Nagyobb a részvétel Horvátországban, mint négy éve

2015. november 08. 15:44

Délelőtt fél 12-ig a választók 21,55 százaléka ment el szavazni a horvátországi parlamenti választáson, ami több mint öt százalékkal magasabb részvételi arány, mint négy évvel korábban.

2015. november 08. 15:44

A horvát országos választási bizottság adatai szerint vasárnap délig többen mentek el szavazni, mint az előző, négy évvel ezelőtti parlamenti választásokon. Délelőtt fél 12-ig a szavazásra jogosult polgárok 21,55 százaléka járult az urnákhoz. 2011-ben 11 óráig ugyanez az arány 16,4 százalék volt.

A választás nyugodtan folyik, rendkívüli eseményről nincs értesülés, de kisebb szabálysértésekről érkeztek hírek. Az MTI úgy tapasztalta, hogy a reggeli órákban nem volt tumultus a szavazóhelyeken. A fővárosban fennakadások nélkül lehetett közlekedni. A szavazóhelyiségek reggel 7 órától este hét óráig várják a csaknem 3,8 millió választópolgárt, hogy leadja szavazatát.

Zoran Milanovic távozó miniszterelnök voksának leadása után arra kérte az állampolgárokat, hogy minél nagyobb számban menjenek el szavazni. Azt hangoztatta, hogy az utóbbi négy év legfontosabb választásáról van szó, az összes többi előtte „csak játék volt”.

Tomislav Karamarko, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnöke úgy nyilatkozott, hogy derűlátó a választások kimenetelét illetően és biztos benne, hogy nagy lesz a részvételi arány.

A 2300 jelöltre és 166 listára Horvátországban 6574 helyen adhatják le szavazataikat az állampolgárok. Külföldön 36 ezren voksolhatnak 114 szavazóhelyiségben, a legtöbben Bosznia-Hercegovinában és Németországban. Horvátországon kívül 48 országban lehet az urnák elé járulni. A választásokat 13 ezer megfigyelő követi figyelemmel.

Részeredményeket már 22 órától nyilvánosságra hoz az országos választási iroda. A preferenciális listás szavazás miatt, amelyen a választók a politikai pártok mellett, ugyanazon a listán egy jelölt nevét is bekarikázhatják, és ezzel rangsorolhatják, a voksok feldolgozása elhúzódik és éjfél körül is várhatóan még csak 80 százalékos lesz.

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gudmen
2015. november 08. 17:23
magyarországon miért nincsenek elöre hozott választások....itt minden kafa volt pl. 2006-ban? a féleszü akkor is kihuzta még 3 évig... de szerintem viktor is elhuzhatna már a picsába..
Tuttimutti
2015. november 08. 16:48
Mindenütt a bukást (a németeknél is) a gonosz Orbán okozza. (az nem lehetséges, hogy mindenütt vannak Orbánhoz hasonlóan okos és jó szándékú emberek, akik végre használják az eszüket és átlátnak az álságosan hazug balos és liberális propagandán!!!
alex44
2015. november 08. 16:24
Nem tudom mi lesz a végeredmény, de az Indexnél már kicsit előre menekültek az eredményt illetően. Nem fogjátok kitalálni, szerintük ha bukik a Horvát kormány az természetesen az Orbánék miatt lesz.
Spiler
2015. november 08. 16:12
A horvát ballibbek is elkezdik ma a haláltáncuk... Hahaha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!