Orvosság moszlim áfiumra

2016. március 05. 19:40

Aktív gazdasági segítséget kellene nyújtani ezeknek a térségeknek. Mindenekelőtt fel kell hagyni a moszlim országok ellen viselt háborúkkal.

2016. március 05. 19:40
Lóránt Károly

„Modellszámítások szerint ha a mosz­lim bevándorlók száma a jelenlegi egymillióról évi ötszázezerre lenne csökkenthető, és harminc év alatt a moszlim népesség teljes termékenységi rátája a népesség fenntartásához szükséges 2,1-es értékre csökkenne, és ezzel párhuzamosan a nem moszlim népesség teljes termékenységi rátája ugyanennyire nőne, majd mindkettő változatlan maradna, akkor az Európai Unióban a moszlim lakosság aránya a népesség egynegyede körül stabilizálódna (ez valamivel több mint százmillió főt jelent). Ekkor is egyes nyugat-európai országokban ez az arány lényegesen nagyobb lehet és a moszlim enklávék jelentős városrészekre, városokra, esetleg országrészekre terjedhetnek ki, a maguk – remélhetőleg világi – moszlim kultúrájával és törvénykezésével.

Ez a változás azonban magától nem megy végbe. Ami a bevándorlást illeti, sokkal inkább várható, hogy részben az erőteljes népességnövekedés, részben a klímaváltozás miatt nagyszámú és a földrajzi adottságok miatt elsősorban moszlim népesség kerekedik fel Európa felé. 

Ennek megelőzése érdekében aktív gazdasági segítséget kellene nyújtani ezeknek a térségeknek. Mindenekelőtt fel kell hagyni a moszlim országok ellen viselt háborúkkal, a stabil és világi moszlim országok szétbombázásával, az adott kormányok ellen felkelők fegyveres támogatásával, mint ez történt az arab tavasznak nevezett megmozdulások alkalmával, és történik most is Szíriában, Afganisztánban, Jemenben. Emellett az újabb hidegháború finanszírozására szánt pénzt arra lehetne fordítani, hogy a közel-keleti és afrikai országok megfelelő technikai segítséget kapjanak gazdaságuk fejlesztéséhez és a klímaváltozás által okozott problémák ellensúlyozásához. Ha a líbiai diktátor, Kadhafi, az amerikaiaktól államosított olajkutak jövedelmeit arra tudta felhasználni, hogy a világ legnagyobb mesterséges folyóját hozza létre, hogy a Szahara fosszilis vizével ellássa a Földközi-tenger mellett fekvő városait (háromezer kilométer hosszú, négy méter átmérőjű betoncső vezetéket építettek, amit a NATO részben szét is bombázott), akkor ilyen vezetékek építésével segíteni lehetne az ivóvíz-hiánnyal küszködő afrikai, vagy közel-kelti országokat.

Ilyen és hasonló jellegű támogatások számottevően hozzájárulhatnának ahhoz, hogy ezen országok lakói a szülőföldjükön boldoguljanak, és ne vegyék az útjukat Európa felé.”

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
2016. március 30. 22:52
Egyedül az embernek adatott meg az előre tervezés képessége, már akinek.
2016. március 30. 22:52
A sivatag alatt elképzelhetetlen mennyiségű vízkészlet van. Kiválóan alkalmas a fogyasztásra és a mezőgazdaság számára. Az egyenlítői sávtól eltekintve Afrika tündérkert lehetne, csak...!
madarasi.abel
2016. március 17. 18:56
ez így nem fog menni. Nem adunk pénzt, fegyvert megbízhatatlan emberek kezébe. A "demokrácia-export" projekt is azért indult, hogy lehessen velük legalább üzletelni. De még ezt sem sikerül elérni.
madarasi.abel
2016. március 17. 18:56
Amúgy meg nem minden muszlim rossz muszlim: Viktorunk éppen most adott át egy magas rangú magyar kitüntetést egy muszlim hölgynek. Asszem a Nemzeti Arenybalta érdemrendet, vagy mit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!