Németországban tömegverekedés volt egy menekültszálláson

2016. január 13. 19:40

Hat ember sérült abban a tömegverekedésben, amely a németországi Caldenben törti ki egy menekültszálláson. Negyven menedékkérő verekedett össze, nyolc embert előállítottak. A verekedés oka ismeretlen.

2016. január 13. 19:40

Tömegverekedés történt egy menedékkérőket befogadó állomáson a németországi Caldenben, a helyi rendőrség szerdai közleménye szerint az összecsapásban hat ember megsebesült. A Hessen tartományi központi befogadóállomáson negyven menedékkérő verekedett össze még kedden, röviddel éjfél előtt, egyelőre ismeretlen okból. 

Mire a rendőrök kiérkeztek, már nagyjából helyreállt a nyugalom. Nyolc feltételezett elkövetőt előállítottak, egyiküket, egy ittas fiatalembert további bűncselekmények elkerülése céljából őrizetbe is vették.

A kassel-caldeni egykori repülőtéren berendezett állomáson nem ez volt az első nagyobb szabású erőszakos konfliktus. Tavaly szeptemberben több százan verekedtek össze és a rendőrség órákig tartó küzdelemmel állította helyre a rendet. Az összecsapás kiváltó oka az volt, hogy egy albán fiatal tolakodott ebédosztás közben, és ezt nehezményezte egy idősebb pakisztáni menedékkérő.

Németországba az utóbbi egy évben több mint egymillió menedékkérő érkezett, ami rendkívüli mértékben megterheli a menekültügyi ellátórendszert. A rendőrség szinte naponta számol be menedékkérőket befogadó állomásokon történt kisebb-nagyobb verekedésekről. Szakértők szerint a konfliktusok elsősorban a szállások zsúfoltsága miatt mérgesednek el.

 

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2016. január 13. 23:26
Nincs valami "esélyegyenlőségi" előírás, hogy ilyen esetben megegyező pengehosszúságú dikicsekkel kell ellátni minden résztvevőt?
szöszmi
2016. január 13. 22:54
"A Zsuzsi valami arab farkán billeg, nem ?" ja, láttam én is a nagy találkozást, nyalifalit, jó hogy le nem pippantotta
thymian
2016. január 13. 22:17
Ezt nézzétek a tele 5-ön a német zászló félholddal. http://www.tele5.de/live.html
Orange79
2016. január 13. 22:00
Sikerült importálni a Közel Keletet Európába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!