Szlovákiai választás: A megosztottság vezetett a gyenge magyar képviselethez

2016. március 07. 14:18

Egyre kisebb Szlováki magyarlakta régióiban a választási kedv, amit a színmagyar déli járásokban is fokoz a magyar pártok megosztottsága – jelentette ki Rákóczi Krisztián, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője a vasárnapi szlovákiai választásokkal kapcsolatban, leszögezve: minden eddiginél gyengébb lesz a magyar érdekképviselet a pozsonyi parlamentben. Harrach Gábor szerint egyenrangú felekké vált a két magyar párt.

2016. március 07. 14:18

Rákóczi Krisztián, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet elemzője szerint a magyar-magyar politikai megosztottság mindenképpen szerepet játszott a hétvégi szlovákiai választás eredményeiben, és rövid távon is csak az együttműködés jelentheti a megoldást.

A szombati voksolást Robert Fico kormánypártja, az Irány - Szociáldemokrácia nyerte, a pozsonyi törvényhozásba vele együtt 8 politikai csoportosulás jutott be. Az új pozsonyi parlamentbe nem jutott be a Berényi József vezette Magyar Közösség Pártja (MKP), amelyre a választók 4,04 százaléka adta szavazatát. Berényi József hétfőn azt mondta: a felvidéki politikai megosztottság miatt maradtak sokan passzívak a szlovákiai parlamenti választáson; kész vállalni a felelősséget és felajánlja lemondását. 

Rákóczi Krisztián a voksolást értékelve hétfőn újságíróknak elmondta: a civil szervezetek – mint a Csemadok vagy a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala által – szorgalmazott választási együttműködés a 6,5 százalékot szerzett Most-Híd és az MKP között nem jött létre. Ez mindenképpen arra sarkalta a magyarokat, hogy a megosztottságot látva távol maradjanak az urnáktól. Az, hogy az elmúlt tíz évben mintegy tíz százalékkal csökkent a déli járásokban a szavazókedv, ennek a politikai megosztottságnak tudható be - fejtette ki.

Ugyanazokért a szavazatokért küzdenek

Kitért arra is: hosszú ideig a magyar területek kiemelkedő aktivitást produkáltak, az elmúlt választásokon azonban már lehetett látni a választási kedv csökkenését; most ehhez dunaszerdahelyi járás is csatlakozott, és az MKP gyenge szereplése javarészt ennek tudható be.

Az elemző szerint egy etnikai párt, az MKP áll szemben a szlovák-magyar együttműködést szorgalmazó és magát vegyes pártként meghatározó Most-Híd tömörüléssel, ez a két párt egymás mellett ugyanakkor jórészt ugyanazokért a szavazatokért küzd. A Most-Híd bázisát emellett kiegészítik már szlovák nemzetiségű szavazók is – tette hozzá.

Minden eddiginél gyengébb pozsonyi érdekképviselet

Kitért arra is, hogy a 2014-es önkormányzati választáson csaknem harminc helyen az MKP és a Most-Híd közösen indult, és ezek az együttműködések alapvetően sikeresek is voltak, kivéve Komárom városát. Hozzátette: ezután jelentették be Bugár Béláék, hogy az MKP-val való együttműködésről a 2016-os parlamenti választások után fognak tárgyalni. 

A jövőre nézve az elemző rámutatott: minden eddiginél gyengébb a magyar érdekképviselet a pozsonyi parlamentben az eredmények alapján. Ha igaz, hogy a választók a magyar-magyar politikai megosztottság miatt maradtak távol, akkor már rövid távon is csak az együttműködés jelenthet megoldást – szögezte le Rákóczi Krisztián, aki szerint az országos részvétel csak kicsit haladta meg a 2010-es és 2012-es voksolásokét. 

Néhány szlovák is szavazott a Híd-Mostra

Harrach Gábor elemző a Most-Híd és az MKP választási eredményeit összehasonlítva kiemelte, hogy a tömbmagyar területeken a Most-Híd párt korábbi előnye elolvadt és az MKP-val egyenlő tényezővé vált. A szórványterületeken az MKP nem tudott szavazatot szerezni, míg a Most-Híd az ottani magyarság számarányánál több szavazatot szerzett, amiből arra lehet következtetni, hogy szlovák nemzetiségűek szavaztak a pártra. 

Kiemelte, hogy mindkét pártnál csökkent a megszerzett szavazatok száma az előző választásokhoz képest, azonban az MKP-nek jóval kisebb mértékben, mint a Most-Hídnak. 

Összegezve az adatokat elmondta, hogy a Magyar Közösség Pártja (MKP) és a Most-Híd vegyes párt a magyarok lakta dél-szlovákiai régióban egyenrangú vetélytársakká váltak, míg a Híd fölénye egyértelműen csak a nagyvárosokban és az északi szórványvidéken mutatható ki.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bigbeeeee
2016. március 07. 19:50
A Most-Híd nem magyar párt. Nem a "Fidesz szerint", hanem saját elnökének, Bugár Bélának határozott állítása szerint. Ő csak tudja, milyen pártot vezet... Ami pedig a választási eredményeket illeti, álljon itt Öllős László, szlovákiai magyar politológus helyzetértékelése: "Az alacsony választási részvétel az MKP-t, amely szinte kizárólag magyar szavazatokból él, különösen sújtotta. A két, magyar szavazatokra számító párt, az MKP és a Most-Híd szlovák-magyar vegyespárt közül a magyar lakosság körében az MKP VILÁGOSAN NYERT, de ez kevés volt ahhoz, hogy bejusson a parlamentbe." S ami a Hídat illeti: "A Most-Híd lefelé tartó pályán van, a második parlamenti választáson rosszabb eredményt ért el, mint az elsőn, és most a harmadikon még rosszabbat, mint a másodikon." Ez van.
o _ A
2016. március 07. 18:19
Gondolom az, hogy arra szavazhatnak, hogy mi kinek adózzunk, kielégíti a választási kedvüket.
Energetikus
2016. március 07. 18:17
tudnod kéne, hogy Bugár az egykori Magyar-keresztény-demokrata-pártból ment a Mečiar-szülte MKP-be ... - amíg Mečiar meg nem szülte az MKP-t, addig is megosztott volt a szlovákiai magyar politika : Magyar-keresztény-demokrata párt /Bugár/ + Együttélés /Duray Miklós - kevert párt - fideszes pofázás nélkül/ + Magyar-polgári-párt /Nagy László/ ... - nem írtam semmi újat ...
Akitlosz
2016. március 07. 16:42
"míg a Most-Híd az ottani magyarság számarányánál több szavazatot szerzett, amiből arra lehet következtetni, hogy szlovák nemzetiségűek szavaztak a pártra." Igazából majdnem minden szlovák nemzetiségűnek vannak magyar gyökerei. Ha a terület ma is Magyarország lenne, akkor csak emiatt legalább kétmillióval kevesebb szlovák élne ott és ugyanennyivel több magyar, mert akkor a "szlovákok" magyarnak vallanák magukat. A magyar sajtó által következetesen "szlovák milliomosnőként" eladott Rezes is magyar. A Rezes ritka de szép magyar családnév. Akiknek szlovák nevük van is jó részt magyarok, s hiába nem akarnak, ha nagyon muszáj akkor meg tudnak szólalni magyarul. No meg aztán még olyanok is tudnak jól magyarul, akik teljesen szlovákok. Él Kassán egy 19 nyelven beszélő szlovák nyelvzseni fickó, Vladimir Skultety kínaiul, japánul is tud, s magyarul persze nagyon jól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!