Gauck gratulált Trumpnak, de próbatételt jósol

2016. november 09. 16:26

Próbatétel lesz a következő néhány esztendő, mert az amerikai elnökválasztás nyomán nagyobb felelősség hárul Európára az egyetemes értékek védelmében – közölte Joachim Gauck német államfő szerdán. Gauck ugyanakkor gratulált Donald Trumpnak választási győzelméhez és méltatta, hogy az USA mindig kiállt a szabadságért.

2016. november 09. 16:26

Joachim Gauck német államfő szerint próbatétel lesz a következő néhány esztendő, mert az amerikai elnökválasztás nyomán nagyobb felelősség hárul Európára az egyetemes értékek védelmében. Gauck Cottbusban tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy Németország tiszteletben tartja az amerikai nép döntését és gratulál Donald Trump megválasztott elnöknek.

A választási kampány „nagy nyugtalanságot” okozott az Egyesült Államokban, de a kampány vége egyben annak a reménynek a kezdete is, hogy az új elnök „belép a transzatlanti együttélés hagyományába”, amely nemcsak érdekeken alapul, hanem egyetemes értékeken is. Lehet remélni, hogy a választási kampány időszakával ellentétben megmutatkozik ezen értékek folytonossága „az Egyesült Államokban, a szabadság nagy hazájában” – tette hozzá a német államfő.

Mint mondta, meglehetősen nyilvánvaló, hogy a következő amerikai elnöki mandátum ideje alatt új kihívásokkal szembesül Németország és Európa, és nagyobb felelősséget vállal egyetemes értékeinek megőrzésében és védelmében. Ez „próbatétel” lesz, és az Atlanti-óceán mindkét partján igazodni kell majd az új helyzethez.

Joachim Gauck táviratban is gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson aratott győzelméhez. Németország soha nem felejti el, hogy az Egyesült Államok mindig kiállt szabadságáért és egységéért, és a két népet hosszú és szilárd barátság köti össze – áll a német államfő táviratában, amely szerint a két ország bizalmon alapuló és intenzív együttműködésének továbbra is központi jelentősége lesz a globális kihívások leküzdésében.

Gauck egyébként egy pár nappal az amerikai elnökválasztás előtti interjúban aggodalmának adott hangot, amiatt, hogy Trump kiszámíthatatlan.

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2016. november 10. 08:07
Baszki, még mi, magyarok sem tűrjük el, hogy mások kioktassanak, hogy most mit kell csinálnunk. A világ legerősebb országa meg főleg nem tőled fog tanácsot kérni, te senki.
Mindjárt
2016. november 10. 05:55
Nagyon ostobák ezek a német és francia politikusok akik Trumpnak dirigálni próbálnak. Hiteltelenek. Ráadásúl hamarosan kirugják őket a választóik.
2016. november 09. 20:29
"az USA mindig kiállt a szabadságért" Mondja ezt annak az országnak a államfője, amelyiknek a terhére '49-ben 150 éves gyarmati állapotot foglaltak írásba, és arról az országról, amelyik a második vh. óta cca. 30 millió embert gyilkolászott le a szabadság és a demokrácia nevében-jegyében, a H. Clinton-félék hathatós együttműködésével.
Rumpelstilzchen
2016. november 09. 19:35
..."hogy Németország tiszteletben tartja az amerikai nép döntését".... meg is támadhatta volna. Gauck hat sich zu weit aus dem Fenster gelehnt. ""Sorge um Unberechenbarkeit" Gauck warnt vor möglichem US-Präsidenten Trump" Most jön a mese, hogy "nem úgy gondolta" Merkel muss weg! http://www.pi-news.net/2016/11/nach-trump-triumph-jetzt-muss-merkel-weg/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!