Eurológus: Kérdés nélkül bármely tagállamba határőröket küldhetne az EU

2016. március 23. 19:21

A külső, schengeni EU-s határok védelme érdekében a csütörtöki rendkívüli uniós miniszteri ülésen szóba fog kerülni egy javaslat, amely szerint akarata ellenére határvédelmi egységet küldhetne az unió bármely tagállamba, ha ahhoz megvan a minősített többség támogatása.

2016. március 23. 19:21

A csütörtöki rendkívüli miniszteri ülésen az uniós határok külső védelme, a már meglévő adatbázisok használata és egy új légiutasadat-nyilvántartó rendszer (PNR) lesz a téma – írja az Index Eurológusa. Utóbbival  az a cél, hogy hatékonyabban tudják kiszűrni az Európából Szíriába és Irakba, majd visszautazó „dzsihádturistákat”

A külső határok védelmére még tavaly kezdeményezte az Európai Bizottság egy európai határ- és parti őrség felállítását. Az uniós határőrizeti ügynökséget, a Frontexet turbóznák fel, és kiszélesítenék a jogköreit, például az „illegálisan Európában tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok” visszaküldését is segítenék.

A szervezet saját dolgozói mellé a tagállamok legalább 1500 határőrt ajánlanának fel, akik a nemzeti hatóságoknál dolgoznának, amíg nincs rájuk szükség, de a mozgósításkor pár napon belül bevethetőnek kell lenniük.

Az Európai Bizottság akkor is beküldethetné a közös határvédelmi egységet egy tagállamba, ha az kifejezetten elutasítja a segítséget. Az uniós országoktól minősített többség kellene a végrehajtási döntéshez, ha akadékoskodna az érintett tagállam. A javaslattal jobban ellenőrzötté válnának az európai határok, de erősen sértené a nemzeti szuverenitást – írja az Eurológus.

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pollip
2016. március 24. 12:17
Milyen demokratikus a görögök miatt mindenkit büntetni és mindenkinek a szuverenitásába erőszakkal beavatkozni.
vizesnyolcas
2016. március 24. 10:03
Ez egy nagyon rafinált lépés a nemzetállami szuverinitás leépítése irányába. - Ugyanaz a mocskos trükk, mint nálunk a négyigenes népszavazás volt.
kurbitalis
2016. március 24. 08:33
Másik nagy veszély: H. Clinton és Obama is fenyegetőzik, hogy megérett a helyzet, jönnek "segíteni" Európában a terrorveszély elhárításában. A jó Isten, aki megmentsen minket tőlük is. :-((((
kurbitalis
2016. március 24. 08:15
Abban a pillanatban, hogy a magyar honvédelmet átengednénk egy szövetségi hatalomnak, gyakorlatilag már csak néhány adminisztratív intézkedés, és az egész államot a kezükbe adnánk. Tudomásom szerint a szuverén államok gazdasági alapú szövetségének (eu-nak) az alkotmányában nincs lehetőség közös hadsereg létrehozására és annak erőszakos bevetésére a tagállamok területén.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!