Szijjártó: A sikeres magyar modell nem jöhetett volna létre a V4-ek nélkül

2015. december 11. 12:02

Csak a közép-európai országok kínáltak megoldást tettek szintjén is a migrációs válságra – jelentette ki Szijjártó Péter a Nemzetközi Visegrádi Alap konferenciáján. A miniszter szerint egyedül a magyar modell működik a bevándorlás kezelésére, ez a modell pedig nem jöhetett volna létre a visegrádi országok segítsége nélkül. Az együttműködésnek sosem volt még akkora a jelentősége, mint most.

2015. december 11. 12:02

A visegrádi négyek együttműködésének talán sosem volt akkora jelentősége, mint most, tekintettel arra, hogy az Európai Unió történetének legsúlyosabb kihívását éli át a bevándorlási válság miatt – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Nemzetközi Visegrádi Alap tizenöt éves évfordulója alkalmából rendezett pénteki konferencián.

Csak a magyar modell működik

A politikus nyitóbeszédében, majd később az újságíróknak is hangsúlyozta, hogy a képmutató és alkalmatlan európai politika miatt nem születhetett eddig közös európai válasz, „egyedül a közép-európai országok voltak azok, amelyek nem csak a szavak, hanem a valós tettek szintjén megoldást kínáltak a bevándorlási válságra”. Hozzátette: világossá kell, hogy váljon minden európai vezető számára, hogy Európa védtelen és mindaddig az is marad, amíg nem tudja külső határait megvédeni.

Egyedül a magyar modell működik a bevándorlási válság kezelésére, ha Európa is ezt a megoldást követné, sikeresen tudná kezelni ezt a kihívást – vélekedett a miniszter. Kiemelte: a magyar modell sem jöhetett volna létre, a visegrádi országok nélkül, hiszen szlovák, cseh és lengyel segítséggel tudták végül megoldani, hogy Magyarországra ma csak a magyar és az európai szabályok teljes mértékű tiszteletben tartásával lehet belépni.

Macedóniának köszönhetjük a nyomás csökkenését 

Mára úgy tűnik, hogy az Európai Uniót és a schengeni zónát délről egy olyan ország védi, amely sem az Európai Uniónak, sem a schengeni zónának nem tagja, „ma gyakorlatilag Macedóniának köszönhetjük azt, hogy csökkent a bevándorlási nyomás Európára” – mutatott rá a politikus. Hozzátette: az a szokatlan és furcsa helyzet állt elő, hogy a schengeni zóna déli határa Görögország északi határára tevődött át. Éppen ezért az Európai Uniónak különös figyelemmel kellene lennie Macedónia iránt és támogatást kellene adnia Macedóniának Európa megvédése érdekében.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. április 21. 22:11
Tovább kell forszírozni az együttműködést, mert "egyedül nem megy!"
memocrat
2016. január 17. 18:01
Kellettek a v4-ek, de azt sem szabad elfelejteni, mennyire nagy szüksége van Macedóniának ránk most. És jó lenne, ha minden felelőtlen nyilatkozat előtt eszünkbe jutna, kik álltak mellettünk, amikor nagy bajban voltunk.
bookmark
2015. december 17. 13:39
Mégegyszer Gödölőn van hely is meg infrastuktúra is, hogy átvegyük Brüsszel szerepét.
yanoo
2015. december 17. 13:38
Kövérrel terhelten nehéz.Egyébként egyetértek.Én a V4 szövetségében látom a jövőt és Kövér beszólásáig tetszett is, hogy ebben az irányba haladnak a dolgok.Sajnos Kövér belefingott a nulláslisztbe.Nem azt mondom, hogy nincs igaz, mert igaza van.csak rosszkor, rossz ehlyen fingotta el magát.Ha egy kicsit tartani tudta volna magában....Mert ez olyan, mint az elvek, az ember tartja, ameddig tudja...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!