Német kormánypártok: Magyarország az utcára küldte a menekülteket

2016. március 16. 16:33

A német ellenzéki pártok szemrehányást tettek Angela Merkel kormányának, hogy míg tavaly beengedte a Magyarországról érkező menekülteket, a Görögországból érkezőket nem akarja fogadni. A kormány azzal védekezett, hogy Görögországban van hová menniük a menekülteknek, míg Magyarországon nem volt.

2016. március 16. 16:33

Angela Merkel kancellár szerdán ismertette a csütörtöki EU-Törökország csúcson képviselendő német álláspontot. 

A kancellár beszéde után vitában az ellenzéki pártok – a Baloldal és Zöldek – vezérszónokai úgy vélekedtek, hogy a kormány fordulatot hajtott végre, míg tavaly szeptemberben beengedte a Magyarországon rekedt menekülteket, most elzárkózik a Görögországban rekedt menekültek átvételétől. Volker Kauder, az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös frakciójának vezetője a bírálatokra válaszolva hangsúlyozta: „nem fair” az ellenzék részéről a magyarországi és a görögországi helyzet összevetése.

A Magyarországon a menedékkérőknek nem volt lehetőségük arra, hogy igénybe vegyék „megfelelő intézmények” ellátását, mert „a magyarok az utcára küldték a menekülteket, hogy menjenek máshová” – fogalmazott a CDU/CSU frakcióvezetője.Ezzel szemben Görögországban „vannak helyek, ahova a menekültek elmehetnek, ez a különbség” – tette hozzá. A frakció CSU-s képviselőinek vezetője, Gerda Hasselfeldt kiemelte: pártja számára elengedhetetlen, hogy a 160 ezer menekült elosztásáról hozott korábbi döntés megvalósítása, és az esetleges újabb menekültek elosztása ne egyoldalúan, Németország terhére történjék, hanem „igazságosan”.

 

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2016. szeptember 22. 23:26
Azért is kell egyszer s mindenkorra véget vetni a megfelelési kényszeres "polkorrekt" politikának, mivel a történelemben bármikor és bárhogyan is próbáltuk SOHA nem voltunk és nem leszünk "elég jók" a nyugatnak. Maximum élelmiszeripari szemétlerakónak. Olcsón megvásárolható piacnak. Soha nem mi jöttünk ki semmilyen helyzetből az euban, maximum eltűrtek minket, de jó szót azt nem kaptunk soha. Eddigi jutalmunk, hogy megvédtük a seggüket az iszlámtól: becsmérlés, lekicsinylés, lenézés, lesajnálás, kioktatás, sértegetés, hamis vád, kijátszás, megosztás, szankciókkal fenyegetés, teljespályás média és véleményterror...
választópolgár
2016. szeptember 02. 00:47
Aki behívta ossza el. Én nem emlékszem rá, hogy hívtam volna valakit. A Világ népeinek tengerében a népességrobbanásban túlszaporodott és élőhelyét sáskaként lelakó 500 éve minimális fejlődést elérő milliárdos afrika és többszázmilliós arabok között a ~14 milliós magyarság a valódi védeni való kisebbség. Az emberi jogvédőknek európa legnagyobb önhibáján kívül az anyaország határain kívül rekedt és alapvető önrendelkezési jogokat máig nem kapott, sőt minden területen korlátozott és visszaszorított kisebbségét a magyarokat kellene védenie, a saját működő, önfenntartó társadalmat, és civilizációt létrehozni nem tudó sáska üzemmódban vegetáló ellenben követelő és erőszakos vallási fanatikus népekkel szemben. Népirtás, akaratán kívül rákényszeríteni az anyaországban magukat magyarnak valló 8.500.000 milliós népességgel szemben, hogy tartson el egy többszázmilliós sáskahadat a saját gyerekei felnevelése mellett, és helyett.
Vén Csataló
2016. május 05. 11:05
Bocs. Ezúttal nem a ribanc, hanem a csicskája hazudik.
paraklétosz
2016. március 20. 19:03
Még nem laktak jól migránssal, de már szemre hánynak. Elég undorító....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!