként felismerni? Csak akkor lehet embercsempészhajónak nyilvánítani, ha tele van menekültekkel. Gondolom ezeket nem akarják elsüllyeszteni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!