Elkapkodták a Mein Kampf új német kiadását

2016. január 11. 17:38

Kritikai kiadásban jelentette meg egy müncheni kiadó Hitler Mein Kampf című munkáját, amelynek január elsejével jártak le a Bajorország által birtokolt, kizárólagos szerzői jogai. A német tartomány eddig nem adta ki a művet. Az új kiadást elkapkodták, egy példányát máris horribilis áron kínálják.

2016. január 11. 17:38

Pillanatok alatt elfogyott a német könyvesboltokból Adolf Hitler politikai kiáltványa, a Mein Kampf, amelynek tudósok kritikai jegyzeteivel ellátott kiadását pénteken dobták piacra a szerzői jogok lejárta után. 

A négyezer példányban kiadott, mintegy kétezer oldalas, magyarázatokkal ellátott változatra már január 8-i megjelenése előtt hatalmas volt a kereslet, mintegy 15 ezer előzetes megrendelés érkezett rá. 

Sajtóértesülések szerint az 59 euróba került könyv egy példányát már újraárulják az Amazon németországi honlapján tízezer euróért – adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap honlapja. 

Az 1925-ben először megjelent könyv szerzői jogait a náci Németország bukása után a szövetségesek átadták Bajorországnak, amely eddig nem engedélyezte a könyv újranyomását. Január elsején azonban lejártak a szerzői jogok, és a müncheni Kortárs Történelmi Intézet úgy döntött, hogy két kötetben kiadja a jegyzetekkel ellátott változatot, amelyen számos történész dolgozott három éven át.  

Az intézet igazgatója, Andreas Wirsching korábban elmondta: a szakértők kommentárjaival kibővített kiadás „eloszlatja a könyvet övező mítoszt”.

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csigorin
2016. január 12. 11:43
Nekem megvan nemetul, mindenfele kiseroblabla nelkul :)
tango47
2016. január 12. 10:13
A könyvhöz jegyzetet írók a világ legjobb üzletét csinálták munkájukkal: lekörmöltek valamit, amit az ég világon senki sem fog elolvasni, viszont a jogdíj ketyeg nekik a horribilis eladási példányszám után. Ügyes!
Akitlosz
2016. január 12. 04:12
S az nem lehet, hogy szándékosan alátervezték a példányszámot? Ugyan kiadták de csak kevés példányban.
Akitlosz
2016. január 12. 04:07
A fene se fizetne ennyit a "szakértők" véleményéért. A Mein Kampf fent van az interneten. Ingyen. Tisztán. "Szakértői" butaságok nélkül. https://elysium666.files.wordpress.com/2014/06/adolf-hitler-mein-kampf.pdf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!